2009. február 06., 14:112009. február 06., 14:11
Kelemen Atilla képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón tette az MPP-t felháborító kijelentését. „Azok akik a referendumot kezdeményezik, nagyon jól tudják, hogy nem lehet azokat megszervezni a jelenlegi törvények szerint. Úgy vélem, hogy a nemzetközi válság idején mind a polgármestereknek, mind a községek vezetőségének sokkal fontosabb gondjai vannak az illető referendumnál. Szerintem azok, akik ki akarják használni ezt a pillanatot, nem csupán felelőtlenek, hanem kissé alávalók, mivel pont most nincs türelmük várni” – mondta Kelemen.
A Magyar Polgári Párt felkéri az RMDSZ vezetését, hogy határolódjanak el Kelemen Atilla kijelentésétől, ugyanakkor nyilvánosan kérjék fel önkormányzati képviselőiket, hogy támogassák a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett és a Magyar Polgári Párt által felvállalt autonómia-referendumok kiírását a helyi önkormányzatokban.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.