A belvárosban tilos lesz két óránál többet várakozni
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Október 16-án lép érvénybe az új parkolási rend és a megdrágult várakozási díjszabás Aradon. A városi képviselőtestület megszavazta a rövid idejű parkolási zónák kialakítását, ugyanakkor elvetették azt a javaslatot, hogy reggel nyolctól este nyolc óráig kiterjesszék a fizetős parkolást, tehát csak 17 óráig kell a zsebükbe nyúlniuk az autósoknak.
2024. október 02., 17:242024. október 02., 17:24
2024. október 02., 17:412024. október 02., 17:41
Eddig három – A, B és C – övezetre osztották a várost, és ez alapján kellett megkülönböztetett tarifát fizetni a parkolásért, a módosítás szerint azonban már négy kategóriát tartanak nyilván:
és amelybe nem lehet már bérletet váltani (a már kiváltott bérletek tulajdonosai használhatják azokat az érvényesség végéig). A zöld zóna a belvárost jelenti, a Hegyalja (Podgoria) tértől a színházig terjedő egykori Andrássy teret, a mai Revoluției (Forradalom) sugárutat. Itt 690 parkolóhelyet alakítottak ki, ezeket az elmúlt hetekben festették fel frissen.
A bérletek is drágultak: a vörös zóna a legdrágább, magánszemélyek havi 22, három hónapra 60, egy évre 190 lejért válthatnak bérletet, a sárga zónában ugyanekkora időtartamra 18, 50 és 160 lej az ár, a kék zónában pedig a legolcsóbb, 16, 43 és 126 lejbe kerül a parkolóbérlet.
Az ócskapiacon, illetve a környező Kapa (Căpitan Ignat) és Legelő (Pădurii) utcákban vasárnap 8 és 14 óra között kell fizetni a parkolásért. A parkolójegyek a kihelyezett jegyautomatákból vásárolhatók meg, de a díjszabás kifizethető telefonos írott üzenetben (SMS) vagy a TPARK mobiltelefonos applikációval is.
Horváth Júlia RMDSZ-es önkormányzati képviselő a Krónikának elmondta: a tanács tagjai
Azt a módosítást sem támogatták, hogy a lakótelepi bérelt parkolóhelyekre beálló autósokat ne bírságolják meg, ha a tulajdonos nem emelte fel a foglaltat jelző „sorompót”, tehát, ha látszólag szabadnak is tűnik a hely, idegen járművel továbbra is tilos lesz ráállni, ellenkező esetben 500 és 1000 lejes bírságot szabhatnak ki a sofőrre.
Akkor sem szabad a bérelt parkolóhelyre állni, ha a tulajdonosa nem emelte fel a megálljt jelző vasszerkezetet
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A változtatások október 16-tól lépnek érvénybe – mondta a helyi tanácsos.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!