Fotó: Makkay József
Népes közönség jelenlétében avatták fel vasárnap a Máramaros megyei Koltón a szépen felújított Teleki-kastélyt, ahol 1847 szeptemberében-októberében Petőfi Sándor és Szendrey Júlia tartózkodott. Az 1,5 millió eurós európai uniós költségvetésből renovált épületben rövidesen a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen nyitnak kiállítást.
2020. szeptember 06., 16:382020. szeptember 06., 16:38
2020. szeptember 08., 13:452020. szeptember 08., 13:45
Gyönyörű napsütés őszi időben avatták fel a felújított Teleki-kastélyt vasárnap a Máramaros megyei Koltón, Nagybánya szomszédságában. A tágas kastélyparkot a koronavírus-járvány terjedését megelőző hatósági előírásoknak megfelelően műanyag székekkel szórták tele, így a regisztráción átesett vendégsereg kényelmesen és biztonságban hallgathatta végig az ünnepi istentiszteletet és az avatóünnepséget.
Fotó: Makkay József
Gellért Sándor Károly avasújvárosi református lelkész, a nagybányai egyházmegye esperese ünnepi istentiszteletét Elizeus próféta és szolgája, Géházi történetére alapozta, akit körbekerített Szíria királyának hadserege, hogy fogságba ejtse. A szolga félelmére, hogy mi lesz velük, Elizeus így válaszolt: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” Az esperes szavai szerint
Fotó: Makkay József
A lelkipásztor elmondta, nagyon fontos, hogy a magyarság soraiban is mindig legyenek Elizeusok, akik bátorítani tudják közösségüket, hogy semmi nincs veszve, ha az embernek hite és kitartása van. Az ünnepi istentisztelet vezérszónokának szavai köszöntöttek vissza a vendégek üdvözlő szavaiban is.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete úgy fogalmazott, 2014-ben került a román fővárosba, azóta figyelemmel követi a koltói fejleményeket, és ritkán találkozott olyan romániai európai uniós projekttel, ami ennyire tökéletesre sikeredett volna. „Amikor először jártam a máramarosi magyarok között, megfogalmazódott az itteni közösség két nagy elvárása: szeretnék, ha sikerülne felújítani a koltói Teleki-kastélyt, és hogy Nagybányát kösse össze gyorsforgalmi út Magyarországgal. Ebből a két fontos elvárásból az egyik már teljesült” – fogalmazott a nagykövet.
Fotó: Makkay József
Az 1760-ban épült Teleki-kastély felújításának történetét a negyedik polgármesteri mandátumára készülő Csendes Lajos polgármester ismertette a hallgatósággal. A 2008-ban függetlenként elöljáróvá választott Csendes rögtön elkezdett pályázni a kastély felújítására. A bukaresti hivatalokat sorra járó polgármesternek 2017-ig kellett várnia, amíg végül elfogadták az uniós pályázatot. A kastélyfelújítást levezető Ștefan Păscuți műépítész úgy fogalmazott, ő még ilyen kitartó polgármesterrel nem találkozott, aki mindenféle elutasítás ellenére hitt abban, hogy sor kerülhet a kastély teljes felújítására.
Fotó: Makkay József
„Volt már olyan időszak, amikor a polgármesteren kívül ebben senki nem hitt. Amikor a pályázatot elnyertük, akkor sem érkezett rendesen a finanszírozás.
– fogalmazott a szakember. Az 1,5 millió eurós uniós projekt azonban szűkösen volt elegendő a teljes felújításra, a kastélypark rendbetételére már nem jutott pénz. Ennek költségeit a helyi önkormányzat finanszírozta, végül elnyertek egy pályázatot a Nemzetpolitikai Államtitkárságnál, így a kastély előtti fősétány is megújulva fogadhatja a látogatókat.
Fotó: Makkay József
A polgármester elmondta, a járvány miatt sok mindent össze kellett sűríteni. A mostani, 31. Petőfi-ünnepségre tervezték a kastély átadását, és egy későbbi időpontra halasztották volna a Petőfi-emlékszoba létrehozóinak tiszteletére emelt kopjafa avatását. A kopjafa azoknak állít emléket, akik a kommunizmus idején a csodával határos módon hozták létre a termelőszövetkezet használatába került, leromlott állapotú épületben a költő emlékszobáját.
Fotó: Makkay József
Közülük kettő korábban a község díszpolgára lett, post mortem ezúttal három személy örököse vehette át a kitüntetést. A polgármester Palkó Gábor egykori iskolaigazgatónak, Hintalan Béla tanítónak és Incze Imrének, a termelőszövetkezet volt elnökének állított emléket, akiknek elévülhetetlen érdemeik vannak a Petőfi-kultusz koltói megtartásában.
Fotó: Makkay József
A kopjafa leleplezése alkalmából mondott beszédében Varga Károly nyugalmazott esperes, a községközpontban, Koltón és a hozzá tartozó szomszédos faluban, Katalinban 37 évig szolgáló református lelkipásztor Ady Endre sorait idézte: „fejünket, szívünket, jussunkat akarják”, és az emlékjel állításának fontosságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott,
Fotó: Facebook/Teleki kastély-Petőfi Sándor múzeum, Koltó
Az érdeklődők húszas csoportokban látogatták meg a kastély termeit Kádár Helén idegenvezető társaságában. A vendégek eligazításában részt vett a tíz éve Erdélyben élő dr. Galántai Zsombor is, Teleki Sándor ükunokája, aki meghatódva mondott köszönetet az ősei kastélyát felújító polgármesternek és az építőknek.
Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook
A kastély teljes berendezése még hátravan: a helyi önkormányzat tervei szerint év végéig szeretnének a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen állandó kiállítást nyitni Koltón. A kastély legfelső emeletének kiállítótermében nagybányai képzőművészek gyűjteményes kiállítása tekinthető meg, a lenti termekben a korábbi koltói Petőfi-múzeum műtárgyait állították ki.
„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.
Eltűnt hétfőn iskolába menet a nyárádszeredai gyermekotthon két lakója, egy testvérpár – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A hatóságok Ro-Alert telefonos üzenetben kérték a lakosság segítségét az eltűnt gyerekek megtalálására.
Egyre több razziát tart Szilágy megyében az állatvédelmi rendőrség. Az egyenruhások rendszerint bejelentésre érkeznek, de az ellenőrzés során szúrópróbaszerűen benéznek több portára is, és keményen büntetik az állatvédelmi szabályok áthágását.
Hideg időre figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia egész területére.
Holtan találtak egy férfit és egy nőt egy nagybányai ingatlanban, a rendőrség vizsgálatot indított – közölte vasárnap este a Máramaros megyei rendőrség.
Brassó ismét reflektorfénybe került: a The Washington Post című amerikai lap felvette a Cenk alatti várost a 2025-ben meglátogatandó, legérdekesebb úti célok listájára, olyan egzotikus helyek mellett, mint a Bahamák, Ausztrália és Japán.
Az elkövetkező napokban egyre hidegebb lesz az időjárás, Erdély keleti tájain a hőmérséklet éjszaka mínusz 20 Celsius-fokig csökken – figyelmeztetnek a meteorológusok.
Az elmúlt 24 órában 112 riasztás érkezett országszerte a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 110 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
A fogyasztóvédelem (ANPC) ellenőrei nem megfelelő minőségű ételeket és „leírhatatlan mocskot” találtak a konyhában abban a szászrégeni étteremben, ahol több tucat vendég került kórházba ételmérgezés gyanújával.
Több mint harmincan rosszul lettek szombaton este egy Szászrégenben tartott rendezvényen. A tömeges ételmérgezés a házas emberek bálján történt.
szóljon hozzá!