Csendőrök, helyi rendőrök kíséretében láttak neki hétfőn a pirosban lévő épület lebontásának
Fotó: Rostás Szabolcs
A lakástulajdonosok tiltakozása közepette nekilátott a kolozsvári önkormányzat hétfőn reggel egy törvénytelenül felhúzott tömbház lebontásának. A félig kész, öt szintes Mikó utcai épület egyike ama ingatlanoknak a kincses városban, amelyeket egy szélhámos ingatlanfejlesztő épített – egy részüket a szükséges engedélyek nélkül –, több száz vásárlót becsapva. Miközben a pórul jártak részben a polgármesteri hivatalt okolják a kialakult helyzetért, fellebbezésük nyomán az önkormányzat délután kénytelen volt felfüggeszteni a ledózerolási munkálatokat.
2023. október 02., 18:022023. október 02., 18:02
2023. október 02., 19:082023. október 02., 19:08
„Jöjjön ide Boc, és magyarázza meg, hogyan történhet meg, hogy csak úgy kiraknak az otthonunkból!” – követeli emelt hangon egy harmincas éveiben járó férfi a polgármestert hétfőn reggel a kolozsvári Mikó Imre utcában. Közben a polgármesteri hivatal által felhatalmazott cég dolgozói a helyi rendőrség és a csendőrség munkatársainak felügyelete/védelme közepette nekilátnak egy pirosban lévő öt szintes épület lebontása előkészítésének. A Hajnal negyedi lakótelep torzóban maradt, mégis részben lakott tömbházát még
Ez az első, illegálisan felhúzott panel a kincses városban, amelynek ledózerolását bírósági ítélet alapján elrendelte a polgármesteri hivatal.
Százakat becsapott a szélhámos vállalkozó
A Tordai útról leágazó Mikó Imre utcai családok ugyanannak a szélhámosnak váltak az áldozatává, aki több száz ügyfelét csapta be Kolozsváron; egyes információk szerint a károsultak száma a félezret is meghaladja. Arról a Traian Onuc ingatlanfejlesztőről van szó, aki ellen számtalan per zajlik a kincses városi bíróságon folytatólagosan elkövetett csalás és okirat-hamisítás vádjával, emiatt idén januártól júliusig előzetes letartóztatásban volt, majd hatósági felügyelet alá vonták feltételezett bűntársával, Pavel Jascăuval együtt.
A jobb oldali C1-es tömb irodaházra kapott engedélyt, mégis lakásoknak adta el az építtető, a bal oldali C3-as épület vár ledózerolásra
Fotó: Rostás Szabolcs
A szélhámos különböző, illegálisan felhúzott tömbházakban ígért lakásokat az embereknek a Mikó Imre, valamint a Téglás (Fabricii) utcában, és nagyon sok esetben ugyanarra a lakásra több ügyféllel is előszerződést kötött. Elsősorban azzal sikerült behálóznia sokakat, hogy jóval a piaci áron alul kínálta az ingatlanokat. Becslések szerint az ingatlanfejlesztő legkevesebb 3 millió euró értékben vett fel előlegeket az átvert ügyfeleitől.
Onuc/Ianson 2009-ben vágott neki az ingatlanpanamának, ekkor kapott építkezési engedélyt a kolozsvári polgármesteri hivataltól két ingatlan – egy tömbház és egy irodaház – felépítésére. Már a tervezés szakaszában előszerződést kötött a lakásvásárlásban érdekelt emberekkel, de a két ingatlant azóta sem fejezte be teljesen. Bár 2017-ben az ügyészség csalás miatt vádat emelt ellene (és annak idején is eltöltött egy időszakot vizsgálati fogságban), és eltiltották a tranzakcióktól, a szélhámos nevet váltott, onnantól már Onucként kínálta a lakásokat. Ekkor látott neki a Mikó utcai harmadik épület felhúzásának is, engedély nélkül.
Gheorghe Kallainak nyolcfős családjával kell elhagynia a bontásra ítélt tömbházat
Fotó: Rostás Szabolcs
Az ügyek töbségében még nem született ítélet, van azonban olyan per, amelyben elmarasztalták a vállalkozót. A kolozsvári bíróság például 2021 áprilisában alapfokon hozott ítéletében arra kötelezte Onuc/Iansont, hogy fizessen vissza 18 ezer eurót egy házaspárnak, amely előszerződés alapján előlegezett meg egy lakást a Mikó utcában.
Becsapott, kilakoltatásra ítélt károsultak
Az önkormányzat több éves pereskedés nyomán látott neki a Hajnal negyedi tömbház ledózerolásának, amit egy 2019-ben született bírósági ítélet alapján rendelt el. A Mikó Imre utcai „fantomblokk” lakói többek között azt kifogásolják, hogy csak ennyi év elteltével fogtak neki a bontásnak, sokan ugyanis azóta vásároltak itt lakást. Többen azok közül is megjelentek hétfőn délelőtt a bontás helyszínén, akik a városháza felszólítására már korábban kiürítették otthonukat; akadnak azonban, akiknek nincs hová menniük.
„Tavaly vettem a 30 négyzetméteres lakást ebben a tömbházban, 20 ezer eurót fizettem érte. Senki, a polgármesteri hivatal sem figyelmeztetett, hogy valami nincs rendben, ha tudtam volna, nem adom a pénzem annak a szélhámosnak” – panaszolja Gheorghe Kallai. A hatgyerekes családapa a helyszínre sereglett újságíróknak elmondta, hogy nincs hová mennie, az önkormányzat nappali otthonban ajánlott fel szállást a család egy részének, de ez nekik nem felel meg. „A legkisebb gyerekünk három hete született, hogy hagyjam így az asszonyt, mi meg külön? De amúgy sincs hová mennünk, nem tudom, mi lesz” – mondja a fiatal férfi.
Előállt a betontörő is
Fotó: Rostás Szabolcs
Az árvaházban felnőtt Cristi Gașcából kérdés nélkül is dől a szó: 2020-ban 11 ezer eurót fizetett az ingatlanbefektetőnek a Mikó utcai lakásért, ami azonban csak félkész volt, emiatt további mintegy 11 ezer euróból berendezték. Jellemző, hogy Traian Onuc ügyfelei közül sokan nem kész lakást, hanem a négy falat, sőt ennél is rosszabb esetben a tartóoszlopokat kapták meg, a többit pedig önerőből építették tovább. Ugyanez a helyzet a lebontásra ítélt, még pirosban lévő ingatlan esetében is, amelynek csupán az első szintjei vannak befalazva, a felsőbb szintek üresek.
Cristi Gașcától megtudjuk, hogy a feleségével a nászajándékként kapott pénzüket fektették be a lakásba, és nem fogtak gyanút az alacsony ár nyomán sem. Aztán az előszerződés aláírása után tudták meg, hogy a tömbnek nincs építkezési engedélye. „Azután hiába kerestem Traian Onucot, nem is válaszolt. Ha én ellopok egy tyúkot, rögtön bezárnak, ő viszont szabad, és a városháza, élen Emil Boc polgármesterrel, mégis bennünket lakoltat ki. Ez birtokháborítás, súlyos visszaélés az önkormányzat részéről” – panaszolja a férfi.
Fotó: Rostás Szabolcs
Mentő és betontörő a tömbházudvaron
Közben az egyik idős férfihez mentőt hívnak, az otthona elvesztése, a kilakoltatás miatti stressz következtében rosszul lett, nem mellesleg egészsége is megromlott, dialízisre szorul. Ez nem akasztja meg a bontással megbízott munkásokat, az épület bejárása után fúrógéppel ütnek lyukat a téglafalba, szedik ki a hőszigetelő ablakokat, ajtókat, közben beállítják a betontörő gépet az épület elé.
Sorra tárulnak elénk az ingatlancsaló áldozatainak személyes történetei. Aurel Nicoară 2010-ben 2200 euró előleget fizetett egy 43 négyzetméteres lakásért Onucnak a C1-es tömbben, hogy rádöbbenjen: ugyanazt a lakást másnak is eladta a vállalkozó. Évekig tartó pereskedés után veszített, és tulajdonátruházás révén neki ítéltek egy 27 négyzetméteres garzont a C1-es tömbhöz ragasztott, illegálisan épült C3-as szárnyban. „Csak a tartófalak voltak meg, bankhitelt vettem fel, hogy beépítsem, lakhatóvá tegyem a lányom és unokám számára. Tisztában vagyok vele, hogy tiszteletben kell tartani a törvényt, de a mi tulajdonjogunkat ki tartja tiszteletben?” – teszi fel a kérdést az idős férfi.
Cristi Gașca albérletbe költözött a feleségével a kilakoltatás nyomán
Fotó: Rostás Szabolcs
Kifogásolják, hogy a városháza nem rendelte el a dózerolást két-három évvel ezelőtt, amikor még csak a tartóoszlopok álltak, sokan nem építették volna be, illetve nem vásároltak volna lakás(helye)t azóta. Többségük tisztában van vele, hogy a szélhámos vállalkozónak adott előleget vagy vételárat nagy valószínűséggel sohasem kapják vissza, a lebontással, tulajdonuk elveszítésével azonban nem értenek egyet. „Jött a végrehajtó, és a 2019-es bírósági ítéletre hivatkozva felszólított, hogy pakoljunk, hagyjuk el a lakást, de semmilyen, a tulajdonosok nevére kiállított iratot nem tudott felmutatni” – magyarázza az idős nő, aki kérdésünkre elmondja, hogy először három hónappal ezelőtt kaptak kilakoltatási felszólítást.
A C2-es jelzésű épület (balra) lakói is attól tartanak, hogy a tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt lebontják az ingatlant
Fotó: Rostás Szabolcs
Egyébként majdnem hasonló gondok vannak a C3-as „fantomépület” melletti nyolc, illetve tíz emeletes tömbökkel is. A C1-es esetében irodaházra kapott engedélyt az ingatlanfejlesztő, mégis lakóépületté alakította, a C2-es, a másik kettővel ellentétben bevakolt épületben pedig szintén több vevőnek is eladta Onuc ugyanazt a lakást. „Azt hallottam a végrehajtótól, hogy az is szerepel a lebontandó épületek listáján. Ha így van, kidobtam a pénzt az ablakon” – mondja a Ioanaként bemutatkozó fiatal nő, aki 2011-ben vásárolt 23 ezer euróért lakást a Mikó utcai C2-esben, hogy 2016-ban jelentkezzen egy másik „tulajdonos” is. Pedig törvényesnek tűnt az adás-vétel, mondja Onuc ingatlanpanamájának sokadik áldozata, közjegyzőnél kötötték, és a tulajdonviszony most sem tisztázott.
Favelákba illő állapotok kincses Kolozsvárt
Kiderült, hogy az építés során semmilyen szabályt, előírást nem tartottak be, a C2-es tömbnél tervezett garázsokat lakásként értékesítette a vállalkozó, de ugyanilyen funkciót kaptak más mellékhelyiségek is. Egy nyugdíjas férfi jogerős ítéletet mutat fel, amely szerint 44 család számára adásvételi szerződést helyettesítő okiratot állított ki a bíróság a C1-es és C2-es tömbök esetében, így abban reménykednek, hogy azok nem jutnak a C3-as szárny sorsára.
Fotó: Rostás Szabolcs
A megsemmisítésre ítélt épület bontását végző cég egyik szakemberétől megtudtuk, hogy odabent leírhatatlan állapotok uralkodnak, mindenféle rendszer és szabály nélkül építették be a lakásokat, az elektromos áramot a szomszédos épületből húzták át, gázszolgáltatás egyik tömbben sincs, a közművesítés hevenyészett. „Felfoghatatlan, hogy kincses Kolozsváron ilyesmi megtörténhet” – jegyzi meg. Az illegális épület ledózerolására egyébként négy hónap a határidő, 2024. február elsejéig be kell fejezni. Közben a kolozsvári bíróságokon tucatnyi kártérítési per zajlik a törvénytelenül felhúzott épületek, értékesített lakások ügyében, és folyamatban van az ingatlanfejlesztő elleni büntetőper is.
Miután kivették a nyílászárókat és kifúrtak néhány falat, a munkásoknak fel kellett függeszteniülk a bontást
Fotó: Rostás Szabolcs
Lapunk kérdésekkel fordult a Mikó Imre utcai ingatlanok jogi helyzetével, az elrendelt bontással kapcsolatban a kolozsvári polgármesteri hivatal sajtóosztályához, cikkünk közléséig nem kaptunk választ. Késő délután aztán a városháza rövid közleményt bocsátott ki, miszerint felfüggesztette a bontási munkálatokat, miután a lakók pénteken fellebbezést nyújtottak be a ledózerolásról szóló 2019-es bírósági ítélet végrehajtása ellen. Ioana Mihaela Balaci Chira, a lakók volt ügyvédje a Cluj24 portálnak úgy nyilatkozott, hogy a bíróságnak meg kell vizsgálnia, érvényes-e még a bontást kimondó korábbi ítélet, vagy esetleg elévült. Vagyis a Mikó Imre utcai lakosok egy ideig még haladékot kaptak, a „fantomtömbház” sorsa pedig bizonytalanná vált.
Kallaiék ideiglenesen visszahordják a lakásból kihurcolt holmijaikat...
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!