Ahány ház, annyi zakuszka, és ahány vidék, annyiféle kora őszi, télire készülő finomság. Mindenki másképp csinálja, de valószínűleg megfogalmazható egy-két aranyszabály arra vonatkozóan, hogy milyen is valójában a jó zakuszka színét, állagát, összetevőit, fűszerezését tekintve. Jánossy Alíz gyergyószentmiklósi gasztronómiai szakírót, könyvszerkesztőt, a Krónika volt munkatársát arról kérdeztük, több évtizedes tapasztalata alapján összegezze, miként látja: mi az, ami elengedhetetlen tartozéka a jó zakuszkának, illetve mi az, amit nem javasolna beletenni.
„A jó zakuszka titka ugyanúgy a jó arányokban rejlik, mint bármelyik más étel esetében. Nagyon fontos, hogy egyik hozzávaló se domináljon benne, hanem harmóniában legyenek az ízek. Akkor jó, ha mindenki hümmögve zabálja, és szuperlatívuszokban beszél róla, nem kérdezősködik: mitől csípős, mitől édes, mitől savanyú, stb.” – fejtette ki Jánossy Alíz.
Mint magyarázta, a zakuszkának akkor jó a színe, ha az élénk narancssárga és a vörös közötti valamelyik árnyalat, az állaga pedig selymesen krémes.
„Természetesen ebbe a selymes-krémességbe vegyülhetnek nagyobb darabkák is, ha például úgy szeretjük a paszulyos (babos) zakuszkát, hogy legyen benne egy-egy ép szem is. Ha alaposabban belegondolok, akkor négy olyan hozzátevője van a zakuszkának, amik közül ha bármelyik hiányzik belőle, vagy valami más van helyette, akkor a végtermék nem lesz zakuszka” – hívta fel a figyelmet a gasztronómiai szakíró. Mint fogalmazott,
a paprikafélék, paradicsom, olaj és fűszerek nélkül nincs zakuszka, mert ezek képezik lényegében az alapját minden fajta zakuszkának. A hagyma kiváltható murokkal (sárgarépával), s ezt sokan meg is teszik egészségi okokból.
„A vineta (padlizsán) lényegében töltelékanyag a zakuszkában, ettől lesz több és krémesebb, selymesebb, de pompásan helyettesíthető részben vagy teljes mértékben paszullyal vagy gombával. A paprikafélék és a paradicsom viszont a gerincét képezik a zakuszkának, ezekből van mennyiségileg is a legtöbb benne, ezek adják az alapízét a zöldségkrémnek. Nagyon fontos a zöldségfélék megválasztása, mind a színük, mind az ízük szempontjából” – fejtette ki Jánossy Alíz. Mint részletezte,
a zakuszkához főleg a piros gogos (pritaminpaprika) és a kápiapaprika a legalkalmasabb, mert ezek édeskés ízűek és gyönyörű színt kölcsönöznek az ételnek, a zöldpaprikától sápadt lesz a zakuszkánk, de az ízén is ront ennek a paprikafélének a fanyarsága.
Paradicsomból szintén az élénkpiros és a húsos a jó, mert ez mind színében, mind zamatosságában kiválóan támogatja a paprikát. „Szót ejtenék még az olajról is, amiből a jó minőségű napraforgóolaj a legjobb. Ha be tudjuk szerezni, akkor lehetőleg valami jobb minőségű, vastag, hidegen sajtolt napraforgóolajat használjunk, semmiképp se a bevásárlóközpontokban kapható agyonfinomított vékony olajat. Ez utóbbi hamar megég, amitől a zakuszka íze módosulhat, ráadásul sötétebb lesz tőle a színe” – hívta fel a figyelmet a gasztronómiai szakíró. Azt is elmondta: a fűszerek közül a só, a bors és a babérlevél nagyon fontos, hogy benne legyen, ezenkívül jöhet bármi más, amit szeretünk, és ami harmonizál a zakuszka ízével.
A Balkán különböző országaiban, vidékein is készítenek hasonló paprika, paradicsom, hagyma alapanyagú, befőttesüvegben télire eltehető, szép, pirosas színű finomságokat. Azt is megkérdeztük Jánossy Alíztól, hogyan látja, a Székelyföldön, Erdélyben milyen irányban alakulnak a „zakuszkadivatok”. „Zakuszkafőzés terén nem igazán divatoznak sem a székelyföldiek, sem az erdélyiek.
Például mostanában engem is foglalkoztat a lerben (sütőben) főzött zakuszka ötlete, amelynek számos előnyét látom, például nem kell órákig kavargatva mellette állni és vigyázni rá, mert nem sül le. Egyetlen gondom viszont az, hogy az elektromos lerbe csak a hatliteres fazakam fér be, s ekkora mennyiségű zakuszka főzéséhez inkább neki sem fogok” – mondta Jánossy Alíz. Hozzátette, ő általában 35-40 üvegnyi zakuszkát szokott főzni egyszerre, az pedig a hatliteres fazékban nem fér el, ráadásul ugyanakkora „mocskolással” jár keveset főzni is, mint sokat. „Vannak azonban ennél izgalmasabb dolgok is, például egyszer szívesen megkóstolnám valaki halas zakuszkáját, mert azt hallottam, hogy többen is készítenek.
Hasonló kalandozása több háziasszonynak is volt – főleg a korosztályomból – de a legtöbben azt jelezték, hogy visszatértek a jól bevált régi recepthez” – mondta Jánossy Alíz.
Azt a módszert is sokan alkalmazzák, hogy ha valaki elkészíti az „alapot” – mondjuk: hagyma, paprika, gogos vagy kápia, paradicsom – azt lehet többféleképpen variálni: egyik részébe mondjuk megy gomba, a másikba szemes bab, a harmadikba például cukkini. Jánossy Alíz azt mondta, mindenképp meg lehet ezt próbálni, sőt, ez a gyakorlott zakuszkafőzök ősrégi trükkje.
A paradicsomot sosem adtam hozzá az osztatlan alaphoz, mert tapasztalatom szerint a paszulyos zakuszka több paradicsomot igényel, mint bármelyik” – mondta Jánossy Alíz. Mint magyarázta, a hagymás-paprikás alaphoz viszont sokszor adott reszelt cukkinit, mert semleges az íze, bármilyen egyéb zöldséggel vagy gyümölccsel harmonizál, és ezáltal több zakuszka lesz.
A gasztronómiai szakembert arról is kérdeztük, hogy mivel romlásra érzékeny ételféléről van szó, mit kell tenni, hogy biztosan elálljon télire, és ne „főjön fel”, ne erjedjen meg a zakuszka. „A főzésnél eléggé egyértelmű jele van annak, hogy kellő mértékben kifőtt a zöldségkrém, ugyanis az olaj feljön a tetejére. Vagyis addig kell folyamatosan kavargatva főzni a zakuszkát, míg az olaj feljön a tetejére. Ez már szinte biztos jele annak, hogy később nem fog erjedni, „felfőni”.
Hozzátette, természetesen ezeken felül nagyon kell vigyáznunk a tisztaságra, a befőttes üvegeket akkor is ki kell mosni, ha egyébként tisztán raktuk el, s a felhasznált zöldségek minősége is kitűnő kell legyen.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.