2009. január 14., 00:062009. január 14., 00:06
A Kovászna megyei tanfelügyelőség már döntött a sepsiszentgyörgyi iskolák körzetesítéséről. Az új beíratási rendszer alapján a beíratásnál a tanintézmények kötelesek előnyben részesíteni azokat a gyerekeket, akik az intézmény közelében laknak, és csak a szabadon maradt helyekre fogadhatják a távolabb lakókat. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, tegnap a napközik igazgatói azt kérték a tanfelügyelőségtől, hogy a körzetesítést terjesszék ki a kiscsoportba beiratkozó gyerekekre is. A tanfelügyelőség szakemberei elemezték, majd elutasították a napközi-igazgatók kérését.
A főtanfelügyelő közölte: eddig minden évben, minden óvodaköteles gyermeknek tudtak helyet biztosítani. A várakozólisták csupán azért alakulnak ki, mert a szülők óvatosságból három-négy intézménybe is beíratják csemetéjüket. Keresztély Irma kifejtette, az iskolákkal ellentétben a napközik esetében a körzetesítésnek nincs törvényes alapja, a megszorító intézkedés ugyanakkor megnehezítené a szülők helyzetét. „A tapasztalat szerint a szülők nem a lakhelyükhöz, hanem a munkahelyükhöz közeli óvodába viszik a gyereküket, a körzetesítéssel viszont ettől a lehetőségtől fosztanánk meg őket” – magyarázta az intézményvezető.
Az igazgatók javaslatára viszont elfogadták, hogy Sepsiszentgyörgyön az óvodákba is két lépésben történjen a beiratkozás: idéntől január 26. és február elseje között a városban lakók, majd február 9. és 15. között a vidékiek is iratkozhatnak. Túljelentkezés esetén az óvodához közelebb lakókat, az intézmény munkatársainak gyerekeit részesítik előnybe, valamint azokat a kicsiket, akiknek a testvérüket korábban ugyanabba az intézménybe íratták.
A megyében egyre népszerűbbek a hosszabbított programmal dolgozó napközik, a szülők többsége már nem tudja délben hazavinni a gyereket. Ez esetben a dolgozó szülők csemetéi is előnyt élveznek beíratáskor. Sepsiszentgyörgyön három csoportot szeretnének rendes programról hosszabbítottra átalakítani. Ehhez három új óvónői katedra létrehozására és a minisztérium jóváhagyására van szükség. Kovászna megyében évente 9000 gyereket íratnak be napközibe.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).