2009. január 30., 15:002009. január 30., 15:00
Különös, hogy az esetről mindeddig egyetlen rendőrségi sajtóközlemény sem számolt be, és a tűzeset kapcsán ellentmondóan nyilatkoznak a hatóságok is. Míg a Transilvania Expres helyi napilapnak beszámoló Katasztrófa-elhárító Felügyelőség (ISU) képviselője szerint egyértelmű gyújtogatásról van szó, Liviu Constantin Naghi főfelügyelő, a megyei rendőrség sajtószóvivője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott: megtörténhet, hogy Gábor Imre gépkocsija rövidzárlat miatt gyulladt ki. „Nem tudunk konkrét információkkal szolgálni, a nyomozás folyamatban van – közölte szűkszavúan a főfelügyelő. – Nem zárjuk ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét, ugyanakkor az is megtörténhetett, hogy égő cigaretta vagy rövidzárlat okozta a tűzesetet.” Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre nem kívánta kommentálni az esetet.
„Annyit tudunk, hogy a hatóságok végzik a dolgukat, és értesüléseink szerint Gábor Imre túl van az életveszélyen” – mondta. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy véleménye szerint az elkövetők milyen indítékkal gyújthatták fel a tanácsos autóját, Kovács Attila úgy válaszolt: „mindenkinek vannak haragosai, főleg a politikusoknak, de fölösleges találgatni, úgyis kiderül.” Gábor Imre városi tanácsos, civilben vállalkozó, a Toró Optic nevű optikai szaküzlethálózat társtulajdonosa, a Kovászna megyei Gelence község közbirtokosságának, valamint az Erdőtulajdonosok Orbai Egyesületének elnöke. Brassóban nem ez volt az első eset, amikor ismeretlen tettesek gépkocsit gyújtogattak: a helyi napilap szerint január első két hetében négy gépkocsit gyújtottak fel, az elmúlt év őszén pedig 15 nap alatt tíz gépkocsi felgyújtásáról számolt be a helyi Katasztrófa-elhárító Felügyelőség.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).