Európai Uniós források felhasználásával újítják fel a nagykárolyi Károlyi-kastélyhoz tartozó egykori grófi lovardát. A tervek szerint a beomlott részt ismét felépítik, és visszakapja régi rendeltetését a barokk stílusú ingatlan.
2013. szeptember 09., 17:292013. szeptember 09., 17:29
Veress Annától, a nagykárolyi Equus Lovasegyesület vezetőjétől megtudtuk, a nyírbátori és a nagykárolyi önkormányzat közösen nyert finanszírozást az EU Román–Magyar Határon Átívelő Együttműködést Támogató Programjából, melynek felhasználásával romániai oldalon az említett, istállóval ellátott fedett lovardát teszik rendbe, ugyanakkor Nyírbátorban építenek egy lovas komplexumot és felújítják a görög katolikus templomot.
A pályázatban a két önkormányzat partnere a görög katolikus egyház, a nyírbátori Hagyományőrző Lovasegyesület, valamint az Equus Lovasegyesület. A támogatásból 600 ezer eurót költenek el Nagykárolyban, ahol az ingatlanon végzendő munkálatokon kívül közel 70 ezer euró felhasználásával egy panoptikumot alakítanak ki a Károlyi-kastélyban, melyben 24, a városhoz kötődő történelmi személyiségnek állítanak emléket.
A károlyi lovarda 1760 és 1770 között épült bécsi mintára. A kommunizmus éveiben az impozáns fedett lovaglóteremben mozit alakítottak ki. A működtetők nemtörődömsége, valamint az átépítési munkálatok szakszerűtlensége miatt a hatalmas terem pár évvel ezelőtt beomlott. Jelenleg mindössze a hátsó, istállóként funkcionáló rész áll, melyet – szintén EU-s támogatással – korábban az Equus Lovasegyesület újított fel, azóta itt bemutatókat tartanak és lovagolni tanítják az érdeklődőket.
A munkálatokkal párhuzamosan manzárdot is kialakítottak, ahol vendégszobákat rendeztek be. Amint azt Veress Annától megtudtuk, a mostani projekt munkálataink határideje jövő júniusban jár le, ezt követően pedig turisztikai célokra kívánják használni a hajdani lovardát, ahol klubhelyiségeket is kialakítanak majd. A lovas turizmus egyébként már rendelkezik hagyományokkal a városban, az Equus Lovasegyesület évek óta tart lovas oktatást a kastélykertben, elegáns hintóikkal pedig esküvőkön és különféle közösségi rendezvényeken is gyakran megjelennek.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
szóljon hozzá!