Jogerős: 35 ezer eurót kell fizetnie a minisztériumnak egy medvetámadás miatt elhunyt Brassó megyei férfi családjának

Jogerős: 35 ezer eurót kell fizetnie a minisztériumnak egy medvetámadás miatt elhunyt Brassó megyei férfi családjának

Fotó: Sófalvi Szabolcs/Facebook

A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében a környezetvédelmi minisztériumnak 35 ezer eurós kártérítést kell fizetnie egy medvetámadás következtében elhunyt férfi családjának – írta a bizbrasov.ro helyi portál.

Krónika

2023. május 30., 13:222023. május 30., 13:22

A 66 éves áldozat a Brassó megyei Keresztváron (Teliu) lakott, a nagyvad pedig olyan súlyosan megsebesítette 2020 őszén, hogy belehalt sérüléseibe. Amint a portál felidézi, az áldozatra az országút mentén találtak rá, Keresztvártól nem messze, amikor már alig élt, a felismerhetetlenségig összeroncsolta arcát és mellkasát a nagyvad, szinte látszottak a csontjai.

Az eset a Tatrang folyó fölötti híd közelében történt, ahol több kukoricatábla volt, mintegy két kilométernyire a Keresztvárt körülvevő erdőtől. A medvetámadás pontos körülményei nem ismertek, azt feltételezik, hogy az áldozat megpróbált bemenekülni az út szélén álló autójába, de nem sikerült, az autóban is vérnyomokra bukkantak.

A férfi összeesett az autó mellett, a mentők SMURD-helikopterrel kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

Idézet
Az áldozat özvegye 50 ezer eurós kártérítést követelt a környezetvédelmi minisztériumtól, első fokon az összeg felét ítélte oda neki a bíróság, az összeget jogerősen 35 ezer euróra emelték.

Egyébként a hónap elején a székelyhon beszámolt arról, hogy két év alatt a második nagy összegű kártérítést ítélte meg a Hargita Megyei Törvényszék Hargita megyében történt medvetámadások sérültjeinek. Nemrég egy gyergyótölgyesi férfi keresetét is elfogadták, aki első fokon 20 ezer euró értékű kártérítésre jogosult a Környezetvédelmi, Víz- és Erdőügyi Minisztériumtól.

korábban írtuk

Új szabályok a vadkárok utáni kártérítésnél
Új szabályok a vadkárok utáni kártérítésnél

Számos változás történt a tavaly óta a vadkárok utáni kártérítéseket szabályzó jogszabályokban, amelyeket a gazdáknak tudniuk kell, mielőtt kihajtják az állataikat a legelőkre, vagy rábíznák a pásztorokra.

korábban írtuk

Medvetámadás: jelentősen csökkentette a kártérítési összeget másodfokon a bíróság   
Medvetámadás: jelentősen csökkentette a kártérítési összeget másodfokon a bíróság  

A töredékére csökkentette a másodfokon eljáró bíróság azt az összeget, amelyet kártérítésként köteles fizetni a környezetvédelmi tárca egy Hargita megyei medvetámadás sérültjének. Az ítélet nem jogerős, még van lehetőség egy fellebbezésre.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről