Világszínvonalú turisztikai képzés indul a kézdivásárhelyi minorita rendház frissen restaurált épületében

A kézdivásárhelyi minorita rendház megújult, ősztől idegenforgalmi főiskola működik majd az épületben •  Fotó: Fejér László Ödön/Facebook

A kézdivásárhelyi minorita rendház megújult, ősztől idegenforgalmi főiskola működik majd az épületben

Fotó: Fejér László Ödön/Facebook

Sikerült megmenteni és felújítani Székelyföld egyik legszebb épületét, a kézdivásárhelyi minorita rendházat. A patinás műemlék épületben Erdély-szerte az egyik legszínvonalasabb turisztikai- és idegenforgalmi képzést indítják el ősztől. A rendház épületét a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány ügykezelésébe adták át a hétvégén.

Bíró Blanka

2021. június 21., 08:232021. június 21., 08:23

Ősztől idegenforgalmi főiskola működik Kézdivásárhely emblematikus műemlék épületében, a kantai minorita rendházban. Szombaton a kolostor melletti Szentháromság-templomban tartottak szentmisét, majd az érdeklődők megtekinthették Háromszék egyik legrégebbi egyházi iskolájának épületét, a felújított rendházat.

A magyar kormány támogatásával felújított, megmentett épületet átadták a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány ügykezelésébe,

így Csaba testvér átvette annak kulcsát az építőtől, majd át is adta a svájci Dirk Wallenburg nemzetközileg ismert és elismert idegenforgalmi tanácsadónak, aki az épületben működő idegenforgalmi főiskolát vezeti.

Idézet
Székelyföld egyik legszebb épületét sikerült megmentenünk, amelyben Erdély-szerte az egyik legszínvonalasabb turisztikai és idegenforgalmi képzést szeretnénk nyújtani”

– fogalmazta meg Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Hangsúlyozta, a kantai minorita rendházat nemcsak felújítani sikerült, de új célt, új jövőképet is sikerült adni az épületnek.

Az ünnepségen a Bojtorján-koncertet tartottak a Vigadó színháztermében a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek. A felújított épület hivatalos avatóját augusztusban szervezik, a tervek szerint akkor leplezik le Varga Mihály szobrászművész alkotását, a rendház szomszédságában álló kantai iskola alapítójának, Nagy Mózesnek mellszobrát.

A kézdivásárhelyi minorita rendház hátsó és két oldalsó szárnyát 1740-ben, az utcára néző, templomhoz csatolt részét 1828-ban építették, így jött létre a négyszögű belső udvar, amely a Szentháromság tiszteletére emelt tágas templom mellett található. Az épületnek az 1948-as államosítás óta egyre csak romlott az állapota, sőt a mennyezet is több helyen beomlott. Az egykori rendház felújításának ötlete még 2014-ben merült fel, a kézdivásárhelyi önkormányzat európai uniós pályázati támogatással akarta megvalósítani a felújítást, de a pályázatot mondvacsinált okokkal elutasították. Böjte Csaba atya vállalta, hogy hátrányos helyzetű fiatalok számára működtet itt kollégiumot, a Bethlen Gábor Alapnál pályázott sikeresen, összesen 3,2 millió eurós támogatást hívott le az épület restaurálására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát

Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.

Pappá szentelték az Erdélyben szolgáló afrikai piaristát
2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban