György Ervin prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, Árapatakon, Előpatakon és Köpecen bandákba verődött romák tartják rettegésben a lakókat, akik sötétedés után nem mernek kimenni az utcára. A többségben romák lakta településeken gyakoriak a konfliktusok, lopják a terményt, a háziállatokat, a tűzifát, az ócskavasat. A romák szabadon hagyott állatai a megművelt földeken legelnek. Ezek miatt már többször tört ki verekedés a romák és a települések többi lakói között. A helybéliek állandóan panaszkodnak, hiszen ezeket a közösségeket gyakran látogatják a szomszédos Brassó megyei romák, itt húzódnak meg a büntetett előéletű vagy körözött személyek is. György Ervin szerint a választások előtt semmi szükség nincs újabb etnikai konfliktusra, ezért felkérte a rendőrség és a csendőrség parancsnokait, hogy vezényeljenek ki nagyobb létszámú csapatokat az érintett településekre. Gheorghe Roghină, a közrendészeti osztály parancsnoka korábban elmondta, rendszeresen szerveznek razziákat azokon a településeken, ahol felmerül az esetleges konfliktus gyanúja.
Köpecen idén a helybeliek botokkal felfegyverkezve támadtak rá a roma kolóniára, Vargyason bosszúval fenyegetőznek a forradalomban megölt roma férfi gyermekei. A legtöbb veszélyeztetett településen azonban attól tartanak a hatóságok, hogy a helyiek megtorolják a sorozatos viszszaéléseket.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.