Kivizsgálást kezdeményeznek a mezőbándi polgármester ellen

Mircea Rusu mezőbándi polgármester tetteinek kivizsgálására készül Marius Paşcan Maros megyei prefektus. A kormánymegbízott azt követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek, hogy a helyi lakosok szóvá tették a Maros megyei községben tapasztalható rendellenességeket. A bándiak elszámolatlan vagy nem célszerűen felhasznált pénzösszegekről beszélnek. A Krónika újságíróját is Bándra hívták az elégedetlenkedők, ám csak nevük elhallgatásával kívántak nyilatkozni. Mircea Rusu nem kíván reagálni a folyamatos vádaskodásra, sem a Krónika, sem a román nyelvű sajtó munkatársainak nem szólalt meg az ügyben.

Krónika

2009. május 22., 09:382009. május 22., 09:38

„A folkénekesként is ismert Mircea Rusu polgármester évek óta törvénytelenül jár el, s míg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei is vizsgálódnak ügyében, nem történik semmi. Zavartalanul tovább vezeti a nagyközséget, miközben legfőbb elfoglaltsága az, hogy a saját lemezeinek a kiadását egyengesse” – fogalmaztak egybehangzóan lapunknak mezőbándi lakosok. A DNA egyébként azt követően kezdett el vizsgálódni a polgármester ellen, hogy még 2008 májusában nyolc bándi tanácsos feljelentést tett a korrupcióellenes hatóságnál.

Pártból pártba

Ottjártunkkor a helyiek panaszáradata zúdult munkatársunkra. A bándiakban mély nyomot hagyott a tény, hogy Mircea Rusu köpönyegforgatóként mindig ahhoz a politikai párthoz csatlakozott, amely éppen hatalmon volt. Miközben demokrata pártiként jó néhány évvel ezelőtt ő írta meg és énekelte fel a PD himnuszát, a 2004-es választásokon már szociáldemokrata színekben nyert polgármesteri mandátumot – a helyi szóbeszéd szerint azzal nyerte meg a szavazópolgárok bizalmát, hogy a romáknak ingyenkoporsót és -temetést ígért. Azonban már 2005-ben átpártolt a Nemzeti Liberális Párthoz, amelynek azóta is tagja. Panaszosaink szerint Rusu „akkor fedezte fel magában a liberális érzületet”, amikor kiderült, hogy havonta 30–40 millió lejt költött telefonszámlájára, miközben 2,5 millió lej volt a megszabott felső határ. Ekkor már be kellett volna indítani ellene a kivizsgálást – hangsúlyozzák a helyiek –, mint ahogy amiatt is, hogy Mercedes gépkocsit vásárolt a polgármesteri hivatalnak. „Ám politikai átállása miatt a korábbi prefektus, Ciprian Dobre a védőszárnya alá vette” – teszik hozzá. Mint hangoztatják, 2007-ben a helyi gimnázium felújítása körül sem voltak rendben a dolgok – 2007 végén a Maros megyei tanfelügyelőségnek 270 ezer lej értékű munkálatokat kellett volna átvennie, amelyeket azonban el sem végeztek a határidőig. „Állítólag ebbe törött bele az akkori főtanfelügyelő bicskája, Mircea Prozannak le kellett mondania a tisztségéről, mert nem adta nevét a törvénytelenségekhez” – vallják többen is.

Itt a pénz, hol a pénz?

A bándiakat azonban leginkább talán az zavarja, hogy évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal régi lejben milliárdokat kapott, hogy rendbe tegye a Szénaság nevű faluba vezető utat. Ám a több kilométernyi út megalapozásából, az árkok kialakításából mindöszsze annyi valósult meg, hogy 350 méternyi útra aszfalt került. A többi pénznek nyoma veszett – állítják határozottan. Majd panaszt panasz követ. Mint mondják, évekkel ezelőtt
7-800 ezer lej értékű kormánypénz érkezett egy új művelődési ház építésére. Egyes helyi tanácsosok szerint az építkezést úgy kezdték el, hogy a közgyűlés nem hagyta jóvá a projektet, sőt – mondják – a polgármester a testület elé sem terjesztette azt, és a munkálatok elvégzésére kiírt versenytárgyalást is szabálytalannak tartják. A tanács többfunkciós művelődési házat akart, kérték, hogy legyen esküvők szervezésére alkalmas terem is. Végül a projekt abbamaradt, a művelődési ház nem készült el. Azt pedig, hogy mi lett a kormánytámogatással, jelen pillanatban senki nem tudja megmondani.

A bándiak arról is beszámoltak lapunk újságírójának, hogy évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal viszonylag nagy összegből két munkagépet és egy teherautót vásárolt. „Az egyik, földmunka végzésére alkalmas gépet azonnal elszállították a szénasági ortodox pap udvarára, majd rövid használat után el is romlott, és azóta is ott rozsdásodik” – hangoztatják.
A bándiaknak a polgármesterhez fűződő másik sérelme az erdőkhöz kapcsolódik. Idén tavasszal Marius Paşcan prefektus a rendőrség, valamint csendőrség képviselőivel kiszállt Mezőbándra, miután arról értesült, hogy a helyi romák dézsmálják az erdőt, amelynek 80 százaléka a Romsilva tulajdona, a többi magánkézben van. Ám a bándiak úgy vélik: a község vezetősége valósággal biztatta a romákat arra, hogy hordják a fát az erdőről, mert így rájuk lehet fogni azt, hogy lassan eltűnik a bándi erdő, miközben ezalatt maga a Romsilva vágatta ki a fákat. Azonban – állítják többen is – Mircea Rusu azért is elnézte, hogy a romák elhordják a fát az erdőből, mert „cserében” a tavalyi választásokon is megkapta a kellő szavazatszámot egy újabb polgármesteri mandátumra.

A hosszas panaszáradat után a lapunknak nyilatkozó helyiek rövid időre megállnak, majd megjegyzik, attól tartanak, hogy az ügy a hirtelen fellángolás ellenére hamarosan ismét elcsitul. „Feltételezhető, hogy ha a polgármester úgy dönt, ezután a kormányzó PDL sorkatonája lesz, ismét szőnyeg alá söprik tetteit” – mondják beletörődve.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont