2008. november 17., 12:062008. november 17., 12:06
\"Ebben a teremben tartottuk tavaly Tőkés László választási kampányának a zárórendezvényét. Reméljük, a helyszín most is szerencsét hoz mindazoknak, akik itt voltak, és jelöltként készülnek a választásokra.\" Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke fogalmazott így az EMNT - megalakulása ötéves évfordulóján a kolozsvári Victoria moziban tartott - ülésén. A választási biztatásnak a mellette ülő Mátis Jenő, az RMDSZ kolozsvári képviselőjelöltje, a Markó Bélával versenybe szálló Kincses Előd független nyárádmenti szenátorjelölt, a Verestóy Attila kihívójaként bemutatott Dósa Barna zöld párti szenátorjelölt, valamint Sebestyén Csaba és Garda Dezső független Hargita megyei képviselőjelölt örvendhetett. A választások kérdése azonban csak érintőlegesen merült fel az EMNT jubileumi ülésén. Tőkés László EMNT-elnök arra biztatta a jelenlévőket, a lelkiismeretük szerint szavazzanak. Megemlítette, hogy az RMDSZ jelöltjei között ajánlott és - tiltott - személyek egyaránt vannak. Dsida Jenőt parafrazálta, aki a nemzeti összefogást sürgetve írta egy versében: \"ha tolvaj is, magyar\". Derültséget keltve jegyezte meg: \"legyen magyar, ha tolvaj is, de ne legyen képviselő\".
A kolozsvári Victoria mozi terme egyébként szűknek bizonyult az ország valamennyi régiójából összesereglett mintegy kétszáz EMNT-küldött számára. Az ülést a Magyar Polgári Párt részéről Szász Jenő elnök, az RMDSZ részéről Szép Gyula művelődési ügyvezető alelnök köszöntötte. A legnagyobb tapsot kiváltó köszöntőbeszédet azonban Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mondta. A fideszes politikus kijelentette, a szólásszabadság kérdésében Románia fényévekkel Szlovákia előtt jár. Itt ugyanis az államhatalom - ha nem is ért egyet az autonómiaformák bevezetésével - ma már nem csinál országos hisztériát, ha a magyar szervezetek az autonómiáról tanácskoznak. Elmondta, a kisebbségi problémák megoldásához a szólásszabadságon, a párbeszéden, az összefogáson és az autonómián keresztül vezet az út. Úgy vélte, ahol szólásszabadság van, ott a kisebbségi közösségnek nem követelnie, hanem ajánlania kell az autonómiát. A szólásszabadság azonban nem elégséges feltétel. Az is kell a sikerhez, hogy a felek ne beszéljenek el egymás mellett, törekedjenek a párbeszédre, a megegyezésre. Németh Zsolt szerint az erdélyi magyar egységre is szükség van, többek között azért, hogy a román államhatalomnak legyen tárgyalópartnere az autonómiáról szóló párbeszédben. A politikus azt is hangsúlyozta, az autonómia sem cél; ez is csak eszköz ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség otthon érezze magát szülőföldjén.
Az elmúlt öt évről szóló beszámolóban Tőkés László úgy értékelte, látványos áttörést ugyan nem sikerült elérni, de mégiscsak az EMNT érdeme, hogy a szőnyeg alól a felszínre került az autonómia témája. Úgy vélte, míg 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni, ma a hazugság falán kell rést ütni, hiszen az RMDSZ által is legitimált hamis tézist kell megdönteni, hogy Romániában rendezett a kisebbségi kérdés. Az EMNT elnöke a klaszszikus autonómiaformák mellett egy újat is megnevezett: a \"kampányautonómiát\" szerinte az RMDSZ vezette be a hazai közéletben. A megnevezés pedig arra utal, hogy a szövetségnek csak a választási kampányokban jut eszébe emlegetni az autonómiaigényt.
Borbély Zsolt Attila a 15 évvel ezelőtti neptuni titkos RMDSZ-PSD- tárgyalásokkal kezdődött folyamatról tartott előadást. Sajnálatosnak tartotta, hogy a neptuni tárgyalások óta a magyar szövetség folyamatosan a vélt román tűrőképességhez igazította céljait. Szót kapott a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs is, aki úgy vélte, a székelyföldi területi autonómia sorsa a székelyföldi polgármesteri hivatalokban dől el. Arra biztatta a népszavazás kiírásáról döntő önkormányzatokat, ne hagyják magukat megfélemlíteni. Ha a 130 székelyföldi polgármester és önkormányzat együtt lép, semmi nem akadályozhatja meg a területi autonómia elérését.
A testület egyébként határozatot fogadott el arról, hogy kistérségi képviseletekkel gazdagítja felépítését. Amint azt Toró T. Tibor alelnök a záró sajtótájékoztatón elmondta, az eredetileg magyar parlamentként elképzelt testületet egy autonomista mozgalommal próbálják ötvözni. Az EMNT a jubileumi ülés zárónyilatkozatában leszögezte, támogatásáról biztosítja azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére helyi népszavazást írtak ki az autonómiáról. Kijelentette, hogy egyetért az SZNT kezdeményezésével, mely arra vonatkozik, hogy vizsgálják felül a román-magyar alapszerződést, és töröljék szövegéből az autonómiatörekvések elutasítására alapul szolgáló záradékot. A testület ugyanakkor Tőkés László európai parlamenti munkájának további támogatására kérte az erdélyi magyar társadalom intézményeit és képviselőit.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.