Magyar szó a betegeknek

Magyar szó a betegeknek
Az anyanyelvű betegellátás biztosítására tesz javaslatot a CNCD Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a jövő héten véglegesíti a Közegészségügyi Minisztérium felkérésére készített, az anyanyelvű betegellátás terén mutatkozó hiányosságok megszüntetését célzó jelentését. A szaktárca az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) beadványát követően fordult a testülethez, a fiatalok szerint ugyanis a romániai kórházakban hátrányos megkülönböztetés éri a magyar betegeket, mivel anyanyelvükön értő orvosok híján sok helyen nem használhatják anyanyelvüket.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2008. június 12., 00:002008. június 12., 00:00

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Krónikának elmondta: a testületben konszenzus van a tekintetben, hogy az anyanyelv használata, illetve az államnyelv hiányos ismerete nem jelenthet okot az orvosi szolgáltatás elmaradására vagy annak hiányosságára. A testület tanulmánykészítésre kéri a minisztériumot: milyen mértékben biztosított az anyanyelv használatának joga a romániai egészségügyi intézményekben. „El kell érni, hogy az anyanyelv használata miatt senki ne kerüljön megalázó helyzetbe” – magyarázta Asztalos, aki szerint az elmúlt években volt rá példa, hogy a románul nem tudó beteget felszólították: kezeltesse magát Budapesten. A CNCD egyúttal az egészségügyi alkalmazottaknak szánt nyelvtanfolyam szervezését javasolja a szaktárcának. Mivel a román lakosság sokszor diszkriminatívnak érzi, hogy valamely intézmény álláshirdetésében magyar nyelvtudást is kérnek, a tanács olyan szabály bevezetését ajánlja, miszerint a versenyvizsgán előnyben részesüljenek a mindkét nyelvet ismerők. „Esetükben bérkiegészítést lehetne bevezetni” – nyilatkozta lapunknak Asztalos, aki azonban a többséggel szembeni diszkriminációnak tartja az EMI javaslatát, miszerint a betegellátó intézményekben működtessenek magyar anyanyelvűekkel foglalkozó részlegeket. „Van más megoldás is a problémára, a minisztérium nyitott ezekre, azonban az eredmény a politikusoktól is függ” – véli Asztalos Csaba, aki a magyar orvosok hiányának okát a végzősök elvándorlásában látja.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől