Fotó: Facebook/Gál László
Több, medvékkel kapcsolatos incidens is történt az utóbbi időben Marosvásárhelyen, Szováta környékén emberre támadt a nagyvad, egy medvét vonat gázolt el, másik kettőt pedig gépkocsi ütött el az észak-erdélyi autópályán – számolt be kedden a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) vezetője.
2023. április 18., 13:442023. április 18., 13:44
2023. április 18., 13:452023. április 18., 13:45
Dănuţ Ştefănescu elmondta, Szovátán a feltételezések szerint egy anyamedve támadt rá a férfira, aki kórházba került. Hozzátette, javasolták az illetékes vadásztársaságnak, hogy kérjen engedélyt a medve kilövésére, „de ha az anyamedvének bocsai vannak, változik a helyzet”.
Az APM vezetője beszélt arról is, hogy három baleset is történt az utóbbi időben, amelyben medvék voltak érintettek: az egyikben vonat gázolt halálra egy medvét, két másik esetben pedig autók ütötték el a nagyvadat, mindkét medve elpusztult.
„A kerítések nem tudták megakadályozni, hogy a medvék bejussanak az autópályára. Nem természetes, hogy medvék sétáljanak a sztrádán, nem túl kellemes nagyvaddal ütközni 130 kilométeres óránkénti sebességgel” – fogalmazott.
Dănuţ Ştefănescu hangsúlyozta, a medvék természetes élőhelye a hegyvidéki erdők, de élelem után kutatva egyre gyakrabban megkörnyékezik a településeket, juhokat, teheneket pusztítanak el, kárt tesznek a termésben. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.
A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
szóljon hozzá!