2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00
Az ellenőrzéskor kiderült,hogy hét vállalat pénz hiányábannem tudta teljesíteni a fejlesztési ütemtervét.Ezek közül a hatóságok három cégazonnali bezárását rendelték el, atöbbieket pedig kistermelőkké minősítettékvissza. A háromszéki főállatorvos szerint ezazt jelenti, hogy hetente legfeljebb 2000 kilogramm nyers hústvagy tejet dolgozhatnak fel, és azokat kizárólaga megye területén árusíthatják,illetve nem adhatják el kórházaknak,tanintézeteket, étkezdéknek, vendéglőknekés szupermarketeknek. Sikó Barabási Sándorhozzátette, az állat-egészségügyihatóság az élelmiszer-feldolgozókat többkategóriába sorolta aszerint, hogy menynyire felelnekmeg az uniós követelményeknek. A 24 hús-vagy tejfeldolgozóból kilenc korszerű, azaz megfelelaz uniós normáknak.
Az elkövetkező napokban egyébkéntátfogó élelmiszer-biztonsági ésállat-egészségügyi ellenőrzéseketvégez az Európa Tanács Romániában.Petre Dulgheru Suceava megyei főállatorvos szerint alegtüzetesebben a Suceava megyei cégeket vizsgáljákmajd meg az ellenőrök, akik elsősorban a tej- éshúsfeldolgozó üzemekre kíváncsiak.Dulgheru szerint míg az ország többi megyéjébenegy-egy napot időznek a bizottság tagjai, a suceavaiélelemiszerüzemek vizsgálatára háromnapot szánnak. A moldvai megye főállatorvosa azzalmagyarázta a fokozott érdeklődést, hogy háromsuceavai cég is szeretne élelmiszert exportálniOroszországba, így nekik valamennyi szabályt bekell tartaniuk. Suceava megyében 32 tejfeldolgozó üzemműködik, közülük 9 kapott A minősítést;ez azt jelenti, hogy szabadon forgalmazhatják termékeiketa közösségi piacokon. Ugyanakkor a moldvai megyében16 húsfeldolgozó közül három kapott Aminősítést.
Kovács Zsolt, Lukács János
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.