„Egyeseknek mindenről Orbán Viktor jut az eszükbe” – Kelemen Hunor az új kormánykoalícióról, az RMDSZ mozgásteréről

Pataky István 2021. november 28., 19:49 utolsó módosítás: 2021. november 28., 20:18

A stabilitás szempontjából szükség van az RMDSZ-re – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettesi pozícióját az új koalícióban is megtartó RMDSZ-elnök szerint a szövetség mozgástere akkora lesz, amekkorát ki tud alakítani magának az elkövetkező hónapokban. Elmondta azt is, a kisebbségi törvény a jövő évben elfogadandó tervek között szerepel a kormányprogramban.

„Egyeseknek mindenről Orbán Viktor jut az eszükbe” – Kelemen Hunor az új kormánykoalícióról, az RMDSZ mozgásteréről
galéria
Mozgástér. Kelemen Hunor szerint ha a többséghez nem is, a stabilitás miatt szükség van az RMDSZ-re a koalícióban Fotó: Gönczy Tamás

– Néhány hónappal ezelőtt egy interjúban arról beszélgettünk, hogy három-négy évig kitarthat a pillanatok alatt felbomlott jobbközép koalíció. Most hétéves együttműködésről szól a nemzeti liberálisok, a szociáldemokraták és az RMDSZ megállapodása. Érdemes kicsit is komolyan venni ezeket a tervezgetéseket?

– Romániában az utóbbi kilenc évben egy kormány nem sokkal többet, mint egyetlen évet bírt ki. Ha ezt vesszük alapul, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy hét évre tervez ez a koalíció. Másrészt előbb-utóbb ki kell törni ebből az ördögi körből. Tavaly decemberben azt reméltem, hogy a PNL-USR-RMDSZ koalíció ki tud törni ebből a körből. Most megint azt remélem, hogy egy nagykoalíció stabilitást tud teremteni az ország számára. A hét év ugyanakkor Romániában túl hosszú időszak.

Optimista vagyok, a reményt minden nap újraélesztjük. Másfél év múlva, amikor miniszterelnököt kell cserélni a megegyezés szerint, ki fog derülni, van-e elegendő bizalom a partnerek között.

A román pártok általában nagy jelentőséget tulajdonítanak a közvélemény-kutatásoknak, azokat figyelik állandóan, s azokhoz igazítják a döntéseiket. Ebben van némi ráció, de a politikus nem hozhat kizárólag a felmérések alapján döntéseket. Ezt azért említem, mert például abban az esetben, ha a szociáldemokraták néhány hónapos kormányzás után azt látják, hogy az ellenzékben elért népszerűségemelkedés megtorpan, esetleg csökken, akkor változtatásokra szánhatják el magukat. Ez is egy kockázat. Ha azonban sikerül az alkotmánymódosítás, ha a bizalom növekszik a partnerek között, akkor nem tartom kizártnak, hogy megteremtődik az alapja a 2024-es választások utáni folytatáshoz, mint első opció. A hosszú távú terv a helyreállítási alap, a Saligny-terv, a legalább tízévesre kigondolt családvédelmi program folytatását, véghezvitelét is jelentené.

 – Ha a konkrét terveket nézzük, miben különbözik ez a koalíció az előzőtől?

– Vannak lényegi változások, de azok nem ideológiai jellegűek. Mindkét nagy formáció a fősodratú pártokhoz tartozik, nem akarnak permanens forradalmat, rendezetlen viszonyokat. Az ellenzékben ugyanakkor ott van két olyan párt, amely más-más indíttatásból a radikális átalakításoknak a híve. A másik nagy különbség, hogy a jelenlegi koalíciót alkotó három politikai alakulat az önkormányzatok több mint 99 százalékát adja: az összes megyei tanácselnököt és a polgármesterek nagy részét. Az USR-nek mintegy hatvan polgármestere van, ehhez képest az RMDSZ is nagy párt, hiszen nekünk kétszáz polgármesterünk van, ehhez jönnek még a függetlenek, s a kis magyar pártok néhány polgármestere.

Ha azt nézzük, hogy az önkormányzatiságot, a közösségeket képviselik a koalíciós erők, akkor ez egy jelentős különbség a korábbihoz képest. Korábban az USR által képviselt állandósult forradalom, változtatás nem feltétlenül a társadalom többségének az elvárásait, sokkal az USR választóinak kemény magját célozta meg. A politikai agenda is változni fog, lesz sok olyan intézkedés, amelyet egyik koalíciós tag sem fog megkérdőjelezni, mert az általa képviselt közösségek érdekeit integrálni tudja ezekbe. A költségvetés körüli viták ugyanakkor erősebbek lesznek, mint az USR-vel voltak, mert a szociáldemokraták a progresszív adóztatás hívei, míg a másik oldalon erre nincs fogékonyság.

– Mindenképpen újdonság a családügyi minisztérium. A tervezett családvédelmi intézkedések kapcsán máris megjelent néhány román sajtókommentár, amely Orbán Viktor politikájának követéséről ír, természetesen negatív előjellel, ahogyan már megszokhattuk. Mire vállalkozik ez a tárca, s elképzelhető-e magyar-román kormányközi egyeztetés a családvédelmi kérdésekben?

– Az egyébként nem túl számos román reakcióval kapcsolatban azt tudom mondani, hogy bármiről, amit én javasolok, egyetlen dolog jut eszükbe a tisztelt publicistáknak, mint Mórickának a viccben, éspedig Orbán Viktor, az illiberalizmus, Magyarország.

Ha mi családügyi minisztériumot és családtámogatást javasolunk, akkor nem arról írnak elemzéseket, hogy milyen demográfiai lejtmenetben van Románia, s azon belül a magyar közösség is, s erre milyen megoldásokat lehet találni, hanem azonnal Orbán Viktor jut eszükbe.

Ha arról beszélek, hogy luxusadókat kellene kivetni a multinacionális vállalatokra, a forgalomra, akkor nem azt a következtetést vonják le, hogy én a szegény, kis keresetű embereket akarom védeni, és azoktól kérek szolidaritást, akik évtizedeken keresztül nagy profitot termeltek a romániai adófizetők fogyasztásából, hanem azt mondják: Orbán Viktor.

Európában több államban van családügyi minisztérium, Magyarországon egyébként csak egy tárca nélküli miniszter van, de kétségtelen, hogy nagyon erős családvédelmi politikát folytat a magyar kormány. Hasonló politikát képvisel Írország, Dánia, hat-hét további európai uniós tagállam, ahol idejében felismerték a társadalmi problémát. Nagyon sokféle válasz nem adható erre a problémára, amikor támogatásokról beszélünk: a fiatal családosokon adóleírásokkal, visszatérítendő támogatásokkal, hitelkonstrukciókkal segíteni. Ezért hasonlítanak a más országokban bevezetett intézkedésekhez a mi javaslataink.

A miniszter asszony egytől egyig elfogadta a javaslatainkat, bízom benne, hogy életbe is fogja ültetni az erre vonatkozó közpolitikákat, mi ebben segítséget nyújtunk neki. Bizonyára sok egyeztetés lesz, arra most nem tudok választ adni, hogy Gabriela Firea konkrétan kivel fog egyeztetni ezekben a kérdésekben. Ha a tanácsomat kéri, akkor mindenképpen javasolni fogom neki, hogy találkozzon Novák Katalinnal, a magyar kormány családokért felelős tárca nélküli miniszterével. Azt is javasolni fogom, hogy látogasson el, szerezzen tapasztalatot minden olyan államban, amely az elmúlt években komoly családtámogatási politikát folytatott, hogy milyen modellt alkalmazott. De a döntés ez ügyben természetesen a miniszteré.

Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

 – Az előző kormánykoalícióban nem volt meg a parlamenti többség az RMDSZ nélkül, a jelenlegiben viszont ilyen szempontból nincs szükség az RMDSZ-re. Milyen mozgástere lesz ebben a helyzetben az RMDSZ-nek?

– Akkora lesz a mozgásterünk, amekkorát ki tudunk alakítani magunknak az elkövetkező hónapokban. Ez nem lesz kevés, ugyanis a matematikai többsége valóban megvan a két nagy pártnak, de a stabilitás szempontjából szükség van ránk. Ezt a tárgyalásokon ki is emelte mindkét nagy párt.

Nehezebb dolgunk lesz ebben a koalícióban, mint az előzőben volt. A PSD egy nehezebb koalíciós partner, mint a kevés kormányzati tapasztalattal rendelkező USR volt, ugyanakkor a szociáldemokraták általában nem a nézeteltéréseket próbálják kiélezni, hanem a megoldásokat keresik. A PNL jelenlegi állapotát látjuk, létérdekük a sikeres kormányzás, hiszen ha ez nem sikerül, ők fognak elsőként összeomlani.

Az RMDSZ az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy a megoldást képviseli a konfliktusokban. A politikai súlyunk megmaradása miatt nem aggódom, de sokkal több érdekegyeztetésre lesz szükség.

 – Reálisnak tartja, hogy egy olyan koalícióban, amelyben egyik nagy párt sincs rászorulva az RMDSZ segítségére, zöld jelzést kapjon a kisebbségi törvény, vagy akár olyan szimbolikus döntés, mint a csíksomlyói búcsúnak az UNESCO világörökségi listájára való felterjesztése?

– A csíksomlyói dosszié előkészítése elindult, az most már többnyire szakpolitikai szinten van, de kétségtelenül sokat kell dolgozni vele. A kisebbségi törvény 2022-ben elfogadandó tervként szerepel a kormányprogramban. Mindig van veszélye annak, hogy egy ilyen kérdésen próbálják levezetni a feszültséget egyesek. Előkészítjük, elkezdjük a tárgyalásokat, érveink vannak, ráadásul az alkotmány is előírja, hogy kell egy sarkalatos törvény a nemzeti kisebbségekről. Bízom benne, hogy mindkét nagy párt irányában meggyőzőek tudunk lenni.  

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport