Karácsonyi hangulatot varázsoltak a hallássérült gyermekek

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

A tanár odaguggol tanítványa mellé, dúdolni kezdi a dallamot, mire a tizenéves fiú parányi ütőhangszerén játssza, a kórus pedig énekli: “Csendes éj, szentséges éj, mindennek nyugta mély…” A másutt normálisnak tartott jelenet a Hallássérültek 2-es számú Iskolájában zajlott tegnap Kolozsváron, a xilofonon játszó autista gyermek, Boti és hallássérült előadók közreműködésével.

Benkő Levente

2008. december 11., 07:002008. december 11., 07:00

 

Mindez úgy válhatott lehetővé, hogy az énekkel és szavalatokkal fellépők nem teljes mértékben siketek, tehát beszélni és énekelni is tudnak, a szereplők között pedig olyan gyermek is van, aki teljes mértékben halláskárosult, ettől azonban tökéletesen eljátszották József, Mária és a három királyok szerepét. A siketek pedig mindezt úgy nézhették végig, hogy a gyógypedagógusok jelbeszéddel közvetítették az iskola ebédlőjébe rögtönzött színpadon elhangzottakat.

Százhúsz éves a kolozsvári magyar iskola

A hallássérült gyermekek számára három iskola működik Romániában. A craiovai mellett Kolozsváron egy román és egy – óvodát és I–X. osztályos iskolát működtető – magyar nyelvű intézmény áll rendelkezésre. Utóbbi 1888-ban létesült, és 1959 óta működik a Fellegváron. Itt ma két óvodás csoportban és az iskolában 120 magyar gyermek tanul az ország minden vidékéről. Az intézmény működtetését Kolozs Megye Tanácsa, az oktatók bérkeretét az oktatási minisztérium állja. Az intézményt ugyanakkor a londoni St. Bartolomeu kórház orvos-fizikusa, dr. David White, valamint az általa képviselt Clinical Science and Education Foundation is támogatja.

A hallás-, illetve halmozottan sérült magyar gyermekek számára fenntartott egyetlen romániai tanintézményben ez volt az első alkalom, hogy Nyílt nap keretében betlehemes játékot adtak elő a gyermekek. “Mint rendszerint, ezúttal is nagyon kevés érdeklődő jött el. Néhány szülőt és barátot leszámítva most sem érdekelt senkit, hogy ezek a gyermekek milyen tehetségesek, és mekkora lélek lakozik bennük. De nem baj, az a fontos, hogy a hangulat nagyon jó volt, és a mi kis családunk nagyon jól érezte magát” – ecsetelte a Krónikának Wolf Erzsébet tanár, az iskola igazgatója. Az iskola nyílt napján például betekintést lehetett nyerni arról, hogy a kis létszámú, 3-5 fős osztályokban hogyan zajlik jelbeszéddel az oktatás, hogyan készülnek a gyermekek keze alatt a kézműves remekek, s hogyan díszíti fel közösen a karácsonyfát a nebulósereg. “Más, normális iskolában a tanárok legtöbbje kiadja a karácsonyi verseket és énekeket, amelyeket otthon a gyermekek megtanulnak. Itt minden betűt és minden sort együtt tanulunk meg velük, ami külön élményt jelent” – magyarázta lapunknak Polacsek Tamás gyógypedagógus. Miklós György tanár elmondta: úgy tanulták meg a gyermekekkel a darabot, hogy megnézték Zefirelli Názáreti Jézus élete című filmjét, annak alapján mindenkivel külön-külön megtanulták a szerepet, aztán a kis részeket összerakták, az autista Botit pedig egyszerű volt megtanítani xilofonon játszani, hiszen a fiú rengeteg muzsikát hallgat, és kiváló a zenei érzéke.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban