Kokaindílerkedés közben csaptak le egy nemrég kirúgott brassói rendőrre, aki korábban 240-nel száguldozott

Kokaindílerkedés közben csaptak le egy nemrég kirúgott brassói rendőrre, aki korábban 240-nel száguldozott

Képünk illusztráció

Fotó: Kristó Róbert

Rajtaütöttek csütörtökön egy brassói volt rendőrön, akinél a hírek szerint egy kilogramm kokaint találtak, miközben egyenruhában éppen eladott valakinek a kábítószerből a Cenk alatti város egyik tömbháznegyedében. A gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették.

Páva Adorján

2023. szeptember 08., 11:382023. szeptember 08., 11:38

2023. szeptember 08., 11:432023. szeptember 08., 11:43

A hírről elsőként beszámoló helyi Radio România Brașov FM rendőrségi forrásokra hivatkozva először még azt írta, hogy egy „kollégájukon” ütöttek rajta a rendőrök: az 5-ös számú őrsön dolgozó egyenruhás éppen szabadidejében volt, amikor lecsaptak rá, és körülbelül egy kilogramm kokaint találtak autójában. A letartóztatottról állítólag tudni lehetett, hogy kapcsolatban állt az alvilággal, és többször is megszegte hivatása szabályait. A helyi rádió szerint ugyanarról a személyről lehet szó, akinek korábban bevonták a gépjármű-vezetői jogosítványát, miután 240 kilométer/órás sebességgel mérték be az általa vezetett autót a város utcáin.

Közben az Europol rendőrszakszervezet romániai képviseletének Facebook-oldalán is beszámoltak az esetről:

a bejegyzés szerint az illető férfi – „aki még rendőr” – egy brassói tömbháznegyedben éppen kokaint adott el rendőregyenruhában egy „különleges kliensnek”, amikor rajtaütöttek.

Az üzlet során 50 grammnyi veszélyes kábítószert akart eladni, melynek piaci értéke 5000 euró. A nyomozás folyamatban van.

A Brassó megyei rendőr-főkapitányság közben azt közölte, hogy az illető személyt felmentették tisztségéből, és jelenleg nem rendőr, nem tartozik a Brassó megyei rendőr-főkapitányság kötelékébe. Hangsúlyozták, hogy elhatárolódnak az ilyen személyektől, akik szégyent hoznak az egyenruhára, és minden segítséget megadnak a bűnvádi eljárás lefolytatása során.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 18., csütörtök

Villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy háromnegyedére.

Villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporokra figyelmeztetnek a meteorológusok
2024. július 18., csütörtök

Kigyulladt egy személyvonat mozdonya Nagyvárad közelében

Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.

Kigyulladt egy személyvonat mozdonya Nagyvárad közelében
2024. július 18., csütörtök

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést

Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.

Jó hír a Kolozsvár és Nagyvárad között autózóknak: hamarosan újabb körgyűrű könnyíti a közlekedést
2024. július 17., szerda

Az óvás utáni érettségi jegy nem lehet kisebb az eredetinél egy bírósági döntés értelmében

Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.

Az óvás utáni érettségi jegy nem lehet kisebb az eredetinél egy bírósági döntés értelmében
2024. július 17., szerda

Ha nem vagyunk óvatosak, nemcsak napszúrás, hanem hőguta, vízmérgezés is kialakulhat kánikula idején

A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.

Ha nem vagyunk óvatosak, nemcsak napszúrás, hanem hőguta, vízmérgezés is kialakulhat kánikula idején
2024. július 17., szerda

Több száz szálláshelyet biztosít felvételizőknek jutányos áron a BBTE Kolozsváron

Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.

Több száz szálláshelyet biztosít felvételizőknek jutányos áron a BBTE Kolozsváron
2024. július 17., szerda

Zivatarokra és kánikulára is figyelmeztetnek a meteorológusok, az éjszaka sem hoz felfrissülést a legtöbb vidéken

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.

Zivatarokra és kánikulára is figyelmeztetnek a meteorológusok, az éjszaka sem hoz felfrissülést a legtöbb vidéken
2024. július 17., szerda

Szatmári tűz: 50 ezer lejre bírságolták a hulladéklerakó működtetőjét

A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.

Szatmári tűz: 50 ezer lejre bírságolták a hulladéklerakó működtetőjét
2024. július 17., szerda

Erdélyben és a Bánságban is sokan szorultak elsősegélynyújtásra az elmúlt 24 órában

A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.

Erdélyben és a Bánságban is sokan szorultak elsősegélynyújtásra az elmúlt 24 órában
2024. július 17., szerda

„Dolgozni kell, s a pálinkát csak mértékkel!” – tanácsolja a 100. életévét betöltő Bartha Mihály úzvölgyi veterán

Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.

„Dolgozni kell, s a pálinkát csak mértékkel!” – tanácsolja a 100. életévét betöltő Bartha Mihály úzvölgyi veterán