Nem kap több termet a keresztúri Orbán-gimnázium

Lezártnak tekinti a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziummal folytatott tárgyalássorozatot, és nem hajlandó újabb termeket átengedni az állami iskolának az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége. A Bálint Benczédi Ferenc püspök és Gyerő Dávid előadó-tanácsos által aláírt, szerkesztőségükbe eljuttatott közlemény szerint a gimnázium nem fogadta el az egyház április 24-i ajánlatát, amelynek értelmében 11 termet bocsátottak volna a rendelkezésére.

Pap Melinda

2009. június 11., 10:032009. június 11., 10:03

Az egyház „kedvezően viszonyult a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium kéréséhez, és a bérleti szerződés lejárta után is nyolc tantermet és három laboratóriumot ajánlott fel használatukra az egyház tulajdonában levő épületegyüttesekben” – áll a közleményben, amely szerint az iskola vezetőtanácsa „sértő módon elutasította” az ajánlatot, és újabb kéréssel fordult az egyház vezetőségéhez, „amelyben kérte azon helyiségeket is, amelyeket előző kéréséből kifelejtett”.

A közlemény aláírói kifejtik, mivel az iskola az újabb két tárgyalás során is visszautasította az egyház megoldási javaslatait, fenntartják az április 24-i eredeti ajánlatot, és lezártnak tekintik a tárgyalássorozatot. Mint arról beszámoltunk, az állami iskolának idén kellett volna kiköltöznie a Berde Mózes Unitárius Gimnáziummal közösen használt ingatlanból, de az egyház felajánlotta, még egy évig maradhat az épületben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ