Megmentenék a Pádist

Bepereli a bondoraszói (Budureasa) önkormányzatot az Erdélyi-szigethegység Regionális Ökológiai Felügyelő Központja (CRSE) – jelentette be tegnap Mihai Togor elnök. A Bihar megyei község önkormányzata május végi ülésén ugyanis egy olyan határozatot fogadott el, amellyel a Pádis-fennsík egyik védett területét belterületté nyilvánítja, utat engedve ezzel az ott tervezett építkezéseknek.

Nagy Orsolya

2010. június 11., 09:152010. június 11., 09:15

Mint ismeretes, a külföldi tőkéjű Pádisi Turisztika, Hotel és Étterem Társaság (CTHRP) – amelyben egyebek mellett Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, valamint a francia Vinci-csoport is érdekelt – méretes üdülőkomplexum létrehozását tervezi az Erdélyi-szigethegység egyik olyan részén, amely a kilencvenes évek eleje óta védett területnek számít.

A cég telekcserével jutott az eredetileg Belényesirtás község (Lazuri de Beiuş) tulajdonában álló, 85 hektáros telekhez, amely a Pádis-fennsík szívében található. Hiába áll azonban a vállalat tulajdonában, területileg még mindig a bondoraszói önkormányzat felel érte, amely a múlt hónap végén meg is könnyítette a befektető dolgát. A fennsíkot és az azt körülvevő hegyvidéket már nemzeti parkká is próbálták nyilváníttatni, hogy minél biztosabban megőrizhessék egyedülálló természeti kincseit, de egyelőre csak a természetvédelmi terület besorolást kapta meg, ami viszont már önmagában elég ahhoz, hogy senki ne építkezhessen itt kénye-kedve szerint – magyarázta Mihai Togor.

Mint hangsúlyozta, a cég az önkormányzat segítségével használja ki a különböző törvényi kiskapukat, hogy keresztülvihesse tervét, a prefektúra pedig rekordgyorsasággal, három nap alatt elfogadta, legálisnak nyilvánította a döntést, pedig a zöldek résen voltak, és még a tanácsülés napján kérést juttattak el a prefektushoz: támadja meg a határozatot. A környezetvédők most közigazgatási bíróságon követelik, hogy Bondoraszó helyi tanácsa vonja vissza a döntést.

Togor számos dokumentumot is megmutatott, amelyek azt igazolják, hogy védett területről van szó, egyedi flórával és faunával. Köztük van a Román Tudományos Akadémia igazoló levele, amely Európa-szerte egyedülállónak és védendőnek nyilvánítja a számtalan fajnak otthont adó vidéket, a park kezelését felügyelő tudományos tanács 2007-es memoranduma, és a regionális barlangászegyesület tiltakozása, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az ott őshonos barlangi fajok egyensúlyát akár a víz kémiai öszszetételének legkisebb változása is veszélyezteti.

A 3000 turista számára szállást biztosító üdülőtelep a környezetvédők szerint visszafordíthatatlan károkat okozna az egész fennsíkon. A Pádis-fennsík egyike Európa igen kevés erdős karsztvidékeinek – magyarázta Paul Iacobaş CRSE-alelnök. A zöldek a közigazgatási per elindítása mellett a környezetvédelmi minisztériumot és a Bihar Megyei Tanácsot is értesítik az esetről, és ha kell, az Európa Tanácsig is elmennek. „Minden anyagi és emberi forrást megmozgatunk, hogy megmentsük a Pádist. Tartozunk ezzel az unokáinknak” – summázott Iacobaş.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható