Arról is beszámolt, hogy a gyorsforgalmi utat – az M3-as autópálya továbbépülő szabolcsi szakaszához csatlakozóan – M49-es elnevezéssel Vaja–Csengersima–Szatmárnémeti–Nagybánya–Nagyvárad útvonalon építenék meg, itt csatlakozna az észak-erdélyi autópályához. Seszták szerint a magyar oldalon a megvalósítás felgyorsítására van szükség, mivel a román fél már a nyomvonal kisajátításánál tart.
Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke arról számolt be, hogy Románia 2010-es schengeni csatlakozásáig a román–magyar határon hét új átkelési útvonalat szeretnének kialakítani. A tervekben szerepel az Ömböly–Orja, Garbolc–Szárazberek, Zajta–Nagypeleske, Penészlek– Piskolt, Tiborszállás vagy Ura és Börvely, valamint a Csengerújfalu és Szamosdob vagy Csengerbabos közötti közút létrehozása. A vasúti és közúti beruházásokat a Magyarország–Románia Határ Menti Együttműködési Program keretében, uniós támogatással szeretnék megvalósítani, hisz a két ország egymással szomszédos négy-négy megyéjének több mint 224 millió eurós pályázati keret áll rendelkezésére.
A megyei elöljárók arról is beszámoltak, hogy az októberi magyar–román közös kormányülésen kezdeményezik az M49-es gyorsforgalmi út kialakításának napirendre vételét. Emellett megállapodtak egy bizottság létrehozásáról, amely havi rendszerességgel ülésezik majd. Csehi szerint az interregionális kapcsolatok szélesítését is tervezik, és harmadik félnek Kárpátalját is bevonják.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.