Fotó: Facebbok/Romgaz
Négy év késéssel, jövőre befejeződhetnek a Romgaz új radnóti hőerőművének építési munkálatai. A vállalat bejelentése szerint a beruházás befejezésének dátuma, amit az üzembe helyezés erősít majd meg, nem haladhatja meg a 2024. december 31-ét.
2023. december 28., 12:402023. december 28., 12:40
2023. december 28., 12:422023. december 28., 12:42
A vállalat bejelentése kiemelkedően fontos a befektetők, részvényesek számára, ugyanis a cég az országos beruházási terv keretében jelentős támogatást kapott a Maros megyei erőmű megépítésére, ám a késedelemmel kockáztatják ennek elvesztését.
A Romgaz még 2016-ban kötötte meg a szerződést a Duro Felguera és a Romelectro alkotta konzorciummal a radnóti, kombinált ciklusú gázturbinás hőerőmű megvalósítására (430 MW kapacitással).
Az új hőerőműmek, amely a régi – és melynek egy része még mindig működik – helyén valósul meg, az eredeti tervek szerint már 2020-ban működésbe kellett volna lépnie.
Ám az építési munkálatok 2019-ben leálltak, mivel a kivitelezők a szerződésben leszögezettnél nagyobb összeget követeltek a Romgaztól, így utóbbi felbontotta a szerződést. A HotNews.ro információi szerint a szerződés már a kezdetektől fogva problémás volt, mivel aláírásakor
– melynek szálai egészen Venezueláig értek. A Romgaz illetékes bizottsága – közleményük szerint – nem tudott a folyamatban levő vizsgálatról. A Romelectro, a másik érintett vállalat, tavaly csődbe ment.
Jövőre a projekt 90 millió lejt kap az állami költségvetésből, amint azt az energiaügyi miniszter, Sebastian Burduja egy héttel ezelőtt bejelentette, leszögezve, hogy az erőmű többszáz embernek fog munkát biztosítani.
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.
Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.
Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.
Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.
Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
szóljon hozzá!