Magyar–román tárgyalások Háromszéken

Kovászna megyében hétfőn délben találkoznak a két kormánypárt, a szociáldemokraták és a demokrata-liberálisok képviselői, valamint a magyar önkormányzati vezetők. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke már decemberben megbeszélésre hívta a PSD és a PDL helyi vezetőit, hogy a térséget érintő fejlesztési programokról egyeztessenek.

Bíró Blanka

2009. január 08., 09:412009. január 08., 09:41

Horia Grama Kovászna megyei szociáldemokrata parlamenti képviselővel és Gheorghe Baciuval, a Demokrata-Liberális Párt helyi elnökével hétfőre sikerült időpontot egyeztetni. A két román politikus a parlamenti választások után csak a hét elején kerített sort először arra, hogy a helyi szintű együttműködésről tárgyaljanak. Mint megállapodtak, az országos megegyezést figyelembe véve ők is 50-50 százalékos arányban osztoznának az intézményvezetői tisztségeken. Gheorghe Baciu kifejtette: Kovászna megyében a legtöbb intézménynél vezetőcserére lesz szükség, de egyelőre nem nevezte meg azokat a hivatalokat, ahonnan eltávolítják az igazgatókat. Baciu elmondta: ha a szociáldemokraták jelölik ki az új prefektust, akkor a demokrata-liberálisok igényt tartanak mindkét alprefektusi tisztségre. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezete Codrin Munteanu bukaresti alprefektust látná szívesen a háromszéki kormányhivatal élén.

Horia Grama tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, méltányosnak tartja, hogy legyen egy magyar alprefektus, de cserébe román megyei önkormányzati alelnököt és román sepsiszentgyörgyi alpolgármestert szeretnének.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szerdán a Krónikának úgy nyilatkozott, több kormányzati fejlesztési program van folyamatban, remélik, hogy az új kormány ezeket folytatja. Mint tájékoztatott, a hétfői találkozón nem politikai kérdésekről, hanem az önkormányzati programok finanszírozásáról, a megye szociális, infrastrukturális és kulturális problémáiról és a gazdasági fejlesztésekről tárgyalnak. Grama felvetésére Tamás Sándor kifejtette, a közel 75 százalékban magyarok lakta Háromszéken nem lehet pártpolitikai logika alapján szétosztani a tisztségeket. „A megye nemzetiségi összetétele nem hagyható figyelmen kívül, ugyanakkor a választott tisztségeket nem lehet a kinevezett tisztségekkel csereberélni” – szögezte le Tamás Sándor. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, az RMDSZ háromszéki vezetői több ízben is hangsúlyozták, hogy „megvédik a jól teljesítő magyar intézményvezetőket és György Ervin prefektust”. Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke elmondta, először a szövetség országos vezetőségével egyeztetnek a tárgyalási feltételekről, de Háromszéken nem politikai alkut, hanem kisebbségi szerződést szeretnének kötni.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban