Fazakas Levente adatlapja a rendőrség által körözöttek között
Fotó: Román rendőrség/képernyőmentés
Körözést adott ki a román rendőrség a Kecsap becenévre hallgató Fazakas Levente ellen, mivel a hivatalosan a Maros megyei Csíkfalván lakó 42 éves férfi eltűnt, így nem tudják börtönbe szállítani.
2023. június 08., 12:292023. június 08., 12:29
2023. június 08., 12:432023. június 08., 12:43
A marosvásárhelyi táblabíróság ugyanis május 30-án jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kerítés bűncselekménye miatt.
Az ügyben tovább három, szintén magyar nemzetiségű személyt is elítéltek: a szórakozóhely bárosai három-három év felfüggesztett börtönt kaptak – számolt be az Adevărul internetes oldala.
Az ügy 2018-ig nyúlik vissza: a vádirat szerint 2017 novembere és a következő év márciusa között a vádlottak lehetővé tették a prostitúciós tevékenység elvégzését több nő számára a marosvásárhelyi éjszakai szórakozóhelyen. 2018 márciusában a rendőrök több házkutatást tartottak. A bűnvádi eljárás során megállapították, hogy a sztriptízbár táncosai valójában prostituáltakként is dolgoztak. Négy személy ellen vádat emeltek, köztük a bár ügyvezetője, Fazakas Levente ellen.
Az ügyészek szerint a táncosok mintegy 30 százalékos részesedést kaptak a kliensek által elfogyasztott ital árából, illetve 250 lejt valamennyi szexuális szolgáltatás elvégzése után. Ezek a bár hátsó részében, az úgynevezett VIP- vagy Jacuzzi-szobában történtek. A vádirat szerint a lenge öltözetű táncosok minél több és drágább ital elfogyasztására „ösztönözték” a vendégeket, akiknek cserébe magántáncot lejtettek eleinte a fő szalonban, majd – kérésre vagy anélkül is – jelezték, hogy a VIP-szobában további felár ellenében szexuális kapcsolatot is létesíthetnek.
Kecsap neve ismerősen csenghet sok Maros megyei lakos, sőt a Krónika napilap régi olvasói számára is, hiszen lapunk anno, még 2006-ban megszólaltatta a férfit egyik jóval korábbi zűrös, megbotránkoztató ügye kapcsán. Fazakas Levente ugyanis a kétezres évek közepén a gyulakutai diszkó kidobólegényeként tartotta rettegésben a helyieket. A Krónika nyomtatott kiadványának készült riportunk 2006 szeptemberében került fel akkor indult honlapunkra (sok más korábbi archív anyaggal együtt, ömlesztve), Ketchup és vér a gyulakutai diszóban című cikkünket alább olvashatják.
A kidobólegények túlkapásai miatt indított aláírásgyűjtést egy helyi tanácsosTöbb mint kétszáz gyulakutai lakos írta alá azt a beadványt, melyben a Maros megyei község diszkójának bezárását kéri. A falubelieket nemcsak a hajnalba nyúló hétvégi dorbézolások zaja zavarja, hanem a szórakozóhely környékén történő egyre több véres incidens is.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!