Az orvostudományok hagyománya a BBTE-n már 1775/1776-ban, az Universitas Claudiopolitana elindulásával megkezdődött
Fotó: Orbán Orsolya
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
2025. május 30., 12:012025. május 30., 12:01
Amint a felsőoktatási intézmény közölte, a csütörtöki megnyitón jelen volt dr. Daniel David egyetemi tanár, pszichológus, oktatási és kutatási miniszter, a BBTE korábbi rektora, az orvosi szakterület neves képviselői Kolozsvárról és Bukarestből, valamint a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem képviselői.
az intézmény célja, hogy támogassa az orvostudományi tevékenységeket, semmiképp nem kíván versengeni az orvosi egyetemekkel.
„Egyetemünk új kara az elődintézményünk átfogó szervezeti hagyományait és örökségét állítja helyre, a világ vezető egyetemeivel összhangban. A BBTE közösségében már jelenleg is számos egészségügyi és orvosi szakember tevékenykedik – állandó oktatók, határozott időre alkalmazott vagy együttműködő partnerek –, ez stabil alapot biztosít számunkra az elinduláshoz” – fejtette ki dr. Adrian Petrușel egyetemi tanár, a BBTE ideiglenes rektora.
Dr. Markó Bálint egyetemi tanár, a Magyar Tagozat vezetője, a BBTE oktatásért–curriculumért, versenyképességért, valamint a kihelyezett tagozatokért felelős rektorhelyettese, a BBTEMed stratégiai program koordinátora kifejtette:
Az új kar tovább fejleszti ezt, a már létező szakoktól indulunk, és új programokat dolgozunk ki, amelyek a társadalom fontos problémáira keresnek megoldásokat.”
Daniel David egyetemi tanár, pszichológus, oktatási és kutatási miniszter, a BBTE korábbi rektora a megnyitón
Fotó: BBTE/Facebook
Dr. Daniel David egyetemi tanár, pszichológus, oktatási és kutatási miniszter, a BBTE megválasztott rektora az új kar szükségességére és jelentőségére hívta fel a figyelmet:
– ahogy azt már 2020 óta tervezzük, hiszen a világon alig találunk olyan elismert, átfogó kínálatú egyetemet, amelynek ne lenne orvosbiológiai komponense – ahol sokat publikálnak és sokat hivatkoznak –, amely a maga rendjén a láthatóságban és a nemzetközi rangsorokban is megmutatkozik. Egyértelmű, hogy a BBTE mint átfogó kínálatú egyetem, az ország legnagyobb akadémiai közössége olyan teret kínál, amelyben az orvosi képzés interdiszciplináris jellege a leginkább érvényesülhet és fejlődhet.”
nem a mennyiségi szempontoknak, s ahol a képzés alapját a kutatási – fejlesztési – innovációs tevékenység adja. Ezáltal a karról rendkívül jól felkészült humán erőforrás léphet ki, grantokhoz férhetnek hozzá, növekedhet a nemzetközi láthatóság és az idézettség” – fűzte hozzá dr. Daniel David. A már létező, orvosi profilú szakokra a felvételit az adott képzési programok esetében meghatározott kritériumok szerint szervezik meg; ezek a szempontok elérhetők az illetékes karok honlapján. A becsült beiskolázási keretszám körülbelül 400 hely, és a felvételt nyert hallgatók a 2025–2026-os tanévtől kezdődően a BBTE Orvos- és Egészségtudományi Karán folytatják tanulmányaikat.
Dr. Markó Bálint egyetemi tanár, a Magyar Tagozat vezetője, a BBTEMed stratégiai program koordinátora
Fotó: BBTE/Facebook
és folytatódott a későbbi magyar, majd román tannyelvű egyetemen egészen 1948-ig, amikor a kommunista reformok során az orvosibiológiai komponenst leválasztották a BBTE-ről (akkor Victor Babeș Egyetem). A BBTE a Kolozsvári Egyetem jogutódja, és így továbbörökíti annak hagyományait is, ezért már 2020-ban létrehozta az Egészségtudományi Iskolát (School of Health), amely 2022-ben szintet lépett, amikor létrejött az UBB School of Health – UBBMed (https://ubbmed.ubbcluj.ro/). A 2025-ben megalapított Orvosi és Egészségtudományi Kar így a BBTEMed központi egységévé válik.
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
szóljon hozzá!