Jogosítványbotrány Háromszéken

Tizenkilenc személy ellen indult bűnvádi eljárás a Kovászna megyében megvesztegetéssel szerzett gépjármű-vezetői jogosítványok és forgalmi engedélyek kibocsátása miatt. A gyanúsítottak közül öten a sepsiszentgyörgyi gépjármű-vezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal alkalmazottai, egyikük a polgármesteri hivatal köztisztviselője, többen különböző autósiskolák alkalmazottai, a többiek pedig közvetítők, akik az ügyfeleket szerezték.

Bíró Blanka

2009. március 12., 09:002009. március 12., 09:00

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály tájékoztatása szerint a 19 személyt megvesztegetéssel, csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásában való bűnrészességgel vádolják. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak száz és ezer euró közötti összegért írattak forgalomba gépkocsikat, illetve állítottak ki gépkocsi-vezetői jogosítványokat. Sarmizia Fetcu, a korrupcióellenes ügyosztály szóvivője szerint az előzetes vizsgálatok lakossági feljelentés nyomán már egy éve megkezdődtek.

Kedden reggel összesen 23 gyanúba keveredett személynél, közöttük a jogosítványokat kibocsátó hivatal öt alkalmazottjánál is házkutatást tartottak Sepsiszentgyörgyön, mintegy száz csendőrt is bevonva – tájékoztatott Manuela Popescu biztos, a Kovászna megyei korrupcióellenes ügyosztály vezetője.

„Az igazgatóság egy névtelen feljelentés alapján tavaly márciusban kezdte el a vizsgálódást, azóta a gyanúsítottakat megfigyelték, telefonjaikat lehallgatták, és az igazgatóság beépített emberei több alkalommal is adtak csúszópénzt a gépjárműhivatal munkatársainak különböző szolgáltatásokért cserébe” – nyilatkozta Manuela Popescu. Mint mondta, 17 személy ellen adtak ki előállítási parancsot, amit a Kovászna megyei rendőrség hajtott végre.

Argeş megyei precedens

Múlt évben Argeş megyében 17 gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, akik összesen több mint egymillió eurós haszonra tettek szert jogosítványok ezreinek kiállításával, anélkül, hogy az igénylő egyáltalán vizsgát tett volna a dokumentum megszerzéséért.

A korrupcióellenes ügyészség által közzétett adatok alapján az elmúlt hónapban a Boc-kabinet összesen 3500 okirat bevonásáról döntött sürgősségi kormányrendelet útján, 2006 óta körülbelül ennyien szerezhettek törvénytelenül jogosítványt Piteşti-en.

A gépjármű-vezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal több rendőri státusú alkalmazottja ma is vizsgálati fogságban ül.

Letartóztatásokat még nem rendeltek el az ügyben. A vizsgálatot végző ügyészekhez közeli források szerint elképzelhető, hogy hamarosan kiadják az előzetes letartóztatást elrendelő parancsot több gyanúsított ellen.

Tegnap hajnalban 6 órakor, egy időben kezdték el a kutatást a gyanúsítottak otthonában, az akció lebonyolításában több mint 200 rendőr és csendőr vett részt. Ugyanakkor a gépjárművezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal Kovászna megyei képviseleténél, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal pénzügyi osztályán, a megyeszékhelyi Codreanu-sofőriskolában is megjelentek a kommandósok. Információink szerint egy Kovászna városi gépjárművezető-oktatónál is tartottak házkutatást.

Jogosítványokat egyelőre nem vonnak vissza

Eugen Deaconu, a prefektúrához tartozó gépjármű-vezetői és forgalmi engedélyek kiadásával foglalkozó hivatal vezetője úgy nyilatkozott: csak szerdán reggel értesült a vizsgálatokról, amikor a munkahelyére érkezve az ügyészek felmutatták neki az irodája átkutatására felhatalmazó parancsot.

Deaconu szerint az alkalmazottak törvénytelen tevékenységének gyanúja már a hivatalon belül is felmerült, azonban konkrét információkkal nem rendelkeztek, ezért nem értesítették a hatóságokat. „Szóbeszéd tárgya volt ugyan a lopott autók forgalomba íratása, gépkocsi-vezetői jogosítvány pénzért való kiállítása, csalás a vizsgákon, gépkocsik hamis számlával történő beíratása, de én nem tudok semmit” – magyarázta lapunknak Deaconu.

A hivatal vezetője azt mondja, két munkatársára gyanakodott, de nem voltak bizonyítékai, különben jelentette volna az esetet a korrupcióellenes igazgatóságon. Elmondta: valószínű késni fognak a vizsgákkal és a jogosítványok kiállításával, a hivatalban ugyanis tegnap nem volt ügyfélfogadás. Deaconu nem tudja, mikor kezdhetik újra a munkát.

„Amennyiben bebizonyosodik, hogy pénzért állítottak ki vezetői jogosítványokat, azokat törvényszéki határozat alapján visszavonják, így egyelőre senkinek nem kell attól tartania, hogy a vizsgált időszakban szerzett jogosítványokat visszavonhatják” – tette hozzá a hivatalvezető.

Oktatók és közvetítők a gyanúsítottak között

A sepsiszentgyörgyi Codreanu-autósiskolát szintén korán reggel látogatták meg a rohamosztagosok. Az intézményben leállt a tevékenység, az oktatók már nem is jutottak be az épületbe. Mint kiderült: az iskola három oktatójánál, valamint egy Kovászna városi független oktatónál tartottak tegnap reggel házkutatást. Egy neve elhallgatását kérő oktató a Krónika érdeklődésére elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy egyes kollégák jól ismerték a korrupt rendőröket és közvetítettek köztük és a jogosítványt pénzért megvásárolni akaró személyek között.

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban is tartottak kutatást, mert, mint kiderült, a pénzügyi osztály egyik munkatársa, T. B. is benne volt a bűnszövetkezetben. A korrupcióellenes igazgatóság szerint a gyanúsított nem a munkahelyén követte el a törvénytelenséget, tehát valószínű, hogy ő is közvetített. Antal Árpád polgármester elmondta, ha a gyanú beigazolódik, nyilvánosságra hozza a nevét, nem védi a rossz útra tévedt közalkalmazottat.

Codrin Munteanu prefektus megkeresésünkre annyit nyilatkozott: egyelőre a korrupcióellenes igazgatóság vizsgálatának eredményét várja. György Ervin alprefektus, aki a múlt hónapig még a kormánybiztosi hivatalt vezette, elmondta: sokkolták az események, ő mindig azt hitte, hogy Kovászna megyében a szigorú törvényesség jegyében zajlanak a gépjármű-vezetői vizsgák, hiszen a sikeresen vizsgázók aránya rendkívül alacsony, 21,4 százalékos.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval
2025. augusztus 16., szombat

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek

Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek
2025. augusztus 16., szombat

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet

Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet
2025. augusztus 15., péntek

Őrzők a hegyen: érdemes elkerülni az esztenák környékét a hegyimentők szerint

A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.

Őrzők a hegyen: érdemes elkerülni az esztenák környékét a hegyimentők szerint
2025. augusztus 15., péntek

Hamarosan megnyitják a Nopcsa-kastélyt a látogatók előtt

Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.

Hamarosan megnyitják a Nopcsa-kastélyt a látogatók előtt
2025. augusztus 15., péntek

Ismét bűzlik valami a kincses városban, a hatóságok szerint hozzá kell szokni

Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.

Ismét bűzlik valami a kincses városban, a hatóságok szerint hozzá kell szokni
2025. augusztus 15., péntek

Huzavona a temesvári önkormányzat és egy romaklán között egy egykori neves virágkertész háza miatt

Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.

Huzavona a temesvári önkormányzat és egy romaklán között egy egykori neves virágkertész háza miatt
2025. augusztus 15., péntek

Kolozsvárról Marokkóba és Svédországba is lehet repülni nemsokára

A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.

Kolozsvárról Marokkóba és Svédországba is lehet repülni nemsokára