Németh Zsolt: a „békemisszió” fontos állomása lesz Tusványos

Tárnok Mária, Németh Zsolt és Toró T. Tibor a keddi budapesti sajtótájékoztatón •  Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Tárnok Mária, Németh Zsolt és Toró T. Tibor a keddi budapesti sajtótájékoztatón

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – jelentette ki a szervezők keddi budapesti sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, az idén július 23-28. között zajló szabadegyetem alapítója, emlékeztetve egyúttal, hogy az idei mottó „Jobb pályán”.

Krónika

2024. július 16., 13:562024. július 16., 13:56

2024. július 16., 16:452024. július 16., 16:45

A politikus úgy vélekedett: rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most. Németh Zsolt az orosz–ukrán háborút politikai korszakhatárnak nevezte, kiemelve: a háború és béke kérdése meghatározza a következő évtizedeket, a politikai, közéleti kérdések mellett a gazdaság jövőjét is.

A fideszes politikus a magyar miniszterelnök „békemisszióját” már most sikeresnek nevezte.

„Egyedülálló az a visszhang, amit a békemisszió kiváltott, és érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban. Egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség” – húzta alá, rámutatva: a „békemisszió” fontos állomása lesz Tusványos, ahol szombaton mond beszédet a kormányfő.

A külügyi bizottság elnöke kiemelte: a béke gondolata önmagában nem elég, a megvalósulása azon múlik, van-e megfelelő politikai erő és befolyás.

A Patrióták Európáért frakció megalakulása egyfajta fordulatot jelez Európában, hosszú ideje „benne van a levegőben” a nemzetközi jobboldal megerősödése, és ez nem is lehet vita tárgya az európai parlamenti választások függvényében - mondta. Az új frakció feladatának nevezte a közösségi, nemzeti és egyéni alapjogok védelmét. A tömörülés az Európai Parlament harmadik erejévé, „élcsapattá vált” – vélte. Fontosnak tartotta, hogy az új frakcióban az általános alelnöki posztot Gál Kinga tölti be.

A magyar uniós elnökséggel kapcsolatban kiemelte, hogy különösen fontos, hogyan tudnak Magyarország arculatán javítani, szembeszállni a Magyarországot sújtó előítéletekkel, amely a magyar politikát érinti. Jelezte: elmondják majd, hogy a tűzszünetre vonatkozó javaslatuk nem szolgál orosz érdeket. Szemben Olaf Scholz német kancellár kijelentésével, nem az ukrán kapitulációt célozzák, hanem az esélyt arra, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus országgá válhasson – idézte a politikust az MTI. Elmondása szerint úgy látják, ennek esélyei a háború elhúzódásával napról napra romlanak.

Németh Zsolt, Orbán Viktor és Tőkés László a tavalyi Tusványoson •  Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher Galéria

Németh Zsolt, Orbán Viktor és Tőkés László a tavalyi Tusványoson

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A jövő tervezését illetően hangsúlyos helyen említette a határon túli magyar közösségeket. Ahogy Európában, úgy itt, a térségben is szeretnék, ha az életminőség javulna, aminek nagyon fontos része a kisebbségi jogok biztosítása. A magyar elnökségi prioritások között kiemelte a kulturális sokszínűség és örökség védelmét célzó pontot – közölte Németh Zsolt. Kitért arra is, hogy

választási év kellős közepén vannak, Romániában parlamenti és elnökválasztást tartanak még az év folyamán. Elkötelezettek az erős magyar képviselet megőrzése mellett

– hangoztatta, és célként jelölte meg, hogy meg tudják védeni az etnikai alapon szerveződő politikát a külhoni magyarság számára. Ezt a típusú politizálást jelentős támadások érik, de nem hajlandóak kompromisszumot kötni – rögzítette Németh Zsolt.

Felidézte, hogy 1990-ben még Bálványosfürdőn rendezték meg az első szabadegyetemet és fesztivált, amelyet hét évig tartottak azon a helyszínen. Ezután költöztek át Tusnádfürdőre, de lassan azt a helyszínt is kezdik kinőni – jegyezte meg, hozzátéve: a helyszínnek óriási a vonzereje, a Kárpát-medence egyik legszebb üdülőhelye. Kötetlen körülmények között van lehetőség az eszmecserére az anyaországiak, a határon túliak és az európai fiatalok között.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy ők nem sokat változtak az elmúlt 33 évben, de a világ annál inkább.

A Jobb pályán mottóról szólva kiemelte, sokan temetik a politikai pálya jobb- és baloldalra történő felosztását, de ők mégis ragaszkodnának hozzá. Az alapítók meghatározott értékrend mentén gondolták végig Tusványost, s mindig a jobbra való törekvés jellemezte a szervezők munkáját - mondta. A politika feladatának nevezte, hogy a nemzetpolitikai kérdéseket napirenden tartsa, úgy látta, ez sikeresen megvalósult. Ilyen gazdag programmal még nem készültek – mondta, és többi között kiemelte – az olimpiához kapcsolódva – a sporttal kapcsolatos rendezvényeket.

Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte:

ezer előadó lesz jelen a nyári egyetemen, amelyet 76 partnerrel közösen 34 programhelyszínen, 300 szervező közreműködésével készítettek elő.

Jelezte: kedd este megnyílik az online regisztrációs felület, szombatra külön regisztráció lesz, amelyet a honlapon lehet megtenni. Négy óra előtt a belépés ingyenes a tábor területére – közölte.

korábban írtuk

Idén is ott lesz Orbán Viktor a Tusványoson, vezető román politikusok nem csatlakoznak
Idén is ott lesz Orbán Viktor a Tusványoson, vezető román politikusok nem csatlakoznak

Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost – közölték a szervezők.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede

Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede
2025. augusztus 24., vasárnap

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban

Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban
2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban