Magyar Lóránd az ételpazarlás törvényéről: kiskapukat keres a mezőgazdasági tárca

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A mezőgazdasági minisztérium nem végezte el a rá háruló feladatokat az élelmiszer-pazarlásra vonatkozó törvény esetében: a parlament megszavazta ezt a rendkívül fontos jogszabályt, azonban a szaktárca folyamatos kiskapukat keres, és halasztja a törvény alkalmazási módszertanának a kidolgozását – jelentette ki Magyar Lóránd Szatmár megyei parlamenti képviselő.

Gyergyai Csaba

2017. május 29., 00:052017. május 29., 00:05

2017. május 29., 00:062017. május 29., 00:06

Emlékeztetett: Románia 2016-ban szavazta meg a törvényt, amely május 21-én kellett volna életbe lépjen, azonban nem készült el az alkalmazási útmutató, amelynek hiányában azt nem lehet gyakorlatba ültetni.

„Romániában évente lakosonként 76 kg élelmiszer kerül a szemétbe, ezzel a mennyiséggel sereghajtók vagyunk ugyan az Európai Unióban, de így is

Idézet
a megtermelt étel egyharmadát dobjuk ki annak ellenére, hogy azok nagy része fogyasztható lenne”

– mutatott rá a szatmári politikus. Magyar Lóránd fontosnak nevezte, hogy ki-ki a maga szintjén mindent megtegyen annak érdekében, hogy ez a szám csökkenjen az elkövetkező időszakban. „Az élelmiszer-pazarlásnak egyrészt környezetszennyező hatásai is vannak, másrészt viszont a kidobott élelmiszerek nagy része még fogyasztható lenne, amellyel ha megoldani nem is, de csökkenteni lehetne azoknak a számát – természetesen a civil szervezetek bevonásával –, akik ma Romániában nem jutnak élelemhez” – magyarázta a parlamenti képviselő.

A tavaly elfogadott jogszabály egyébként előírja, hogy az előállítási lánc minden résztvevője szintjén fel kell lépni a pazarlás ellen, de azt is, hogy a boltokban a lejárati idő előtti időszakban kedvezményes áron kell értékesíteni az élelmiszereket, valamint azt a lehetőséget, hogy ezeket az élelmiszereket támogatásként civil szervezeteknek lehet adományozni, akik azután a megfelelő szabályok betartásával eljuttathatják a rászorulókhoz.

korábban írtuk

Tolerált élelmiszer-pazarlás
Tolerált élelmiszer-pazarlás

Mulasztás vagy a nagy élelmiszerláncok nyomásgyakorlása állhat Korodi Attila RMDSZ-es képviselő szerint amögött, hogy jó fél évvel az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó törvény elfogadása után sem lehet alkalmazni a jogszabályt, mivel nem alkalmazható.

Magyar kifejtette, az élelmiszer-hulladék, ami már sem emberi, sem állati fogyasztásra nem alkalmas, komposztálásra kerülhet vagy biogáz alapanyagaként szolgálhatna. Ha pedig ezután is van hulladék, akkor azt az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően kell megsemmisíteni, védve ezzel a környezetet.

Idézet
Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen rendkívül nagy fontossággal bíró jogszabályt nem alkalmaznak még Romániában”

– jegyezte meg a képviselő.

A Nagykereskedelmi Üzletláncok Egyesülete (AMRCR) által nemrég bemutatott adatsorok szerint a romániai lakosság évente 2,2 millió tonna élelmiszert dob szemétbe, ami a megvásárolt mennyiség 10 százalékát jelenti. Ezzel az aránnyal Románia a még 27 tagú Európai Uniót górcső alá vevő rangsorban a 10. helyen áll.

A legnagyobb pazarlás Nagy-Britanniában, Németországban és Hollandiában folyik. Európai uniós szinten évente mintegy 90 millió tonna élelmiszer kerül a kukákba. Ennek visszaszorítása érdekében az EU stratégiát hirdetett meg, amelyben célul tűzték ki, hogy 2025-ig 50 százalékkal csökkenjen az élelmiszer-pazarlás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon