Bár, ha továbbtanulnak, a hatóság 26 éves korukig támogatja őket, kevesen választják ezt a lehetőséget. Jelenleg hat állami gondozásban levő háromszéki fiatal tanul egyetemen, öten Sepsiszentgyörgyön, egy lány Kolozsváron. Egy fiatal taníttatása a személyzeti költségekkel együtt havonta 1400 lejbe kerül az államnak, mesélte Vass. A fiatalok, mire elérik a felnőttkort, mindannyian szereznek valamilyen képesítést. Többségük külföldön próbál szerencsét, az itthon maradottak általában az építkezésben, a készruhagyártásban helyezkednek el.
Monica Paltinean, a brassói Brahms International cég igazgatója szerint az ilyen típusú munkák kevésbé segítik ezeknek a fiataloknak a szocializációját. A brassói cég PHARE-támogatással négy megyében szervez képzést az állami gondozásból kikerült fiatalok számára. Kovászna, Hargita, Brassó és Szeben megyében összesen 175 fiatal ingyenes tanítását vállalták. Ezeken a tanfolyamokon olyan szakmákat sajátíthatnak el, amelyek során sok emberrel kerülnek kapcsolatba, és ez megkönnyíti a társadalomba való beilleszkedésüket. A projekt összértéke 131 ezer euró, ebből 104 ezer euró a vissza nem térítendő támogatás, a többi a cég hozzájárulása. Kovászna megyében 42 fiatal jelentkezett a tanfolyamokra, többségük számítógépkezelést és angol nyelvet tanulna, de vannak, akik pincérek, szakácsok, szobalányok szeretnének lenni. Párhuzamosan több kurzus elvégzésére is van lehetőség. A tanfolyamok november 15-én, Oltszemen kezdődnek.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.