Mint magyarázta, az egyik fontos különbség a korcsoportok esetében a kipróbálás tekintetében a társas tényezőkhöz kapcsolódik: ezek persze megvannak mindkét esetben, de más-más súllyal jelentkeznek.

Már ötödik osztályban ott leselkedik a veszély

„Egy iskolás korú esetében a család mint tényező igencsak jelentős még, szocializációs szempontból elsődleges funkciójú, a másodlagos szocializációt pedig a barátok jelentik, és minden más, ami nem a család. Az iskolás korú már az úgynevezett másodlagos szocializációs hatások felé tart, ennek ellenére a családnak még igenis fontos szerepe van az életében” – mondta a szakember. Hozzátette, e tekintetben

„Magyarán lehet, hogy a gyerek elmegy otthonról, bemegy a suliba, ahol találkozik egyfajta kockázati környezettel, az esetleg már drogfogyasztó osztálytársakkal, és bár ő a kevesek közé tartozik, aki nem próbálta ki, de a kortárscsoport nyomás nagy. Ennek ellenére óriási a családi hatások visszafogó ereje, vagy éppen ellenkezőleg, a fokozó ereje – mondjuk ha kedvezőtlen a családi környezet” – magyarázta az egyetemi tanár. Mint mondta, az egyetemisták esetében már másodlagos a család, elsődlegessé válik a barátok, lakótársak környezete. Viszont minkét korosztály esetében fontos a társas kapcsolatok megválasztása, a döntéshozatal, a kontroll, az önértékelés.

„Mi, szakemberek szoktuk mondani, hogy a drogkutatás alapvetően az emberi működéssel kapcsolatos, tehát bárkit érinthet, és ez a teljes igazság. De ennek a teljes igazságnak vannak árnyalatai: egészen más, ha valaki bekeveredik egy ilyen körbe mondjuk a monostori szakiskolában, és más, ha egy belvárosi iskolában, mert az opciók, a lehetőségek is egészen másak. Tehát, ha gond van, akkor segítségért lehet folyamodni egy jobb iskola esetében, ahol mások az erőforrások. A drogozás mindenképpen nagyon-nagyon kegyetlen önsorsrontó választás, de annak az esélye, hogy a fiatal ebből kikeveredjen, pont azzal azonos, amilyen erőforrásai a hátterének vannak” – mondta a szakember.

„Azt is figyelembe kell venni, hogy az adatok csak azokról a fiatalokról szólnak, akik be is vallják, hogy kipróbálták a drogokat – vannak, akik nem ismerik be, tehát így ez a felmérés sem nyújthat valós képet. Nem létezik módszer a szabadságban élő emberek számára, amivel ennél precízebb adatokat lehetne kihozni. Ez olyan, mint amikor nagyítóval néz az ember valamit: ha távolról nézzük ugyanazt a lapot, csak összevisszaság látszik rajta, semmi más, ha közelebbről, akkor mondjuk szavakat, betűket látunk. A drogjelentés számszerű megértése is így néz ki:

Kiemelte, azért aggasztó az összkép, mert a drogfogyasztók száma az elmúlt években folyamatosan növekedett és ez a tendencia csak erősödni látszik. Mint magyarázta, téves lenne, ha a számok alapján kellene megítélni, mi történik a drogfogyasztás terén: a tapasztalat legalább annyira fontos, mint a számok.

„Mert a számokban csak azok tűnnek fel, akik bevallották, de ha a nagyítónkat egy kicsit elmozdítjuk, egészen mást látunk. Hagy a szülők azt mondják, hogy drogprevenciót kérnek az ötödikesek esetében, az valós, mindegy, hogy mit mutat a statisztika. Romániában a drogfogyasztás eljutott egy terítettségi ponthoz, vagyis olyan szinten látható a hatása, hogy most már állandóan szó van róla a sajtóban, a közbeszédben” – fejtette ki Dégi. Arra is kitért, hogy Romániában a drogkérdés mindig a belügyhöz tartozott, aminek nem volt soha szakmai indoklása. 1999-ben jött létre az első minisztériumközi bizottság a drogkérdés rendezésére, és már akkor a belügyminisztériumhoz tartozott: magyarán sosem volt egészségügyi, pszichológiai, szociális kérdés.

„Nagyon szomorú, de a valóság az, hogy ez egy nagyon erősen szociális kérdés. Ha megnézzük a statisztikát, hogy hány személy okozott balesetet droghatás alatt, akkor azt látjuk, hogy maximum pár száz, de itt sem tudunk teljesen pontos számokat. Azt tudjuk az éves jelentésből, hogy ezek a számok fokozatosan nőttek, és egy-egy ilyen baleset nagy társadalmi reakciót vált ki.

Úgy fogalmazott, nagyon érzékeny, bonyolult terület ez, ahol nincsenek fehér-fekete lehetőségek, a valóságot pedig a tapasztalatok tudják megmutatni, az, hogy milyen közösségekben, iskolákban, családokban élünk.

Figyelmeztető jel lehet a hangulatingadozás

Dégi László Csabát arra kértük, nevezze meg, milyen jelekből veheti észre a szülő, a pedagógus, a környezet, ha drogozik a gyerek vagy a fiatal. „Bár nagyon szeretnék megnyugtatót mondani, sajnos alig lehet. Vegyük figyelembe, hogy a mostani fiatal generáció kommunikációs lehetőségei korlátlanok. Magyarán, ha valamit el akar rejteni, simán megteheti az online térben:

Régebben, a virtuális világ térhódítása előtt mindez egyszerűbb volt: ki lehetett borítani, ellenőrizni lehetett az iskolatáskát. „A mostani fiatal generációk korlátlanul hozzáférnek minden információhoz, ami óriási előny és óriási hátrány egyben: azt is meg tudják tanulni, hogy miként kell úgy fogyasztani, hogy a tüneteket ne mutasd, ne látszódjék rajtad, hogyan tudod elrejteni a fogyasztás eszközeit, a jeleit. Régebben úgy cigarettáztak a fiatalok, hogy utána fogkrémet súroltak a szájukba, hogy ne lehessen kiszagolni. A szülő meg azt gondolta, a legjobb módszer, ha beleszagol a gyerek szájába. Lehet, hogy kiderítette, cigizett-e, viszont ahogy a szülő kiszagolta a füstöt, a köztük lévő bizalom úgy szállt el, mint a füst” – fogalmazott Dégi. Hozzátette, a hosszú évek alatt kialakult szülő-gyerek bizalmi kapcsolatot nem kellene tönkretenni a drogfogyasztás miatt.

„Még ha nem is a drog miatt van a hangulatingadozás, de a szülő észreveszi, akkor ez jó apropója annak, hogy beszélgessenek a gyerekkel, úgymond »frissítsék a képkeretet«” – mondta a szakember. Elmagyarázta, hogy miben is áll ez a családterápiában használatos kifejezés: a családtagok hozzászoknak, hogy mindenki ugyanazt csinálja, ugyanúgy reagál, és tulajdonképpen nem figyelnek már egymásra, csak ha nagyon nagy a baj. „Amikor hangulatingadozás következik be, meg kell állni, és meg kell nézni egy kicsit az összképet, ki kell egészíteni a másikról kialakult képet. Hiszen mindenki változik, alakul, módosulnak az igényei, az egyes családtagoknak változik a valósága, a tapasztalata. Persze

Mint mondta, a „detektíveszközöket” használhatja ugyan a szülő, viszont emberi viszonyok tekintetében ezzel rosszat tesz: látott szülőket, akik mindenféle követőprogramokat próbáltak tenni a gyerek telefonjára, de ez sajnos nagy mértékben rontja a bizalmi kapcsolatot.

Ne játsszanak „nyomozósdit” a szülők, ez nem oldja meg a problémát

A szakember arról is beszélt, hogy a drogfogyasztást azért is nehéz feltérképezni, mert a marihuánán kívül a drogoknak szaguk sincsen, beleértve a heroint meg a kokaint is.

Az egyetemi oktató óvná a szülőket attól, hogy elkezdjenek detektíveskedni, szerinte ugyanis elég hiábavaló. Amit tenni kell viszont: erősíteni az odafigyelő emberi kapcsolatokat: hozzátartozókkal, gyerekekkel, barátokkal, testvérekkel. Közhelynek tűnik ugyan, de az odafigyelés nem annyit jelent, hogy megkérdezzük, hogy van, a másik pedig erre válaszol valamit. „Jelen kell lennie a szülőnek a gyerek életében, meg kell próbálni megérteni, mi zajlik a lelkében. Ezt pedig nem lehet egyből megérteni, mondjuk húsz perc alatt.

Azt is kifejtette, hogy régebben, amikor az alkohol számított fő tudatmódosítónak, akkor sem vált be az a módszer, hogy „vagy engem választasz, vagy az alkoholt”. „A függőség, szerhasználat ugyanis bonyolult dolog. Annak, hogy valaki elkezd valamit fogyasztani, hogy módosítsa a tudatállapotát, nagyon összetett a háttere. Nagyon sokszor nem értjük, hogy mik az okai annak, hogy valaki elkezdi a tudatát módosítani mesterségesen. Egyébként változnak a kiinduló és a fenntartási okok is. Ha megkérdezek valakit, hogy miért kezdett el kábítószerezni, mond valamit, és amikor már nem tudja letenni a kábítószereket és megkérdezed, hogy na, akkor most mi van, akkor valami egészen mást mond. Az ember olyan, hogy próbálja megmagyarázni a viselkedését, hogy elfogadható legyen, amit csinál.

Úgy fogalmazott, az eddig általa elmondottakból úgy tűnhet, hogy a családok „nyakába varrja” a felelősséget, vagyis hogy a családi kapcsolat lenne a válasz a problémára, holott bizony vannak olyan helyzetek, amikor a család mindent megtesz, mégsem oldódik meg a probléma. Ilyenkor muszáj külső segítséget kérni önsegítő csoportoktól, terápiás központoktól – Romániában is léteznek ilyenek, még ha nem is túl sok. „Ahhoz, hogy valaki elmenjen egy ilyen helyre és segítséget kérjen, ott legyen pár hétig, pár hónapig, tudnia kell, a családja mellette áll, nem ítéli el, és várja, hogy gyógyuljon, visszatérjen.

Kulcsfontosságú a jövőkép és önértékelés erősítése

A szakembert arról is kérdeztük, mit tehet az iskola a drogprevenció, valamint a fogyasztás visszaszorítása érdekében – hiszen az iskolások mindennapjaik jelentős részét a tanintézetekben töltik. „Kutatásaink, tapasztalataink abba az irányba mutatnak, hogy a fiatalok, az iskoláskorúak egyik legnagyobb értéke a saját jövőképük, az, hogy milyen irányba akarnak alakulni. Ha valaki belekerül a drog vonzáskörébe, akkor a halálfélelem már nem jelent motivációt a leszokásra. Ugyanis akik sokszor fogyasztottak már, nem először élték át ezt. Őket nem lehet azzal rémisztgetni, hogy belehalsz, börtönbe kerülsz.

Kifejtette, terápiás igazság, hogy a leszokás motivációja az ijesztgetés helyett az, ha az illető talál valami olyasmit az életben, amire igent tud mondani.

„Ha nincs ilyen életcél, akkor megeshet, hogy bár megpróbál leszokni az illető, de visszaszokik egy idő múlva. Az iskoláskorúak esetében kétféle drogfogyasztó van: az egyik kategória az alkalmi fogyasztók, meg a rendszeresen fogyasztók – utóbbiak lemorzsolódnak, eltűnnek az iskolarendszerből. Hogy mit tehet az iskola? Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy sokat foglalkozzon a gyerekek, fiatalok jövőképével. De ez nem egyszerű dolog, mert a mai fiatal generáció amúgy is szorongásban él” – mondta a szakember. Mint magyarázta, ha az ember manapság elkezd beszélgetni diákokkal, és megkérdi tőlük, hogy miként látják a jövőjüket, kiderül, hogy klímaszorongást élnek meg, félnek, hogy mi lesz a körülöttük lévő világgal, szoronganak a háború, a világhelyzet miatt, és így tovább.

nem elég a nyitottság sem, sőt az sem, hogy nyíltan lehet beszélni minderről. Az is kell, hogy próbáljon mindent megtenni érzelmi nevelésben, pszichológus, meghívottak segítségével, iskolán kívüli tevékenységekkel, hogy építgesse a gyerekek jövőképét építgesse” – mutatott rá a BBTE oktatója. Hozzáfűzte, ha valakinek van jövőképe, annak van valamennyi önbecsülése és azok – gyerekek és felnőttek –, akiknek rossz az önértékelése, úgy gondolják: „én nem vagyok fontos, nem számítok, mindegy, mi történik velem, nem törődnek velem, én sem törődöm magammal, ezért ha meghalok, ha drogozom, ha megfertőződöm, ha berúgok, úgyis minden mindegy”. „Tehát akinek az önértékelése gyenge, aki azt hiszi magáról, hogy nem fontos, nem értékes, az nem azért drogozik, mert az olyan jó, hanem azért, mert a saját belső valóságában értéktelennek érzi magát. És ezt nem lehet eltüntetni »mosóporral«. Egy igazán jó iskola a jövőkép építgetésével segíthet az ilyen fiatalokon, de ez persze nem egyszerű, mert a jövőképpel összefügg az értékelés, a tervezés, a döntéshozás. Ezek mind életigenlő dolgok” – sorolta Dégi László Csaba. Úgy fogalmazott,

De ugyanez a jövőkép szükséges akkor is, ha az illető, függőségben szenvedő 40, 50 vagy 60 éves. „Visszatérve az iskola szerepére: ha ott a gyerek napi pár órán keresztül ki van téve egy olyanfajta üzenetnek, hogy »mindenki a maga farkasa«, »te nem számítasz«, »ez egy versenyistálló, hogy itt csak az számít, aki teljesít, mindegy, hogy milyen áron«, akkor az nagyon rossz. Én hiszek abban, hogy a jövőkép építése az iskolában nagy mértékben megakadályozhatj a gyerekeket abban, hogy a drog bűvkörébe kerüljenek” – fogalmazott a szakember.

Nehéz jövőképet építeni a mai korban, amikor a „figyelemgazdaság” dominál

Azt is kifejtette, hogy a jövőkép-építés azért sem egyszerű manapság, mert nem elég az, hogy az iskola valóban odafigyeljen a diákokra. „Az odafigyelésen túl azt is figyelembe kell venni, hogy ezek a generációk úgymond figyelemgazdaságban jönnek fel, ahol minden szétszedi őket, és nagyon nehezen áll össze az identitásuk.

Ráadásul tudatosítani kellene azt is felhasználókban, hogy az okostelefon, a közösségi háló világában algoritmus vigyáz arra, hogy az illető ne csak azt nézze meg a hírfolyamban, amire kíváncsi volt eredetileg, hanem maradjon ott a következő félórában is” – mondta Dégi László Csaba. Úgy fogalmazott, a közösségi oldallal kapcsolatban a felhasználója abban a hitben él, hogy ő tartja ellenőrzése alatt a hírfolyamot, holott ez nem így van, hanem fordítva: az algoritmus irányítja a figyelmünket.

„Bár idejétmúlt fogalmaknak tűnhetnek, de mégiscsak elő kell venni, újra kell tanulni azokat a módszereket, hogy időgazdálkodás, összpontosítás, hogy miként kell nemet mondani, vagy megtudni, hogy az egyén számára mi a valójában fontos. Bár ezek közhelynek számítanak, de nélkülük manapság nem lehet pszichológiai szempontból funkcionális felnőtté válni” – hívta fel a figyelmet a szakember.