Fotó: Haáz Vince
A megyei tanfelügyelőségek átszervezését jövő évre halasztották – jelentette ki Ligia Deca oktatási miniszter szerdai besztercei sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.
2024. február 08., 08:372024. február 08., 08:37
A tárcavezető emlékeztetett, hogy a halasztást a múlt év végén elfogadott „salátarendelet” írja elő, és ez nem csak a tanfelügyelőségekre, hanem az összes helyi közintézmény átszervezésére érvényes.
amihez segítséget kapnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettől, valamint a Világbanktól. A két intézmény szakértői tanácsokat fognak adni a tanfelügyelőségek hatékony átszervezésére is – tette hozzá.
– idézte az Agerpres a minisztert, aki egyúttal emlékeztetett, hogy a tanfelügyelőségek 1990 óta változatlan formában működnek.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Ştefan Pălărie hétfőn bejelentette, hogy tájékoztatta az ombudsmant és a számvevőszéket a megyei tanfelügyelőségek, valamint az ARACIP felszámolása nyomán keletkezett „joghézagról'”.
Miközben az új oktatási törvény szerint a megyei tanfelügyelőségeket már legalább egy hónapja át kellett volna szervezni, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint gyakorlatilag minden a régi kerékvágásban halad.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!