Képünk illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Késsel és fejszével támadt volt főnöke feleségére egy férfi Arad megyében, majd néhány órával később vonat elé vetette magát.
2023. augusztus 08., 11:302023. augusztus 08., 11:30
Az Arad megyei törvényszéki ügyészség keddi tájékoztatása szerint a támadás hétfőn történt. Az 55 éves elkövető az Arad megyei Újszentanna városi önkormányzathoz tartozó egyik vállalat alkalmazottja volt, főnöke azonban elbocsátotta állásából.
Az ügyészség szerint a tettes otthonában akart bosszút állni főnökén, ezért elment hozzá, átugrotta a kerítést, de csak volt felettese 59 éves feleségét találta otthon.
A nő sikoltásait egy szomszéd hallotta meg, aki az áldozat segítségére sietett. Az elkövető elmenekült a helyszínről. Néhány órával később az újszentannai állomáson, a sínek mellett találták meg holtan. Az ügyészek megállapították, hogy öngyilkos lett, a vonat elé vetette magát.
Dinorel Musca, Újszentanna alpolgármestere azt mondta az Agerpres hírügynökségnek, hogy az elkövető a városi önkormányzathoz tartozó építővállalat munkása volt. Mivel az utóbbi hónapokban ittas állapotban járt be dolgozni, főnöke néhány nappal ezelőtt elbocsátotta. Az ügyészség emberölésre tett kísérlet és birtokháborítás ügyében indított eljárást.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.
A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
Kibővíti és középiskolai szintre is kiterjeszti anyanyelvű tehetséggondozó programjait Temesváron az Óbudai Egyetem (ÓE) – jelentette be Kovács Levente rektor pénteken Temesváron, a 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia (MTDK) megnyitóján.
Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.
szóljon hozzá!