Közösen segítenek az ukrajnai bajbajutottaknak az erdélyi magyar történelmi egyházak

A magyar egyházak vezetői fontosnak nevezték a munka megfelelő összehangolását, és a menekülteken túl igyekeznek odafigyelni az Ukrajnában maradt emberekre is •  Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

A magyar egyházak vezetői fontosnak nevezték a munka megfelelő összehangolását, és a menekülteken túl igyekeznek odafigyelni az Ukrajnában maradt emberekre is

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Az ukrajnai háború miatti segítségnyújtás lehetőségeiről egyeztettek hétfőn délután Szatmárnémetiben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői és az egyházi segélyszervezetek képviselői.

Krónika

2022. március 07., 22:022022. március 07., 22:02

2022. március 08., 15:262022. március 08., 15:26

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón a vendéglátó Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspök elmondta: elsősorban tájékozódni kívántak, hogy a megfelelő segítséget nyújthassák. A püspök az imádság erejét is kiemelte. Mint fogalmazott: „A béke Isten ajándéka, ezt nem lehet kierőszakolni politikai nyomással, csak imádsággal”. A kárpátaljai helyzetről beszámoló Popovicsné Palojtay Márta, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye válságstábjának vezetője elmondta:

Kárpátalján ugyan eddig nem hullottak bombák, de ott is nyomasztó a háborús hangulat.

A magyar közösség egy része elmenekült, és Ukrajna legnyugatibb megyéjében más vidékekről érkezett menekültek torlódtak fel. Egyre kevesebb az üzletekben az élelmiszer, fogy az üzemanyag, nem működnek a bankautomaták, bezártak az iskolák, általános a szorongás, a létbizonytalanság érzése. Aki otthon maradt, állandóan amiatt vívódik, hogy ha marad, holnap el tud-e még menni, nem záródnak-e el a menekülési útvonalak. Az MTI jelentése szerint a válságstábvezető azt kérte, hogy senki ne induljon el Erdélyből segélyekkel anélkül, hogy előzetesen felvette volna a kapcsolatot a segélyszervezetekkel, és megtudta volna, hogy éppen mire van szükség.

„Félelem van. Az emberekben nagy a szorongás, hogy mi fog történni, mikor lőnek, nálunk is vannak szirénapróbák, ami most már nemcsak játék, hanem adott esetben azt próbálja ki, hogy mi lesz éles helyzetben” – idézte a Református.ro Popovicsné Palojtay Mártát. Hozzátette, folyamatos a kapcsolattartás a kárpátaljai és magyarországi segélyszervezetek között, a határátkelőknél ugyanannak a segélyszervezetnek az egységei adják át egymásnak az embereket.

•  Fotó: Szatmári római katolikus egyházmegye Galéria

Fotó: Szatmári római katolikus egyházmegye

Csaknem valamennyi egyházi vezető a tapasztalt szolidaritási hullámról számolt be. Elmondták, hogy pénzgyűjtésbe kezdtek a bajbajutottak megsegítésére, és összeírták az egyházi szálláshelyeket, ahová menekülteket fogadhatnak be. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke azt tartotta kihívásnak, hogy jól tudjanak segíteni. Közölte: a drága üzemanyagköltségek mellett nem érdemes belső Erdélyből élelmiszert szállítani Kárpátaljára, inkább a pénzt kell eljuttatni, és a határ közelében kell megvásárolni mindazt, amire szükség van. Emellett összeírták a szálláshelyeiket, hogy ha tovább mélyül a válság, pontosan tudják, Erdélyben hova irányíthatnak menekülteket.

Kató Béla elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezetei eddig 500 szálláshelyet ajánlottak fel menekültek számára, és folyamatosan érkeznek újabb felajánlások.

Kovács István unitárius püspök fontosnak tartotta, hogy ne csak a menekülőket, hanem az otthon maradókat is segítsék. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök elmondta: tolmácsokat, fordítókat próbálnak toborozni, hogy szót tudjanak érteni a menekülőkkel. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Csűry István püspök elmondta, az első pillanattól fogadták a menekülőket. A nagytarnai ifjúsági házat menhellyé alakították, Máramaros és Szatmár megyében pedig az egyházmegyék tartják a kapcsolatot a határ túloldalán levő egyházmegyékkel.

•  Fotó: Szatmári római katolikus egyházmegye Galéria

Fotó: Szatmári római katolikus egyházmegye

Az evangélikus egyház is teljes mellszélességgel kapcsolódik be az együttműködésbe – jelentette ki Adorjáni Dezső Zoltán püspök. Elmondta, igyekeznek hosszú távú megoldásokat találni, hiszen a kezdeti hullám, lelkesedés után még nagyobb szükség lesz a segítségre, és próbálnak már most az újjáépítésre is gondolni. Kerekes László gyulafehérvári római katolikus segédpüspök a hívek és lelkipásztorok hatalmas segítőkészségéért adott hálát, majd Ferenc pápa tanácsára hívta fel a figyelmet, hogy aki szeretné azonnal kivenni a részét a segítségnyújtásból, imádkozzon, böjtöljön, ne induljon el szervezetlenül segíteni. A főegyházmegyékben pénzgyűjtést rendelt el Kovács Gergely érsek, a Caritas pedig eljuttatja a segélyszállítmányokat a megfelelő helyekre.

A sajtótájékoztató végén Popovicsné Palojtay Márta arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak a békéért, azért, hogy a háború sújtotta emberek szívében is megszülessen a béke, hogy a családok együtt lehessenek, hogy a gyermekek minél kevesebb lelki sérüléssel vészeljék át a nehéz időket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna