Önkormányzati leltáron az újvárosi templom

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Tizenöt évig adminisztrálhatja a városi önkormányzat a nagyvárad-újvárosi református templomot – erről döntött a helyi tanács keddi ülésén. A határozatra azért volt szükség, hogy az önkormányzat a városfejlesztési terv részeként pályázhasson a műemlék templom felújítására. Az, hogy a város átvette az épület adminisztrációs jogát, ennél semmi többet nem jelent – magyarázta el lapunknak Sándor Lajos, a templom parókus lelkésze.

Nagy Orsolya

2010. május 13., 08:282010. május 13., 08:28

A Teleki (Városháza) utcai újvárosi templom építése 1871-ben fejeződött be, az ingatlan hivatalosan műemléknek számít. Bár a millennium évében végeztek rajta bizonyos felújítási munkálatokat, azóta sokat romlott a helyzet: az egyik legsúlyosabb probléma, hogy a templom egyik tornya megrepedt, és bár még nem áll az öszszeomlás szélén, sürgősen helyre kellene állítani, ám erre a gyülekezetnek nincs elég pénze, innen indult ki a mostani partnerség ötlete – mesélte a Krónikának a tiszteletes.

Mint elmondta, az egyházkerületet Biró Rozália alpolgármester kereste meg azzal, hogy létezik egy ilyen lehetőség, a püspök a hírt továbbadta a lelkipásztoroknak, az újvárosi gyülekezet pedig örömmel fogadta az ajánlatot. Ha nyer a városi önkormányzat pályázata, nemcsak a veszélyben lévő torony, hanem az impozáns épület teljes külseje és belseje megújul. Sándor Lajos azt tervezi, legalább az egyik toronyban kilátót hoz létre, ehhez azonban mind a lépcsőt, mind a korlátokat meg kell erősíteni, a villanyvezetékeket pedig kicserélni.

Református templomra nem jellemző, hogy konkrét építészeti stílusjegyeket viseljen magán, hiszen eleve kevés rajta a díszítőelem, a nagyvárad-újvárosi istenháza azonban jól felismerhető neoklasszicista jegyeket mutat: főbejáratát négy oszlop őrzi, amelyek egy jellegzetes, háromszög alakú, dísztelen timpanont tartanak. A tervek szerint a pályázaton nyert pénzből a megújult homlokzat díszkivilágítást is kap majd. A belső berendezés, a padok, a szószék és a papi székek a 19–20. század fordulójáról valók, ezeket szeretnék megtartani, restaurálni.

A templom büszkesége a több mint 36 tonnás harang, amely több mint százéves, és az egyik legnagyobb a városban. A templom helyreállítása párhuzamosan folyik majd két másik fontos turisztikai célpont, a Madách utcai átjáró és a vártemplom felújításával. A három munkálatra csomagban pályázik a város, összesen 3,34 millió lejt akar lehívni a Regionális Operatív Programból erre a célra. Újvároson minden elvégzendő munkára a parókia tanácsának kell rábólintania – szögezte le Sándor Lajos.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron