2009. március 12., 09:002009. március 12., 09:00
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály tájékoztatása szerint a 19 személyt megvesztegetéssel, csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásában való bűnrészességgel vádolják. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak száz és ezer euró közötti összegért írattak forgalomba gépkocsikat, illetve állítottak ki gépkocsi-vezetői jogosítványokat. Sarmizia Fetcu, a korrupcióellenes ügyosztály szóvivője szerint az előzetes vizsgálatok lakossági feljelentés nyomán már egy éve megkezdődtek.
Kedden reggel összesen 23 gyanúba keveredett személynél, közöttük a jogosítványokat kibocsátó hivatal öt alkalmazottjánál is házkutatást tartottak Sepsiszentgyörgyön, mintegy száz csendőrt is bevonva – tájékoztatott Manuela Popescu biztos, a Kovászna megyei korrupcióellenes ügyosztály vezetője.
„Az igazgatóság egy névtelen feljelentés alapján tavaly márciusban kezdte el a vizsgálódást, azóta a gyanúsítottakat megfigyelték, telefonjaikat lehallgatták, és az igazgatóság beépített emberei több alkalommal is adtak csúszópénzt a gépjárműhivatal munkatársainak különböző szolgáltatásokért cserébe” – nyilatkozta Manuela Popescu. Mint mondta, 17 személy ellen adtak ki előállítási parancsot, amit a Kovászna megyei rendőrség hajtott végre.
Múlt évben Argeş megyében 17 gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, akik összesen több mint egymillió eurós haszonra tettek szert jogosítványok ezreinek kiállításával, anélkül, hogy az igénylő egyáltalán vizsgát tett volna a dokumentum megszerzéséért. A korrupcióellenes ügyészség által közzétett adatok alapján az elmúlt hónapban a Boc-kabinet összesen 3500 okirat bevonásáról döntött sürgősségi kormányrendelet útján, 2006 óta körülbelül ennyien szerezhettek törvénytelenül jogosítványt Piteşti-en. A gépjármű-vezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal több rendőri státusú alkalmazottja ma is vizsgálati fogságban ül. |
Letartóztatásokat még nem rendeltek el az ügyben. A vizsgálatot végző ügyészekhez közeli források szerint elképzelhető, hogy hamarosan kiadják az előzetes letartóztatást elrendelő parancsot több gyanúsított ellen.
Tegnap hajnalban 6 órakor, egy időben kezdték el a kutatást a gyanúsítottak otthonában, az akció lebonyolításában több mint 200 rendőr és csendőr vett részt. Ugyanakkor a gépjárművezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal Kovászna megyei képviseleténél, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal pénzügyi osztályán, a megyeszékhelyi Codreanu-sofőriskolában is megjelentek a kommandósok. Információink szerint egy Kovászna városi gépjárművezető-oktatónál is tartottak házkutatást.
Eugen Deaconu, a prefektúrához tartozó gépjármű-vezetői és forgalmi engedélyek kiadásával foglalkozó hivatal vezetője úgy nyilatkozott: csak szerdán reggel értesült a vizsgálatokról, amikor a munkahelyére érkezve az ügyészek felmutatták neki az irodája átkutatására felhatalmazó parancsot.
Deaconu szerint az alkalmazottak törvénytelen tevékenységének gyanúja már a hivatalon belül is felmerült, azonban konkrét információkkal nem rendelkeztek, ezért nem értesítették a hatóságokat. „Szóbeszéd tárgya volt ugyan a lopott autók forgalomba íratása, gépkocsi-vezetői jogosítvány pénzért való kiállítása, csalás a vizsgákon, gépkocsik hamis számlával történő beíratása, de én nem tudok semmit” – magyarázta lapunknak Deaconu.
A hivatal vezetője azt mondja, két munkatársára gyanakodott, de nem voltak bizonyítékai, különben jelentette volna az esetet a korrupcióellenes igazgatóságon. Elmondta: valószínű késni fognak a vizsgákkal és a jogosítványok kiállításával, a hivatalban ugyanis tegnap nem volt ügyfélfogadás. Deaconu nem tudja, mikor kezdhetik újra a munkát.
„Amennyiben bebizonyosodik, hogy pénzért állítottak ki vezetői jogosítványokat, azokat törvényszéki határozat alapján visszavonják, így egyelőre senkinek nem kell attól tartania, hogy a vizsgált időszakban szerzett jogosítványokat visszavonhatják” – tette hozzá a hivatalvezető.
A sepsiszentgyörgyi Codreanu-autósiskolát szintén korán reggel látogatták meg a rohamosztagosok. Az intézményben leállt a tevékenység, az oktatók már nem is jutottak be az épületbe. Mint kiderült: az iskola három oktatójánál, valamint egy Kovászna városi független oktatónál tartottak tegnap reggel házkutatást. Egy neve elhallgatását kérő oktató a Krónika érdeklődésére elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy egyes kollégák jól ismerték a korrupt rendőröket és közvetítettek köztük és a jogosítványt pénzért megvásárolni akaró személyek között.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban is tartottak kutatást, mert, mint kiderült, a pénzügyi osztály egyik munkatársa, T. B. is benne volt a bűnszövetkezetben. A korrupcióellenes igazgatóság szerint a gyanúsított nem a munkahelyén követte el a törvénytelenséget, tehát valószínű, hogy ő is közvetített. Antal Árpád polgármester elmondta, ha a gyanú beigazolódik, nyilvánosságra hozza a nevét, nem védi a rossz útra tévedt közalkalmazottat.
Codrin Munteanu prefektus megkeresésünkre annyit nyilatkozott: egyelőre a korrupcióellenes igazgatóság vizsgálatának eredményét várja. György Ervin alprefektus, aki a múlt hónapig még a kormánybiztosi hivatalt vezette, elmondta: sokkolták az események, ő mindig azt hitte, hogy Kovászna megyében a szigorú törvényesség jegyében zajlanak a gépjármű-vezetői vizsgák, hiszen a sikeresen vizsgázók aránya rendkívül alacsony, 21,4 százalékos.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.