2012. február 10., 09:452012. február 10., 09:45
Bár a tűzoltók öt percen belül a helyszínre érkeztek, nem sikerült meggátolniuk a tetőszerkezet leégését, órákig küzdöttek a lángokkal. A tűzoltóság szóvivője elmondta, a riasztás után egy, később további két tűzoltóautó érkezett a helyszínre, és a csíkmindszenti önkéntes tűzoltókat is bevonták az oltási munkába, azonban mivel a tetőszerkezet főként fából készült, rövid időn belül a tűz martalékává vált. A mintegy 420 négyzetméteres sportcsarnokot 2002-ben kezdték építeni, az induláshoz szükséges összeget önerőből finanszírozta a lakosság, családonként 1000 lejt pótoltak erre a célra.
A beruházás 2007-ben készült el, összértéke 300 000 lej volt, amiből 50 ezret a helyiek finanszíroztak, az összeg nagy része pedig állami támogatás volt. A kő és fa alapanyagú építmény különbözött a megszokott sporttermektől, kifejezetten magyaros jellege miatt. Pál Péter, a település polgármestere élete legnagyobb katasztrófájának nevezte a történteket. „Ez az épület az életem, én kezdeményeztem az építését, öt éven át készült. Egy dologban biztos vagyok: újra fog épülni” – nyilatkozta meghatottan az elöljáró.
Az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a Kistérségek napját szervezték meg a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.