Ráduly Róbert
Fotó: Pinti Attila
A román legfelsőbb bíróság szerdán kimondott ítéletében jogerősen megerősítette: hátrányosan különböztette meg Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a székelyföldi város román lakosságát azzal, hogy a magyar nyelv ismeretét is megkövetelte bizonyos önkormányzati állások betöltésekor.
2019. március 21., 12:432019. március 21., 12:43
2019. március 21., 14:442019. március 21., 14:44
A legfelsőbb bíróság a honlapján közzétett ítéletkivonatban elutasította a polgármester fellebbezését, és megerősítette a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2015 decemberében kimondott elmarasztaló döntését. A CNCD a magyar szimbólumok és feliratok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetére vizsgálta meg, hogy indokolt volt-e a magyar nyelv ismeretének megkövetelése egy humán erőforrással és egy urbanisztikával foglalkozó hivatalnok alkalmazásánál.
Álláspontja szerint az urbanisztikával foglalkozó hivatalnok esetében indokolt, a humán erőforrással foglalkozó hivatalnok esetében viszont indokolatlan volt a magyar nyelv ismeretének a megkövetelése. A CNCD 2000 lejes bírságot rótt ki a polgármesterre.
Ráduly Róbert az MTI-nek elmondta: a város lakosságának a többsége jogos elvárásként fogalmazza meg, hogy a városháza hivatalnokai, akikkel kapcsolatba kerülnek, ismerjék a magyar nyelvet. Nyomatékosította: nem a nemzetiségre vonatkozó kitételt iktattak be az állásajánlatba, hanem csupán a magyar nyelv ismeretét kérték, és szerinte Székelyföldön egy kis igyekezettel bárki megtanulhat magyarul.
A polgármester sajnálatosnak tartotta, hogy a CNCD nem azt vizsgálja: a város magyar anyanyelvű lakosainak megvan-e maradéktalanul a lehetőségük az anyanyelvi ügyintézésre nemcsak a városházán, hanem a rendőrségen, a prefektusi hivatalban, az adóhivatalban és másutt. Úgy vélte: a magyar polgárok anyanyelvhasználati jogait nap mint nap megsértik a hivatalok, de ez a hatóságokat nem érdekli. A közel 39 ezer lakosú Csíkszereda lakosainak 81,5 százaléka vallotta magát magyarnak, 17,4 százaléka pedig románnak a 2011-es népszámláláson.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!