Másodfokon is elveszítette Románia a Minority SafePack kapcsán indított pert

•  Fotó: Facebook/RMDSZ

Fotó: Facebook/RMDSZ

A fellebbviteli eljárás során is elveszítette Románia azt a pert, melyet az Európai Bizottság ellen indított a Minority SafePack kapcsán – adták hírül az európai polgári kezdeményezés koordinátorai.

Krónika

2022. január 20., 14:152022. január 20., 14:15

2022. január 20., 14:362022. január 20., 14:36

„Következetesen döntött az Európai Bíróság, így Románia a fellebbviteli eljárás során is elvesztette a Minority SafePack bejegyzése miatt az Európai Bizottság ellen indított pert” – tájékoztatott a csütörtöki döntésről szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Vincze Loránt, a kezdeményezés koordinátora. Mint ismeretes,

Románia azért indított pert az Európai Bizottság ellen, mert szerinte az EB túllépte a hatáskörét akkor, amikor 2019-ben nyilvántartásba vette a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést (MSPI).

Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a szabályozni kívánt kérdésben nem az Európai Unió az illetékes, hanem a román állam. A közlemény emlékeztet, hogy

az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében megerősíti a Bizottságnak az MSPI európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat nyilvántartásba vételéről szóló határozatát.

Eszerint az európai bíróság kimondta: „A Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatását, mint az Unió értékeit és céljait, figyelembe kell venni az Uniónak az e javaslat által érintett területeken való fellépése címén.”

Az Európai Bizottság 2017. március 29-i határozatával vette részlegesen nyilvántartásba az MSPI-t, Románia 2017. június 28-án terjesztette elő a határozat megsemmisítését kérő keresetét. Ezt az Európai Unió Törvényszéke 2019. szeptember 24-i határozatával elutasította, így a román állam fellebbezett, de ezúttal sem járt sikerrel, emlékeztet a közlemény.

„Nyilván, Románia keresete már rég okafogyottá vált, hiszen azóta összegyűjtöttük a támogató aláírásokat, és az Európai Bizottság már döntést is hozott javaslatainkat illetően.

Idézet
Ezzel együtt fontos és bátorító a továbbiakra nézve is, hogy az Unió Bírósága következetesen nekünk ad igazat a kisebbségek jogai és a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatása kapcsán”

– értékelte az Európai Unió Bíróságának csütörtöki döntését Vincze Loránt, az MSPI koordinátora. Az RMDSZ EP-képviselője – aki egyúttal a kezdeményezést felkaroló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is –,

azon reményének adott hangot, hogy ez a következetesség akkor is érvényesülni fog, amikor a bíróság az általuk indított semmisségi eljárásban dönt.

Rámutatott, a bírák ezáltal arra kényszeríthetik az Európai Bizottságot, hogy értékelje újra eredeti döntését, miszerint nem javasol jogalkotást az MSPI javaslatai alapján.

•  Fotó: Facebook/Minority SafePack Galéria

Fotó: Facebook/Minority SafePack

Az EB 2021. január 15-én közölte, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló MSPI európai polgári kezdeményezés kilenc pontja kapcsán. Ezt követően a Minority SafePack kezdeményező bizottsága bejelentette, hogy az Európai Unió Bíróságán indított eljárást az Európai Bizottság elutasító döntése ellen.

Az MSPI kezdeményező bizottsága jogi és procedurális hiányosságokra hivatkozva kérte az EB-határozat megsemmisítését.

„Amellett, hogy a bizottság döntésével hátat fordított a több mint egymillió aláírónak, Európa ötvenmilliónyi, kisebbségben élő polgárának és az Európai Parlament háromnegyedes többségének, jogi kötelességét sem teljesítette” – értékelte akkor a döntést Vincze Loránt.

A kereset beterjesztői eljárási hibának tartották, hogy az EB nem indokolta meg kellőképpen az MSPI több pontjára adott elutasító válaszát: a kilenc javaslat közül hét esetében nem tett eleget az indokolási kötelezettség követelményeinek. Úgy vélekednek, hogy az általuk felhozott érvek lehetővé teszik az európai bizottsági döntés semmissé nyilvánítását.

Mint ismert, a Minority SafePack egy 2013-as európai polgári kezdeményezés, amelynek bejegyzését az Európai Bizottság ugyanabban az évben elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozást tagállami szinten kell megvalósítani. Ezt a döntést a FUEN megtámadta az uniós bíróságnál, amely 2017-ben a felpereseknek adott igazat, így az EB regisztrálta a kezdeményezést.

A kezdeményezés szervezői sikeresen összegyűjtötték a megfelelő mennyiségű – több mint egymillió, hét tagállamból származó – aláírást.

Az EB elutasító határozata egyébként azt sem vette figyelembe, hogy az Európai Parlament 2020 decemberében nagy többséggel megszavazta a kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatására irányuló állásfoglalást.

korábban írtuk

Bírósági eljárást indítottak a Minority SafePack kezdeményezői az Európai Bizottság döntése ellen
Bírósági eljárást indítottak a Minority SafePack kezdeményezői az Európai Bizottság döntése ellen

Az Európai Unió Bíróságán indított eljárást a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen – tájékoztatott az RMDSZ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon