Út a természet lágy ölén. Szemet gyönyörködtető a Torockói-havasokban megvalósított beruházás
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
Mesébe illő út, mely a térség és Románia jelképe – vélik a helyi hatóságok, miután műszakilag átvették a Torockói-havasok festői, ám eddig infrastrukturálisan elhanyagolt tájain, Nagyenyed és Abrudbánya között, a Mócvidéken húzódó hegyi út első, 43 kilométeres szakaszát. A Transapuseanának nevezett aszfaltcsík országos szinten a legtöbb pénzből kiépítendő megyei út, mely önmagában is turistalátványosságá válhat.
2024. április 30., 09:562024. április 30., 09:56
Megtörtént a Transapuseana első, 43 kilométeres szakaszának műszaki átvétele – adta hírül múlt hét végén Marius Haţegan. A Fehér Megyei Tanács alelnöke mesébe illő útnak nevezte a közelmúltban elkészült, erdélyi Transalpinának is nevezett aszfaltcsíkot, mely a térség és az ország jelképeként szolgálhat. A politikus mérnökként „10-est” adott a munkálatok kivitelezésére, minőségére, mely előtt „megemelte kalapját”. Az Erdélyi-szigethegység délkeleti részén, a Torockói-havasokban megvalósított beruházás szerinte amennyire költséges, olyannyira elengedhetetlen is volt.
Bár a liberális politikus kissé meglepő módon nem tért ki rá, a megvalósult első szakasz a DJ 107I jelzésű megyei út Nagyenyed és Nagyponor közötti 43 kilométeres részét jelenti. A második, 35 kilométeres szakasz Ponortól egészen az Abrudbánya közelében található Bucsony (Bucium) községig húzódik, kapcsolatot teremtve a DN74 jelzésű országúttal.
összesen mintegy 73 millió eurót, nagyrészt uniós támogatásból. Ezzel az ország legdrágább megyei útjaként tartják nyilván, azaz erre költenek a legtöbbet a maga kategóriájában.
A hegyvidéken kanyargó aszfaltcsík önmagában is turisztikai látványosság
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
Marius Haţegan alelnök Facebook-bejegyzésében büszkén állította, hogy „fixen betartották” az első szakasz átadási határidejét, ám ez kimeríti az „attól függ, honnan nézzük” kategóriát. Hiszen anno a Krónika is beszámolt róla: 2019 októberében úgy vágtak neki a nagyszabású munkálatoknak, hogy három év alatt, 2022-ben be is fejezik.
Viszont 2022 év májusában a Fehér megyei önkormányzat felbontotta a szerződést az Erdélyi-szigethegységen átvonuló hegyi út, az erdélyi Transalpina első szakaszának a kivitelezőjével, miután a fizetésképtelenné vált cég nem tudott garanciát vállalni a munkálatért. Addig a teendők 30 százalékával készültek el.
Felbontotta a szerződést a Fehér megyei önkormányzat az Erdélyi-szigethegységen átvonuló hegyi út, az erdélyi Transzalpina első szakaszának a kivitelezőjével, miután a fizetésképtelenné vált cég nem tudott garanciát vállalni a munkálatért.
Az új kivitelező több mint féléves szünet után fogott neki megfeszített tempóban a munkálatoknak. Tavaly még arról szóltak a hírek, hogy a hivatalos átvétel még év végéig, decemberben megtörténhet – bár az út már akkorra elkészült, a hivatalos eljárás lezárására mostanáig kellett várni. A második szakasz elkészültét akkor ez év első felére becsülték, most augusztusi határidőről beszélnek.
Egy év áll a Fehér megyei Elis Pavaje Kft. rendelkezésére, hogy befejezze a csődbe ment és a munkálatokat félbehagyó román–olasz konzorcium helyett a Nagyenyed és Abrudbánya közötti 78 kilométeres mócvidéki út építését.
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
Az új út Nagyenyedről indul, több kilométeren át érinti a Bethlen Gábor Kollégium városát –
Onnan Felenyed, Remete, Kisgyógypatak, Mogos érintésével fut be Bucsony községbe, Bucium Cerbu falunál érve el a DN 74 jelzésű országutat, Abrudbánya délkeleti csücskében. A DN 74 a Hunyad megyei Brádtól a Fehér megyei Abrudbányát és Zalatnát érintve Gyulafehérvárig húzódik.
A Torockói-hegységet érintő új megyei útnak köszönhetően azonban az érintett lakosok jóval rövidebb idő alatt elérhetnek a megyeszékhelyre, hiszen Nagyenyeden keresztül felhajthatnak a Torda és Szászsebes között húzódó, Gyulafehérvárt is érintő A10-es autópályára, amely ugyanakkor az észak-erdélyi sztrádát, Kolozsvárt is könnyen elérhetővé teszi.
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
A legutóbbi hivatalos népszámlálási adatok szerint a több mint 21 ezer lakosa közt csaknem 2800 magyart felsorakoztató város alpolgármestere, Lőrincz Helga a beruházás eredeti elindításakor úgy fogalmazott a Krónikának: Nagyenyed nagy haszonélvezője a projektnek, hiszen ennek keretében immár felújították a Felenyedre vezető utat, illetve kerékpárút is épült, valamint 6 kilométeres szakaszon a vezetékeket is a föld alá fektették.
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
hiszen összeköti Abrudbányát és az eldugott mócvidéki településeket a Szászsebes–Torda-autópályával, és ezáltal Kolozsvárral.
Idegenforgalmi hozadéka szintén jelentős, általa megközelíthetőbbé válik a sziklaszorosáról híres Remete, a több természetvédelmi területtel is rendelkező Nagyponor vagy Mogos. De az Erdélyi-érchegység számos természeti csodája is elérhető lesz a turisták számára, miután befejeződött a nagyszabású munkálat.
Az Erdélyi-szigethegység festői tájain halad keresztül a Nagyenyedet Abrudbányával és az Aranyos völgyével összekötő hegyi út, melynek október első napjaiban kezdődtek el a felújítási munkálatai.
Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester később, az új kivitelező kihirdetése után úgy fogalmazott lapunknak, az ország talán legszebb turistaútjáról van szó: nemcsak a sok helyen ezer méter magasban kacskaringózó 78 kilométeres szakaszt övező táj, hanem a pazar panoráma miatt is.
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
Az elöljáró szerint az út elkészültével Enyed idegenforgalma még inkább megélénkül. A DJ 107I erdőkön, tisztásokon, szorosokon halad át. Három elszigetelt községet – Fenyőremetét, Nagyponort, Mogost – és azok elnéptelenedett falvait, tanyavilágát próbálja majd közelebb hozni a civilizációhoz. Kevesebb mint nyolcezer, többnyire idős lakosról van szó, akik közül sokan egymástól jelentős távolságra laknak.
Korábbi cikkünkből kiderül: az úttól néhány kilométerre számos olyan tanya van, amelyen ma már mindössze egy-két családot találni. A térségben rengeteg elhagyatott, omladozó házat, viskót látni, de néhány ízlésesen felújítottat is, amelyet hétvégi nyaralóként használnak. A hagyományos parasztházak és vízimalmok visszaállítását nem bízzák a véletlenre vagy az új tulaj ízlésére; a munkálatok a nagyszebeni Astra falumúzeum felügyelete alatt folynak.
Fotó: Facebook/Marius Hațegan
Egyébként a megyei tanács levédette a Transapuseana elnevezést, amely így hivatalossá vált. Ez az Erdélyi-szigethegység román elnevezéséből, a Munții Apuseni (tükörfordításban Nyugati-hegység) kifejezésből ered. A sok helyen ezer méter fölötti magasságban haladó új út neve a közismert romániai magashelyi utak, a Transalpina vagy a Transzfogarasi út elnevezésére „hajaz”, ezért nevezték eleinte erdélyi Transalpinának is.
mely a DN 67C jelzésű útként A Gorj megyei Novaci települést közti össze a Fehér megyei Szászsebessel, az említett megyék mellett még Vâlceát és Szebent is érinti. Az összesen 148 kilométert kitevő útszakasz legmagasabb része Vâlcea megyében, a Páring-hegységben húzódik, ahol mintegy 20 km-n keresztül nagyrészt tengerszint felett 2000 méteren autókázhatunk, a legmagasabb pont az Urdele-hágó közelében található, 2145 méteren.
Románia másik látványos, talán a Transalpinánál is káprázatosabb magashegyi aszfaltcsíkja a Traszfogarasi út, mely a Fogarasi-havasok központi részén keresztül, észak-déli irányban köti össze Szeben és Argeș megyét mintegy 150 kilométeren keresztül. Legmagasabb pontja 2042 méteren van, télen lavinaveszély miatt le van zárva a gépkocsiforgalom előtt.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!