Mégsem törvénytelen a referendum

Nem indult rendőrségi vizsgálat a PD feljelentése nyomán. Nem ütközik a referendumtörvény vagy az alkotmány előírásaiba a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megszervezett autonómia-népszavazás, értettek egyet Vasile Blaga belügyminiszterrel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) képviselői. A tárcavezető hétfőn este bejelentette, a prefektusok megtették kötelességüket, a Közigazgatási és Belügyminisztérium pedig hivatalból nem indíthat vizsgálatot az ügyben.

Gazda Árpád

2007. február 14., 00:002007. február 14., 00:00

A PNL és PD képviselőihétfőn még a referendum ellen emeltek szót.Adriean Videanu, a PD ügyvezetője azonban hétfőn estekifejtette, a népszavazás illegális voltáta főügyészségnek kellett volna jeleznie. CrinAntonescu PNL-alelnök szerint inkábbközvélemény-kutatásról, mint valódireferendumról van szó. Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselőegyetértett a liberális és demokratapolitikusokkal. „Az akció nem járhat jogikövetkezményekkel, hiszen senki nem nyilváníthatalkotmányellenesnek egy közvélemény-kutatást”– jelentette ki a képviselő. Az RMDSZ nevében szólvaazonban Kelemen megerősítette, a szövetség nemtámogatja a referendumot. Markó Béla RMDSZ-elnökszerint az autonómiareferendum témájáttorzítva kezelték, egyes politikusok pedig „magyarveszélyt” emlegetve próbálták megelterelni a figyelmet a politikai krízisről.
Árus Zsolt, a GyergyószékiSzékely Tanács elnöke szerint a törvénytelenségrőlvagy alkotmányellenességről beszélőktájékozatlanok vagy szándékosanfélretájékoztatnak. „A véleményhezés a vélemény szabad kinyilvánításáhozvaló jogot az alkotmány garantálja,következésképpen a GyergyószékiSzékely Tanács által kezdeményezettvéleménynyilvánító népszavazássemmiképp nem lehet alkotmányellenes” – állÁrus tegnapi közleményében. Hozzáfűzte,a népek önrendelkezési jogát az ENSZChartája garantálja, ezért egyetlen törvényvagy alkotmány sem korlátozhatja ezt a jogot. „Azelnök és a kormányfő kijelentéseikkelközvetett módon megkérdőjelezik az 1918. december1-jei gyulafehérvári nemzetgyűléstörvényességét is, hisz azt sem az akkorérvényes törvényeknek megfelelőenszervezték” – vetette fel Árus. „Traian Bãsescunemrég kijelentette, hogy Koszovónak területiautonómiát kellene kapnia. Ha így gondolja,miért nem ad egy esélyt a székelységnekis?” – tette fel a kérdést hétfőn DósaBarna, az Udvarhelyszéki Székely Tanácsalelnöke.
A PD Kovászna megyei szervezeteugyanakkor bűnvádi feljelentést tett a rendőrségenés az ügyészségen az akció szervezőiellen: törvénytelennek, alkotmányellenesnek ésa nemzetbiztonságot veszélyeztetőnek minősítikaz autonómia-népszavazást. Laurenþiu Todoran,Kovászna megye rendőrfőparancsnoka közölte,tudomása szerint eddig békésen zajlott anépszavazás, ezért nem rendeltek el kivizsgálástaz ügyben. Hozzátette, a demokraták vádjainakkivizsgálása nem tartozik a rendőrséghatáskörébe. Todoran az ügyben tárgyalástfolytat Kovászna megye főügyészével:amennyiben az ügyészség kivizsgálástrendel el, és azt a rendőrségre bízza, akkormegkezdik az eljárást. Ferencz Csaba, a SzékelyNemzeti Tanács tájékoztatási alelnökepolitikai akcióként könyveli el a PD Kovásznamegyei szervezetének feljelentését, amelyszerinte nem járhat következményekkel.

FülöpNoémi, Kovács Zsolt

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta