Képünk illusztráció
Fotó: FSANP/Facebook
A Temes megyei törvényszék bírái 28 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték minősített emberölés miatt a tavaly júniusi temesvári kettős gyilkosság elkövetőjét.
2024. január 17., 15:032024. január 17., 15:03
Amint arról korábban írtunk, Minda A. Andrei az ügyészség szerint tavaly június 27-én röviddel este 11 óra előtt meggyilkolt egy idős házaspárt azok temesvári lakásában, majd – miután a tett helyszínén meglepték őt – sikerült elmenekülnie.
A vádlott az ítélet kihirdetését követő 10 napon belül fellebbezhet.
fejenként 100 000 eurót kell fizetnie a meggyilkolt házaspár két gyermekének, és elrendelték azt is, hogy tartsa be a szakorvos által felírt kezelést, ugyanis
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte pénteken este a Temes megyei törvényszék azt a 38 éves férfit, aki kedden este halálra késelt egy idős házaspárt Temesvár belvárosában.
Az Agerpres által idézett vádirat szerint a férfi azért ment be az idős házaspárhoz, hogy pénzt kérjen kölcsön, és amikor elutasításra talált, a düh és a drogfogyasztás miatt elkezdte ütlegelni őket. Amikor rájött, hogy az egyik házasfél mobiltelefonjáról videóhívást indítottak, és így kiderülhet kiléte, a konyhából felragadott késsel megölte őket. Ezt követően pénzt és két mobiltelefont lopott el, és elhagyta a lakást, de szemtanúkba ütközött, akiket a késsel megfenyegetett, és elszaladt. A rendőrség június 29-én fogta el Temesváron.
Kétnapos hajtóvadászatot követően őrizetbe vette a temesvári rendőrség csütörtökön az a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden este meggyilkolt két idős személyt a Béga-parti megyeszékhelyen.
Beismerte tettét a kedd esti temesvári kettős gyilkosság elkövetője, akiről az is kiderült, hogy ismerte áldozatait – derült ki a nyomozáshoz közel álló forrásokból.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!