2008. november 07., 11:292008. november 07., 11:29
A kampánykörút szerdán este 10 órakor kezdődött a megyeszékhelyi Harmopan pékségben, ahol a politikus a kenyérsütéssel is próbálkozott: tésztát dagasztott és kóstolgatott, majd kemencébe tette a kenyereket. Az éjszaka folyamán meglátogatta a rendőrőrsöt, a sürgősségi kórház alkalmazottainak munkájába is betekintett, majd arra volt kíváncsi, hogyan dolgoznak a város utcaseprői. Mint kiderült, a köztisztaságiak egyik kevésbé tájékozott alkalmazottja azt hitte Korodiról, hogy a vállalat főnöke érkezett látogatóba. A politikus rövid bemutatkozás után seprűt ragadott, majd beállt dolgozni a munkások közé. Egyik munkás meg is jegyezte: jól áll a munkaeszköz a miniszter kezében.
A csütörtök este véget ért kampányakció keretében Korodi díjazta a Tervezd meg a plakátomat verseny nyerteseit is, melyre 122 plakátterv érkezett be. A nyereményjáték nyertese, a csíkszeredai Burus-Siklódi Botond egy laptopot vehetett át a politikustól.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.