Máté Gábor előadását (előadásait) Kádár Annamária pszichológus vezette fel, aki néhány rövid történettel, személyes élménnyel mutatott rá, napjainkban milyen gyakran tehetnénk fel a kérdést, hogy egy adott helyzet, hozzáállás, viszonyulás, viselkedésforma normális-e. A kanadai magyar szakember előadása bevezetőjében elmondta, nem állítja, hogy csak az igaz, csak az a jó, amit ő mond, a közönség soraiban ülőkre bízza, hogy mennyire vonatkoztatják magukra az elhangzottakat. Egyúttal azt is leszögezte, hogy ő sok évtizedes orvosi munkája tapasztalatait osztja meg, vizsgálatokkal is alátámasztható eredményeket.

A továbbiakban rámutatott, hogy az emberek döntései mögött mindig összetett motiváció áll, a tudatos, könnyen megfogalmazható magyarázat mellett tudatalatti tényezők is szerepet játszanak választásaink során.

Ha a trauma maga az esemény, a „rossz dolog” lenne, nem tudnánk dolgozni azon, hogy miként befolyásolja az életünket és döntéseinket, hiszen azok a múltban voltak, nem lehet meg nem történté tenni. De „szerencsére” a trauma az, ahogyan bennünk lecsapódik valami, ahogyan mi megéljük azokat, illetve ahogy „megéljük saját magunkat” a jelenben, és ezen lehet dolgozni. A függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozó szakember azt is elmondta, hogy a trauma egy seb, ami fáj, ha hozzáérünk, illetve amin kemény heg képződhet, ami szintén nem jó, mert akkor rugalmatlan lesz. Máté Gábor elmagyarázta, ezt úgy kell érteni, hogy bár sokan úgy próbálnak megküzdeni a traumáikkal, hogy érzéketlenné válnak, ez nem megoldás, és épp az vezethet a megoldás felé, ha az ember „mer sebezhetővé válni”.

A szakember részletesen beszélt a gyerekkori traumákról, illetve a gyerekek szükségleteiről. Kifejtette, azontúl, hogy a gyerekkori traumákat sokszor olyan történések okozzák, amik „nem szabadna”, hogy megtörténjenek egy gyerekkel – például az egyik szülője meghal, esetleg alkoholista, a szülei elválnak, egy rokon bántalmazza –, olyan dolgok is nyomot hagynak a kiskorúban, traumát okoznak számára, mint a szülői figyelem hiánya, vagy a nem elegendő játék a szabadban. A gyerekek, amikor negatív hatások érik őket, magukat hibáztatják, magukban keresik a hibát, és egész életükre kihat, felnőttként is azért fognak küzdeni, hogy elismerjék, szeressék őket.

Hiszen például ha valaki, aki magát nem látja elégnek, például orvos lesz elsősorban azért, hogy a munkája során elismerést, hálát kapjon az emberektől, miközben egyre többet dolgozik, mert „sosem elég a dicséretből”, a saját gyerekeit elhanyagolja, és nekik nem adja meg a szükséges figyelmet.

hiszen ha valakinek volt egy bántalmazó édesapja, akinek meg akart felelni, akitől szeretetet várt, de nem kapta meg, akkor felnőttként ha egy hasonló embert talált, akkor megtesz majd mindent abban a reményben, hogy tőle kaphatja meg azt a szeretetet és figyelmet, amit gyerekkorában akart.

Kifejtette, hogy ezek a lelki sebek tapasztalatai, illetve számos kutatás alapján kihatnak a fizikai egészségünkre is, állhatnak autoimmun betegségek, függőségek hátterében. Máté Gábor kihangsúlyozta: ha sikerült megismernünk, megértenünk a traumáinkat, és a sebek begyógyítása által visszanyernünk az „EGÉSZségünket”, akkor a fizikai problémáink orvoslásának útján is fontos lépéseket teszünk.