Megosztja Székelyhíd lakosságát a választások körül kialakult botrány
Fotó: Makkay József
Több mint négy hónappal a június 9-ei választások után, és rövid idővel az új mandátumok átvétele előtt sem csitulnak a kedélyek Székelyhídon, zajlik a politikai adok-kapok, és a Bihar megyei kisváros lakosságát még mindig megosztja, hogy a polgármester-jelöltekre leadott voksok újraszámolását követően egyetlen szavazattal győzött Béres Csaba RMDSZ-es elöljáró kihívójával, az EMSZ színeiben versenybe szállt, és az első számlálás után még győztes Boros Dáviddal szemben. Az EMSZ perel, sőt aláírásgyűjtés is zajlik a polgármester leváltását célzó referendum kiírása érdekében, közben a régi-új elöljáró is hazugsággal és csalással vádolja politikai ellenfeleit.
2024. október 16., 18:352024. október 16., 18:35
Az idei helyhatósági választások másnapján, június 10-én, hétfőn reggel közzétett első eredmények alapján még úgy tűnt, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) adja a polgármestert a rendszerváltás óta RMDSZ-es politikus által irányított Székelyhídon. Akkor Boros Dávid a voksok 49,35 százalékával maga mögé utasította a tízezer lakosú, magyar többségű települést 2008 óta irányító Béres Csabát.
Keddre virradóra az RMDSZ-es elöljáró kérésére újraszámolták a polgármester-jelöltekre leadott voksokat, ami már azt eredményezte, hogy egyetlen szavazattal a regnáló RMDSZ-es elöljáró került ki győztesen a megmérettetésből. Az EMSZ azonban csalásra gyanakodott, és bejelentette: minden jogi lehetőséget kiaknáznak igazuk bizonyítása érdekében.
Boros Dávid, az EMSZ székelyhídi polgármester-jelöltje tovább harcol
Fotó: Facebook/Boros Dávid önkormányzati képviselő - Székelyhíd
Az EMSZ október 16-án, kedden kibocsátott – ám csak a helyi román nyelvű sajtóhoz eljuttatott – tájékoztatása szerint a párt jelenleg két fronton is harcol Székelyhídon: a korábban elindított jogi eljárásokon kívül aláírásgyűjtés is indult, amelynek célja népszavazás kiírása Béres Csaba leváltása érdekében.
Ami pedig a peres eljárásokat illeti, az EMSZ szerdára várta a margittai bíróságnak a polgármesteri mandátum igazolásával kapcsolatos ítéletét, miután Boros Dávid és az EMSZ Béres Csaba mandátumának semmissé nyilvánítását kérte. Az ügyben egyelőre nem született döntés, amint a bíróság kiközli az ítéletet, visszatérünk a témára.
Csomortányi István, az EMSZ országos ügyvezető elnöke a Krónikának szerdán elmondta, az egyik esetben a székelyhídi városi választási bizottság azon döntése ellen nyújtottak be óvást amely alapot adott a szavazatok újraszámolására, és amivel kihirdették a megváltoztatott eredményt. A nagyváradi politikus úgy véli, „teljesen világos”, hogy választási csalás történt, mert szerinte a városi választási bizottságnak nem lett volna joga újraszámláltatni saját hatáskörben ezeket a szavazatokat, nem hogy módosítani az eredményt.
Az első tárgyalás meg is volt a váradi törvényszéken, amely kimondta, hogy nem illetékes ebben a kérdésben. A döntés ellen az EMSZ fellebbezett, aminek nyomán az ügy átkerült az ítélőtáblára, amely az első tárgyalási fordulón úgy döntött, hogy foglalkozik az üggyel, és mivel a városi választási bizottság már megszűnt, ezért az állandó választási hatóságot idézte be novemberre – ecsetelte Csomortányi, jelezve, hogy az ügy folyamatban van.
Magyarán, tettünk egy feljelentést választási csalás miatt a városi választási bizottság ellen” – mutatott rá a politikus, kérdésünkre jelezve, ebben az ügyben egyelőre nem kaptak semmiféle tájékoztatást.
A június 9-ei helyhatósági és európai parlamenti választások kiértékeléséről tartott sajtótájékoztatót Kolozsváron Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke. A kisebbik magyar pártnak ősztől összesen 171 önkormányzati képviselője lesz.
Az alcímünkben szereplő címmel közzétett Facebook-posztban reagált szerdán Béres Csaba, Székelyhíd újraválasztott polgármestere arra, hogy a Bihar megyei kisváros és személye újra reflektorfénybe került. Méltatlannak nevezte „azt a rengeteg hazugságot, amit a választáson vesztesek hónapok elteltével is rendületlenül terjesztenek”, ezért tiszta vizet kívánt önteni a pohárba.
„A legfontosabb: a szavazatok számlálása, majd újraszámlálása során az EMSZ (és a PSD) megfigyelői mindvégig jelen voltak, a bíró által megengedett maximális létszámban. Az újraszámlálás során az derült ki, hogy Boros Dávid szavazatai között volt három, rám leadott érvényes szavazat, több Boros-szavazatot pedig érvénytelennek nyilvánítottak, mert azokon nem volt rajta hivatalos kontrollpecsét.
Csomortányi István, a vesztes EMSZ ügyvezető elnöke – állításával szemben – az újraszámlálás után aláírta a jegyzőkönyvet, ahogy minden jelen lévő párt megfigyelője is. Tehát elismerte az eredményt. Az EMSZ által is aláírt jegyzőkönyvek és a kamerák felvételei minket igazolnak” – vágott vissza politikai ellenfeleinek az RMDSZ-es elöljáró.
Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere
Fotó: Székelyhíd Rmdsz
Béres szerint a szavazatok számlálása eleve az EMSZ miatt haladt „elképesztő” lassan: Boros Dávid volt ugyanis, aki a törvényből kimásolt rendelkezéseket „lobogtatva” követelte, hogy ne csoportokban számlálják a szavazatot, hanem kizárólag az elnök érjen a szavazólapokhoz. Ezek után a polgármester „különösen viccesnek” tartja, hogy éppen az EMSZ reklamált a szavazatok túlzottan lassú összeszámlálása miatt, miután szerinte éppen ők okozták a problémát.
Hazudtak, amikor azt állították, hogy az újraszámlálást nem nézték végig az EMSZ delegáltjai, bizonyítható, hogy végig ott voltak. Két kamera rögzítette a szavazatokat tartalmazó zsákok átadás-átvételét, tehát az is hazugság, hogy ezeket őrizetlenül hagyták. És ha ez nem lenne elég, voltak, akiknek fizettek a tüntetésen való részvételért, ami önmagában is illegális – ahogy egyébként éjjeli órákban demonstrálni, a családomat fenyegetni sem túlzottan etikus, hogy finoman fogalmazzak. Igen, az egész rosszul esett. Nyilvánvalóan én sem egy szavazattal szerettem volna nyerni tengernyi fejlesztés és Székelyhídért végzett rengeteg munkát követően. A szoros eredménynek is vannak tanulságai, erről később írok majd. De arra kérem a Boros Dávidot és vesztes csapatát, hogy hagyják abba az emberek hergelését és valótlan állítások terjesztését.
Persze az EMSZ is tett feljelentéseket, amit első fokon a bíróság alaptalannak talált és visszautasított. A következő másodfokú bírósági tárgyalás november 8-én lesz.
– zárta bejegyzését Béres Csaba.
A Székelyhídhoz tartozó kágyai szavazókörben elrendelt újraszámlálás alapján alapos a gyanú Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ügyvezető elnöke szerint, hogy választási csalás történt a tízezres Bihar megyei kisvárosban.
A székelyhídi elöljáró amúgy mindössze a választások után csaknem négy hónappal, október másodikán köszönte meg a rá leadott szavazatokat; egy, a közösségi oldalára kiposztolt rövid videóinterjúban beszélt az elmúlt időszak történéseiről, jelezve, készen áll folytatni a munkát. A nyilatkozatban „mocskosnak”, „a település imázsát rombolónak” nevezte a június 9-ei választásokat megelőző kampányt, amely véleménye szerint nem a megvalósításokról szólt, majd hosszasan ecsetelte, milyen fejlesztések köthetőek a nevéhez.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint egyértelműen Béres Csaba marad Székelyhíd polgármestere. Ezzel szemben Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke szerint a székelyhídi polgármesteri mandátum szeptember végén nem lesz átvehető.
„Én azt gondolom, hogy a játékszabályok nem voltak fairek, amit velünk szemben alkalmaztak, és az az atrocitás, vagy az a szellemi terror, ami bennünket ért a családommal együtt, azt én nagyon nehezen tudtam feldolgozni, és az elmúlt négy hónapban igazából gyógyítottam a kis családom lelkét, a gyerekeimet, a feleségemet, és nyilván mi is, akik érintve voltunk ebben a történetben, nagyon meg voltunk érintve, mondjam így, meg voltunk hatva negatívan sajnos.
Minden munkámmal és erőmmel azon leszek, hogy átadjam azt a munkát, amit megvalósítottunk Székelyhídon és a hozzá tartozó településein, és az elkövetkezendő négy évben is számíthatnak rám az emberek. Ezentúl pedig még egyszer ki is szeretném hangsúlyozni, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki bennünk látta a jövőt, aki mellénk tette le a voksát.
Bízom benne, hogy ez így is lesz, hogy megerősödik bennük ez az érzés, és remélem azt, hogy az előttünk álló választásokon újragondolják az ítéletüket, és az RMDSZ-t fogják támogatni. Köszönöm szépen nekik még egyszer” – fogalmazott Béres Csaba.
Aki ötödik mandátumát kezdheti meg a bihari kisváros élén, hacsak nem járnak sikerrel az EMSZ bírósági keresetei, illetve nem dönt másképp a lakosság egy esetleges népszavazáson.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!