„Gyanús” anyaországszerep: sok tényező befolyásolja az európai államok nemzet- és kisebbségpolitikáját

A zord áprilisi időjárás ellenére népes hallgatóság gyűlt össze a kolozsvári Planetárium rendezvénytermében, hogy részt vegyen azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyet Novák Csaba Zoltán, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke moderált, s amelynek kiindulópontját Csergő Zsuzsa, Kiss Tamás és Cristina Cavas közös, a kisebbségi kérdés biztonságpolitikai aspektusára, illetve a szekuritizáció kérdésére fókuszáló kutatása jelentette.

A kedd esti kerekasztal-beszélgetést Kiss Tamás szociológus bemutatója indította, melyben körüljárta a téma alapfogalmait, illetve legfontosabb hipotéziseit. Kihangsúlyozta, hogy kutatásuk során öt példát, Észtország, Lettország, Románia, Szlovákia és Ukrajna esetét vizsgálták, az első két állam esetében az Oroszországhoz, míg az utóbbi három esetben a Magyarországhoz fűződő viszonyuk mentén.

Elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, miként hat az anyaországi nemzetpolitika a szekuritizációra,

továbbá hogy az anyaországi nemzetpolitika felerősödése, illetve aktivizálódása mindig kivált-e valamilyen reakciót a többségi nemzet (bel)politikájában. (A szekuritizáció definíciója értelmében olyan beszédaktust jelöl, melynek segítségével egy általában az államhoz rendelhető szereplő/az állam újrakeretezi a mindennapi életet a rendkívüliség mentén, és ennek eredményeképpen a biztonság politikája minden mást felülír – szerk. megj).

A téma kapcsán a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa azt is elmondta, hogy kevesen vizsgálták a kérdést empirikusan, illetve a kutatók általában nem tértek, térnek ki valamennyi aspektusára, például azt sem igen vizsgálták, hogy az említett aktivizálódásnak mikor vannak ténylegesen hosszú távú hatásai. Kiss Tamás arra is kitért, hogy a kérdést nagyban befolyásolják az államközi viszonyok, illetve az is, hogy konkrétan milyen az illető anyaország nemzetpolitikája. Továbbá a kulturális, gazdasági és társadalmi fölény miatti kisebbségérzet és a folytonosság (az úgynevezett magterületen) kérdése is fontos tényezők.

A kutató kiemelte, azt is érdemes figyelni, hogy az adott anyaország a nemzetépítésre vagy a birodalomépítésre fekteti a hangsúlyt, hozzáfűzve: Magyarország esetében az előbbi, míg Oroszország esetében az utóbbi a domináns.

Toró Tibor szociológus ennek kapcsán kifejtette, tény, hogy napjainkban mind az anyaállam szerep, mind a kisebbségi jogok kérdése egyre inkább „gyanús”, épp ezért problematikus a nemzetközi diskurzusban.

Rostás Szabolcs újságíró a rendezvényen hangsúlyozta, ő nem hasonlítaná össze a magyar és az orosz nemzet-, illetve kisebbségpolitikát, hiszen bár a közbeszédben és a közösségi médiában egyre gyakrabban emlegetnek párhuzamokat a kettő között, a valóságban nagy különbség húzódik Oroszország törekvései, illetve a magyar kormány megnyilvánulásai között.

Ezzel szemben Kiss Tamás kifejtette, hogy szerinte éppen azért kell az összehasonlítás Oroszország és Magyarország esetében, hogy ezáltal még inkább, még nyilvánvalóbban szét tudjuk választani a két ország példáját.

A Krónika vezető szerkesztője arra is rámutatott, hogy a szekuritizáció, mint jelenség Magyarország, illetve Erdély vonatkozásában, továbbá a romániai magyar kisebbséggel szembeni gyanakvás nem új keletű, tulajdonképpen Trianonig visszanyúló jelenség, amelynek kapcsán az 1989-es rendszerváltás előtti évtizedekből is számos példa említhető. Felhívta a figyelmet Ion Iliescu volt román államfő kilencvenes évek elején tett kijelentésére, miszerint a magyarok nem lojálisak a román államhoz.

Felidézte, hogy a közrendre és közbiztonságra vonatkozó országos stratégia 2015-ben kidolgozott (végül el nem fogadott) tervezete a székelység autonómiatörekvését olyan bűnügyi jelenségként jellemezte, amely fenyegetést jelent az állampolgárok jólétére és biztonságára (ennek kapcsán az RMDSZ törvénybe szerette vona foglaltatni, hogy az erdélyi magyarságot ne lehessen nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tekinteni Romániában), ugyanakkor idézte George Maiort, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2014-es nyilatkozatát, miszerint Bukarest nemzetbiztonsági kockázatként tekint a magyar kisebbségi jogkövetelésekre.

A Krónika újságírója rámutatott, a nemzet- és kisebbségpolitika tekintetében román–magyar viszonylatban már a két fél által képviselt alapelvek is ellentétben állnak egymással.

Tételesen arról van szó, hogy miközben a magyar alkotmány kimondja: Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, addig Románia ama államok belügyének tekinti a kisebbségek kérdését, amelyek területén az illető nemzetiségek élnek. Ez a probléma például a magyar, illetve a német államtól Romániába, a magyar, illetve a szász, sváb közösség számára folyósított anyagi támogatások eltérő megítélésében is megnyilvánul.

Ezt a gondolatmenetet Novák Csaba Zoltán történész azzal egészítette ki, hogy kutatásai nyomán számos példát tudna felsorolni adni, míg az 1950-es években a nemzetiségi kérdés alig volt jelen a román politikában, addig a nyolcvanas években, Magyarország nemzetpolitikájának aktivizálódása nyomán, már Romániában is terítékre került a téma. Hozzátette, saját kutatási témái sorából a marosvásárhelyi fekete március példáját emelné még ki, ami jól alátámasztja a Kiss Tamás által felsorolt meghatározó tényezőket, hisz a történtekhez a kulturális, gazdasági és társadalmi fölény miatti kisebbségérzet, az RMDSZ, mint kisebbségeket képviselő párt léte mind hozzájárultak.

Kiss Tamás kiemelte, hogy a kérdés akkor válik még fontosabbá, amikor az anyaország, illetve az az ország, melynek területén él az adott kisebbség, különböző nemzetközi, geopolitikai blokkok tagjai, azaz a kisebbségnek különböző geopolitikai blokkok között kell „navigálnia”.

Erre jó példa Észt- és Lettország esete, hiszen az ottani orosz kisebbség az európai és orosz érzület és elvek közé „szorult”.

A kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen szó esett azokról az Eurobarométer-felmérések eredményeiről is, melyek szerint a román állampolgárok (és nem csak a romániai magyarok) a legkevésbé támogatók az Ukrajnának juttatott humanitárius támogatások, segélyek ügyében. Ennek kapcsán Kiss Tamás kiemelte, meglátása szerint ennek nem geopolitikai magyarázata van, hanem a migráció hatása nyilvánul meg, egyfajta „jóléti sovinizmus” tapasztalható a romániaiak körében.