Kossuth- és Bercsényi-szobrot avattak Maros megyében

Kossuth Lajos-szobrot avattak tegnap a Maros megyei Havad községben. Hunyadi László szobrászművész bronzba öntött mellszobra egyelőre ideiglenes talapzatra került.

Máthé Éva

2010. március 15., 08:572010. március 15., 08:57

„Egy terméskőtömbre képzeltük el a szobrot, csakhogy a kőbányák mindegyike a válság terheit nyögi, nem működnek, ezért ideiglenes talapzatra került” – közölte a Krónikával Keresztes Géza műépítész, a szobor környezetének tervezője. A bronzszobrot a székelyudvarhelyi Lázár Imre öntőműhelyében készítették el. A mintegy nyolcvankilós alkotás körülbelül 2800 euróba került. A havadi önkormányat tervét számos szponzor segítette, és további támogatókat várnak.

„Kossuth Lajos most, 2010 márciusában is üzen nekünk. Összefogásra, közös munkára serkent bennünket, és arra int, hogy szeretetben éljünk” – jelentette ki a szoboravatón Veress Gergely Domokos polgármester. Markó Béla beszédében arra emlékeztetett, hogy Havad községgel ellentétben Marosvásárhelyen a szabadságvágy elnyomójának, Guşă tábornoknak akarnak emlékművet állítani. „1848 a legteljesebb magyar szolidaritás szimbóluma számunkra, és erre ma is szükségünk van” – mondta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Atilla parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök paradoxonnak nevezte, hogy miközben Kossuthot világszerte a szabadság szimbólumaként tisztelik, Romániában egyesek hisztérikusan tiltakoznak a kultusza ellen. Kerekes Károly ügyvéd, parlamenti képviselő arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy „jogunk van azokhoz az emlékművekhez, utcanevekhez, amelyek a mi kultúránkat, történelmünket őrzik”.

Bercsényi Lászlónak állítottak szobrot Székesen

A Nagyernyéhez tartozó Székesen is szoborállításra került sor tegnap, a helybéliek Bercsényi Lászlónak állítottak emléket. Gróf Bercsényi László II. Rákóczi Ferenc testőrségének a századosa, majd Franciaország marsallja volt. Családjának Székes térségében voltak birtokai. Miholcsa József, a szobor alkotója a Krónikának elmondta: három évvel ezelőtt egy székesi ünnepségen vett részt, és Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének elnöke azt javasolta, hogy készítsen egy Bercsényi-mellszobrot a falunak.

„A felkéréséből tett lett, a szobor műkőből készült el” – mesélte a művész. A szoborállítás költségeit részben a nagyernyei polgármesteri hivatal finanszírozta, részben a lábatlani önkormányzat pályázat útján szerzett pénzt rá. „Minden közösségnek szüksége van egy olyan emlékhelyre, ahol a jeles ünnepnapokon emlékezhet” – értékelte a szoborállítás fontosságát Ábrám Zoltán EMKE-elnök.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kilyén lovasa nyerte a Székely Vágtát, amelyen súlyos baleset történt

A Kilyént képviselő Varga Mátyás nyerte Rover Gidran Rozi nevű lovával a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta 14. alkalommal megrendezett székelyföldi kvalifikációs előfutamát vasárnap a háromszéki Maksához tartozó Óriáspince-tetőn.

Kilyén lovasa nyerte a Székely Vágtát, amelyen súlyos baleset történt
2025. június 22., vasárnap

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására

A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására
2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon