A polgármesteri hivatal és a Romák Kezdeményező Csoportja nevű egyesület közösen készített elő egy pályázatot a PHARE-program keretében. Az uniós pályázat értéke 222 270 euró, ebből a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal önrésze 10 százalék.
Sztakics Éva alpolgármester elmondta, a program a roma közösség helyzetét javító országos stratégia helyi szintű életbeléptetése. A megpályázott összegből 1250 méteren központi lefolyócsatornával ellátott, 3 méter széles kövezett utat, és 600 méteren nyitott földsáncot alakítanak ki, hogy az esővizet elvezessék. „Erre a munkálatra feltétlenül szükség van, hiszen esős időben lehetetlen megközelíteni a városnak ezt a részét, ami csapadékos időjárás esetében valóságos sártengerré alakul” – tájékoztatott az alpolgármester. Mint mondta, a pályázat elbírálását követően rendelik meg a terveket, szervezik meg a versenytárgyalást a kivitelezésre, így a munkálatra jövő tavasszal kerülhet sor. A pályázati kiírás kötelező elemként kéri, hogy az infrastruktúra fejlesztése mellett a roma közösség képzése is szerepeljen a dokumentációban.
A program keretében mintegy 1500 fős őrkői roma közösség tagjait arra is oktatják, hogy tartsák tisztán a megépített csatornákat, ne használják azt a szennyvíz elvezetésére. Sztakics Éva elmondta, ha a vízelvezető csatornák elkészülnek, folytatják a fejlesztést a víz- és csatornarendszer kialakításával. A negyedben már van utcai vízvezeték, de alig néhány porta kívánt eddig rácsatlakozni. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat évekkel ezelőtt három köztéri kutat létesített Őrkőn, hogy segítse a romák vízellátását, a családok többsége ezekből hordja a vizet.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.