2009. május 18., 15:132009. május 18., 15:13
A találkozót követően Markó Béla arról tájékoztatott, hogy adataik szerint az egykor jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanoknak mintegy 65 százalékát szolgáltatta vissza a román állam, a valóságban azonban ez az arány jóval kevesebb a visszaszolgáltatásról szóló döntést követő pereskedések miatt. „Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása most is elég lassan halad, ezt mindenképp fel kell gyorsítani” - foglalta össze az RMDSZ elnöke. „Meg kell növelni ugyanakkor az állam által az egyházaknak nyújtott összegeket is” - mondta.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy fogalmazott: a visszaszolgáltatott épületekért legtöbb esetben hosszú ideig pereskedniük kell, így a valós visszaszolgáltatás aránya jóval kevesebb a 65 százalékot emlegető hivatalos adatnál. Sok esetben ugyanis a helyi hatóságok vagy iskolák megfellebbezik a visszaszolgáltatásról szóló döntés. A püspök komoly problémának nevezte ugyanakkor azt a tényt is, hogy az uniós pályázaton nyert összegből nem tudják az ÁFÁ-t kifizetni, példának hozva fel, hogy egy kollégiumi épület több millió eurós értékű feljavítása esetén a húsz százalékos ÁFA kifizetése nagy nehézséget jelent az egyháznak. „Arra kértük az RMDSZ-t próbáljon olyan törvénymódosítást eszközölni, hogy az egyházi és műemlék épületek feljavítása esetén az állam tekintsen el az ÁFA visszaigénylésétől, ugyanis ez akadálya lehet az uniós támogatásokból végrehajtott feljavításoknak” - magyarázta a püspök.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.