Szászlekence egykori szász templomát ma a református egyház használja
Fotó: Facebook/Cristian Roth-Gross
Pár éven, de akár hónapon belül összedőlhet az észak-erdélyi szászok épített örökségének egy része – figyelmeztet a Német Demokrata Fórum Beszterce–Naszód megyei elnöke. Cristian Roth-Gross szerint mintegy tíz egykori szász templomnál lenne szükség sürgős beavatkozásra, miután a helyi szász közösségek kihalóban, és a Németországba, Ausztriába kivándorolt szászok is elöregedtek, kevésbé képesek támogatni itthon hagyott közösségeiket.
2021. május 19., 19:312021. május 19., 19:31
2021. május 19., 19:342021. május 19., 19:34
A Német Demokrata Fórum (NDF) megyei vezetője felhívást intézett Radu Moldovan Beszterce–Naszód megyei tanácselnökhöz, a megyei tanácsokhoz, Stelian Dolha prefektushoz, a kormánypártok képviselőihez, illetve az épített örökséggel foglalkozó intézményekhez, szervezetekhez, hogy találjanak megoldást a megye több egykori szász templomának a megmentésére. Cristian Roth-Gross felhívásában rámutat, hogy
És az épített örökség, az értékes evangélikus templomok, melyek egyre rosszabb állapotba kerülnek. A német kisebbség képviselője szerint épp ez a tény késztette arra, hogy kiálljon ezek megmentése érdekében. Felhívásáva elsősorban a szász evangélikus templomok aggasztó állapotára akarja felhívni a figyelmet, de megjegyzése szerint ez más műemlékekre is vonatkozhatna a térségben. Mint rámutat,
akiknek nincs anyagi lehetőségük javításokat eszközölni az egykor nagyszámú, erős gyülekezetnek épül templomokon.
A szász evangélikus egyháznak alig pár száz tagja van még a megyében, és számuk folyamatosan csökken.
– vázolja a szomorú helyzetet Cristian Roth-Gross.
Teke evangélikus temploma a második legértékesebb a térségben a besztercei után
Fotó: Facebook/Cristian Roth-Gross
A német politikus szerint azonban nem csak az evangélikus egyház tulajdonában lévő egykori szász templomok állapota katasztrofális, hanem azon istenházáké is, melyeket a szász egyház hívek hiányában más – ortodox, református – egyházaknak engedtek át, épp azzal a céllal, hogy gondját viseljék az épületeknek.
– mutat rá az NDF megyei elnöke. A német politikus szerint az illetékeseknek sürgős beavatkozást kellene eszközölniük az ingatlanokon, biztonságossá kellene tenni ezeket, amíg sor kerülhetne a teljes felújításukra, restaurálásukra. Hogy aztán egy következő lépésként be lehessen majd vonni a turisztikai körforgásba, és a megye román és magyar épített örökségével közösen felkínálni megtekintésre.
Cristian Roth-Gross felhívásában csupán néhány, kirívó példát sorol fel: ilyen Vermes (románul Vermeș, németül Wermesch, erdélyi szász nyelven Warmesch) egykori evangélikus temploma,
Akárcsak a térség többi egykori szász temploma, a községközpont Szászlekence (románul Lechința, németül Lechnitz, szászul Lachenz) erődített temploma is, melyet a református egyház használ – hasonlóan állagmegőrzési céllal kapta meg a szász evangélikus egyháztól.
A gyümölcs és szőlőtermesztéséről ismert községhez tartozó Kerlés (románul Chiraleș, németül Kirieleis) evangélikus templomának az állapota már amiatt is szomorú, mivel ez alig több mint száz éves, kisebb beavatkozásokkal meg lehetne menteni. Itt a civilek mentik a menthetőt, a Petrus Italus Trust civil szervezet és az evangélikus gyülekezet végzett kisebb beavatkozást magáncégek adománya révén, de még további munkálatokra lenne szükség.
Kerlés szász temploma alig múlt száz éves, mégis hatalmas repedések éktelenkednek rajta
Fotó: Facebook/Cristian Roth-Gross
Csak kevéssel van jobb helyzetben Teke (románul Teaca, németül Tekendorf) evangélikus temploma, mely
Kékesnagyfalu (Corvinești, Niederneudorf), Paszmos (Posmuș, Paßbusch, Poospesch), Sajómagyarós (Șieu-Măgheruș, Ungersdorf) és Jád (Livezile, Jaad) szász templomán szintén sürgős beavatkozásra van szükség, utóbbit a helyi Meinhardt család támogatása révén ugyan kívülről sikerült felújítani, de a tetőzet veszélyes állapotban van.
Kiszsolna (Jelna, Senndorf, Sänder) tető nélkül maradt evangélikus temploma szintén a veszélyeztetett ingatlanok között van, erről a megyei múzeum gondoskodik, miután szentélyében Giotto-freskómásolatot találtak. Ennek megóvását, restaurálását – mint megírtuk – a magyar állam is bőkezűen támogatja.
Vermes szász templomát az ortodoxok kapták meg állagmegőrzésre, mindhiába
Fotó: Facebook/Cristian Roth-Gross
A felsorolt egyházi épületek mellett még számos világi szorul felújításra, írja az NDF megyei elnöke, ezek listázására viszont nem tér ki.
„Bár az összes felsorolt műemlék megmentése egy nagyon ambiciózus projekt, boldogak lennénk, ha csak egy részük is visszakapná múltbeli fényét” – fogalmaz Cristian Roth-Gross. Hozzáteszi, hogy a román és magyar épített örökség mellett a szász műemlékek is részei Beszterce–Naszód megye történelmének, és a térség soknemzetiségű színezete csak növelné annak varázsát a turisták körében.
pár hete ugyanis beomlott az egykoron szintén szászok lakta Tacs (Tonciu, Tatsch) régi református templomának tornya, mely értékes kazettás mennyezetéről híres.
A kiszsolnai templom Giotto-freskómásoltatot rejtő szentélyére magyar kormánytámogatásból került védőtető
Fotó: Teleki László Alapítvány, Mudrák Attila
A jelenleg magyarlakta település szász evangélikus templomát egyébként épp a református közösség mentette meg, miután megvásárolta azt, és azóta ott tartja az istentiszteleteket.
Összeomlott az egykori református templom tornya a Beszterce–Naszód megyei Tacson. A gyülekezet által már nem használt istenházát hiába próbálták megmenteni.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!